„Bűncselekmény” változatai közötti eltérés

A német büntető jogtudomány igyekezett a klasszikus fogalom hibáit kijavítani, így jött létre a neoklasszikus bűncselekmény-fogalom. Alapja már nem a pozitivizmus, hanem a [[neokantianizmus]] lett. A cselekmény meghatározását úgy egészítette ki a cselekmény társadalmi hatásiránávalhatásirányával, hogy a tiszta mulasztásos cselekményekre is magyarázatot adjon. A tényállástant pedig azzal egészítette ki, hogy nemcsak tiszta leíró jellegű elemek léteznek, hanem olyan, ún. normatív elemek is, amelyek értékelésre szorulnak. A jogellenesség terén felismerésre került az, hogy a jogszabályok megsértésén túl a cselekmény lehet materiálisan jogellenes, társadalmilag káros. A bűnösség is új értelmet kapott, amelynél nem a szándékosság és gondatlanság, hanem a felróhatóság volt a lényeges.<ref>{{Opcit|n=Görgényi–Gula–Horváth–Jacsó–Lévay–Sántha–Váradi|o=121, 122}}</ref>

[[Magyarország]]on csupán a 19. század végén alakult ki a bűncselekmény fogalma, előtte a [[középkor]]i eredetű fogalomrendszer volt érvényben. Az 1878-as első magyar büntető törvénykönyv, a [[Csemegi-kódex]] a ''Code Pénal'' megoldását követte. A magyar dogmatikusokat is ugyanazok a problémák foglalkoztatták, mint német társaikat, így került kidolgozásra a tényállástan, részben a német [[dogmatika]] hatásárahatásra, amely később a magyar dogmatika legkidolgozottabb területe lett. A 20. század elején kezdődött meg a bűncselekmény fogalmának tényleges kidolgozása, amelyeket a tudomány két csoportra oszt: az egyik szerint a bűncselekmény jogellenes és büntetendő cselekmény, míg a másik a bűnösséget is beépítette a meghatározásba. Kriminálszociológusok megpróbálták a társadalomellenességet is beépíteni, ám ez nem járt sikerrel, helyette az 1930-as években a tényállásszerűséget próbálták bevonni a fogalomba. A [[második világháború]] után azonban a német dogmatika jelentősége csökkent, helyette a szovjet jogtudomány került előtérbe. Ekkor került elő a társadalomra veszélyesség került elő, mint új fogalom. Kezdetben megpróbálták a klasszikus fogalmat megőrizni, kisebb kiegészítésekkel, ám az általános törvényi tényállás központi szerephez jutása zavarokat okozott, így szükség volt a fogalom átalakítására. A jogellenesség helyét átvette a társadalomra veszélyesség, előbbit pedig a tényállásszerűségbe építették be.<ref>{{Opcit|n=Görgényi–Gula–Horváth–Jacsó–Lévay–Sántha–Váradi|o=123–124}}</ref>

A visszatérési igény a klasszikus és neoklasszikus fogalomhoz az 1980-as években erősödött fel. A társadalomra veszélyességet a neoklasszikus materiális jogellenességként azonosították. [[Nagy Ferenc (jogász, 1948)|Nagy Ferenc]] 1999-es tankönyvében úgy határozta meg a bűncselekményt, mint tényállásszerű, jogellenes és bűnös cselekményt. Ezzel szemben [[Földvári József]] 1984-es tankönyvében társadalomra veszélyes, büntetni rendelt cselekményként definiálta azt. A két álláspont között tartalmi különbség nincs, csupán a megközelítési módban és a dogmatikai összefüggésekben térnek el.<ref>{{Opcit|n=Görgényi–Gula–Horváth–Jacsó–Lévay–Sántha–Váradi|o=124–125124–126}}</ref>