„Vándorkő” változatai közötti eltérés

A környezetüktől elütő tulajdonságot mutató óriási kőtömbök nemcsak a régi népmesék kitalálóinak, de a tudósok fantáziáját is megmozgatták. A mesékben a vándorkövek az óriások által eldobott sziklaként jelentek meg. A [[felvilágosodás]] utáni [[Európa]] már nem fogadta el a középkori meséket. A [[18. század]]ban komoly tudományos problémát jelentett a vándorkövek eredetének vizsgálata. A kor geológusait mindenekelőtt az a probléma foglalkoztatta, hogy mi lehetett az a hatalmas erő, amely ezeket a látványosan nagy tömböket a származási helyüktől eltávolította. Ebben az időben a tudósok azt valószínűsítették, hogy a tömböket a [[biblia]]i özönvíz, vagy ahhoz hasonló katasztrófa sodorta mai helyzetükbe. [[1787]]-ben vándorkövek vizsgálata során a [[svájc]]i [[Bernhard Friedrich Kuhn]] és a skót [[James Hutton]] olyan következtetésre jutott, amely megváltoztatta a történelem előtti Európáról kialakult képet. A két geológus azt állította, hogy a köveket egy északi irányból előnyomuló gleccser szállíthatta a kontinentális [[Európa|Európába]]. A svájci [[Bernhard Friedrich Kuhn|Kunh]] felhívta a figyelmet arra, hogy az [[Alpok]] előterében is találhatók vándorkövek, pedig az alpesi csúcsokat ellepő víztömeg léte igen valószerűtlen. AAz [[jégkorszakeljegesedés]]ek létezésének ma ismert elmélete végül [[Karl Friedrich Schimper]] német botanikus munkája nyomán öltött formát, aki az alpesi [[gleccser]]ek környezetét vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy a vándorkövek egy általános eljegesedés nyomán jutottak mai helyzetükbe.