„Újmassai őskohó” változatai közötti eltérés

[[Fájl:Oskoho01.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Az őskohó]]

Az '''újmassai őskohó''' [[Magyarország]] egyik legfontosabb ipari [[műemlék]]e, [[Európa|Európában]] is ritkaságnak számít. Mellette áll a [[Massa Múzeum]] és egy korabeli, rekonstruált vasverő.

[[Fazola Henrik]] már [[1765]]-től telepített kohászati[[kohászat]]i üzemeket a [[Garadna (patak)|Garadna]] és a [[Szinva]] patakok völgyében. [[Mária Terézia magyar királynő|Mária Teréziától]] alapítólevelet kapott, ami alapján [[1772]]-ben vasolvasztót épített Felső-Hámorban (ma Miskolc-[[Ómassa]]), és az üzem beindításához [[Stájerország|stájer]] és [[felvidék]]i, vasgyártásban jártas szakembereket telepített le. A telepen kovács- és szegverő üzem is létesült, a kohó azonban [[1820]]-ban beszüntette működését.

[[Fazola Frigyes]], a [[Selmecbánya|Selmecbányán]] végzett, kiváló képességű kohómérnök lépett apja nyomdokaiba, [[1813]]-ban [[Újmassa|Újmassán]] új kohót épített, s a kohóüzemek munkájához, a hámorok működtetéséhez víztározót épített, ez a mai [[Lillafüred#Hámori-tó|Hámori-tó]]. Az üzemeket [[1847]]-ben meglátogatta [[István nádor]], de járt itt [[Petőfi Sándor]] is, aki hangulatos írásban számolt be a látottakról.

A termelés [[1867]]-ig folyt Újmassán, a vaskohászat ezután áttelepült [[Diósgyőr]] és [[Miskolc]] közötti területre (Miskolc Vasgyár vagy Diósgyőr-Vasgyár nevű városrésze).

A [[Fájl:VaskohEmlekmuUjmassa.jpg|bélyegkép|Csehszlovák–magyar vaskohászati emlékműfaszén]]A faszénnelnel fűtött kohó négy sarokpilléren áll, alapmérete 9,5×8,5 méter, terméskőből épült, zömök, kétlépcsős csonka gúla formájú. A hegyoldaltól szabad három oldalon kosárívű boltövek vannak, a keleti és a nyugati oldali nyílásban történt a levegő fújtatása, az északi nyílásban csapoltak. A sarokpillérek acél vonórudakkal voltak megerősítve. A kohó magassága 11,4 méter, térfogata 22 köbméter volt. Az átlagos napi termelés 1300 kilogramm, az adagsúly<!--Tudom, hogy tömeg, de ez a hivatalos név!--> 5600 kilogramm volt. A négyrészes fújtatókat működtető vízkerék 7 méter átmérőjű volt, a fújtatók 16 percenkénti löketszámmal dolgoztak. A nagyolvasztót 1832-ben átépítették.