„Vendkérdés” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
60. sor:
Mikola a szerint a ''slovenski'' elnevezés nem azonosítja még a vendeket a szlovénekkel. Ekkor is logikát nélkülöző érvelés mentén halad, arra hivatkozva, hogy az emberek anyanyelvükön ''slovenski'' titulust használnak, de mert magukat magyarul ''vend''-nek mondják, az pedig nem azonos a magyar nyelvű ''szlovén'' elnevezéssel, így a ''slovenski'' önmeghatározás sem lehet azonos a ''szlovén'' névvel. A lakosságnak csak töredéke vallotta magát vendnek, még a magyarul beszélők között is, Mikola ezzel szemben váltig állítja, hogy a Vendvidéken élők kivétel nélkül vendnek vallják magukat és mindannyian magyarul beszélnek. A korabeli feljegyzések szerint az [[1907]]-es színmagyar oktatást elrendelő törvényt követően is a fiatalabb generáció is kevésbé beszélte a magyar nyelvet, így nem vallhatták magukat vendeknek. A népszámlálási adatok a lakosság vendként tűntetik fel, amely úgyszintén nem ad semmilyen tény, minek folytán az akkori hivatalos magyar nemzetiségi politika ezt a nemzetiséget vendnek nyilvánította és hivatalosan tagadta, hogy szlovén lenne.
Mikola sokszor egymásnak ellentmondó dolgokat is állított, mert noha vend nemzetről beszélt, de a vend nemzettudat létét is tagadta. Idővel megváltoztatta állításait és kijelentette, hogy a vendek a magyarokkal keveredtek, gyakorlatilag szláv magyarok, akiknek magyarosodniuk is kell. Ilyen és hasonló ellentmondásai közé tartozik ''A vendség múltja és jelene'' brossúrában, hogy bár a vendek eredetét a [[7. század|7.]]-[[8. század]]ra teszi, ámde mégis azon a véleményen van, hogy a késő középkorban telepítették be őket a Mura és Rába közi vidékre a Bánffy és Batthyány családok: egyszerre állít olyasmit, hogy ősi népcsoportról ír, amely a honfoglalás előtt jelen volt, és azt, hogy csak jóval a honfoglalás után, tudatos telepítés útján kerültek be. A magyarokkal való keveredést azzal igyekszik alátámasztani, hogy a magyarosítást megelezően voltak más települések is a vidéken, amelyek magyar nevet viseltek, s nem változtatták meg azt utóbb, ilyen Hidegkút ([[Vashidegkút]]), vagy a már elpusztult Váralja, amelyek véleménye szerint önmagukban azt a tényt bizonyítják, hogy magyar lakosú falvak voltak. A magyar nevek nem bizonyíthatják ezt a tézist, mert utóbb feltárt feljegyzések szerint Hidegkút és Váralja is szlávoktól lakott települések voltak. Mikola szerint azonban a korabeli magyar krónikák nem jegyzik fel a szláv neveket, ezért nem minősülnek ezek szláv településeknek, azonban köztudott, hogy a krónikák ritkán foglalkoztak a nevek más nyelven történő feljegyzésével, illetve a külföldi krónikák is gyakorta magyar települések neveit nem a saját nevükön jegyezték, így nem állítható az, hogy akkor azok a települések így ne lennének magyar nemzetiségűek.
Mindezen fenntartásai mellett tehát görcsösen kardoskodott amellett, hogy a vendség Magyarországhoz kell, hogy tartozzék. Felterjesztette mindezeket a [[Egyesült Királyság|brit]] és [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] hatalmakhoz és ott is világosan kifejtette, hogy semmilyen tekintetben nincs köze az [[szlovén nyelv|irodalmi szlovénhoz]] a vendnek. Mikolát viszont nem vették komolyan, nem avégett mert, az elméleteit helytelenítették, hanem mert a határrendezés már korábban el lett döntve.
68. sor:
A vendek egyértelmű szlovén illetősége mellett számos magyar tette le voksát abban az időben és korábban is. Elsőként [[Torkos József]] felvidéki magyar teológus, aki aláírta Küzmics Újszövetség Előszavát, azt követően [[Szily János]] tért ki leveleiben, amelyek szerint a krajnai és magyarországi nyelv bár sokban különbözik, mégis mindkettő esetében szlovén nyelvről van szó, mert ezen nyelvek beszélői ugyanazon néphez tartoznak. [[Bitnitz Lajos]] a [[19. század]]ban még élő vandál-vend rokonságot cáfolta meg és azonosította a szlovénokkal a vendeket. A háború kitörése előtt egy zala megyei magyar történész, [[Gönczi Ferenc]] közölte a zalai vendekről szóló munkáját, ahol a nyelvi hasonlóságokat figyelembe véve a stájerországi szlovénokkal azonosította a vendeket. Ez utóbbit Mikolának ismernie kellett, miután ő is Zala vármegye területén dolgozott.
Mikola tagadja, hogy a vidéken bármilyen erőszakos magyarosítás zajlana, szerinte önkéntes és erősen támogatott magyarosodásról van szó, amelyet a [[16. század]]ig vezet vissza. A tótsági reformáció kezdetekor Mikola felsorolja a vidék első protestáns lelkészeit, akik többségében magyarok. Állítása szerint (ami mindössze feltételezés), a magyar lelkészek mindvégig magyarul prédikáltak és így minden vend magyarul beszélt már akkor. Későbbi kutatások megállapították, hogy az említett magyar lelkészek, mint [[Szalaszegi János]], megtanultak a nép nyelvén és írtak templomi énekeket, illetve prédikációkat. A [[16. század]] közepén keletkezett, a reformáció terjedésével egyidőben a martyánczi énekeskönyv, amely az első vend nyelvű írásos munkák közé tartozik. Ez már világosan mutatja azt a tényt, hogy nem magyar nyelvet használtak a szlovén protestánsok, hanem saját nyelvüket törekedtek használni. A következő századokban több száz ilyen énekeskönyv keletkezett még, amelyek magyarból is fordítanak, de rengeteg horvát éneket vesznek át. Még maguk a protestáns vendek is idomulni próbáltak a kaj-horvát nyelvhez, mert annyira hasonlított az anyanyelvükhöz, hogy azt saját könyveik megszerkesztésénél is kamatoztathatták. Tehát a magyar lelkészek nemhogy magyarosodásra akarták bírni szláv híveiket, sőt meg is tanulták a nyelvüket
Mikola Sándor és [[Oslay Ferenc]] még a freskó festő [[Aquila János]]t is magyarnak próbálta beállítani, aki véleményük szerint ''Sas János'' nevet viselt eredetileg. Semmilyen dokumentum nem támasztja alá ezt az állítást, nyilván Mikola és Oslay csak kitalálta. A leggyengébb érvük a [[mártonhely]]i templomban, Aquiláról maradt önarckép, amely Oslay és Mikola szerint magyar öltözékben ábrázolja Aquilát, ez pedig bizonyíték volna a származására. Oslay és Mikola állítása összefügg azzal a törekvéssel, amit a muraközi és vendvidéki magyar közművelődési egyesületek is folytattak, hogy a magyar koronán kívül eső Stájerország területén is magyarosodást, ill. magyarosítást idézzenek elő. A mai történészek véleménye szerint Aquila csupán művésznév és általában kizárják regedei születése miatt a magyar, illetve szláv származását is.
Mikola bőszen állítja, hogy a vendek önkéntesen magyarosodnak és nem ragaszkodnak anyanyelvükhöz, mialatt Mikola még a vend nyelv megtartása mellett is kardoskodik. Ha valóban magyarosodni kívánt volna minden vend, mint azt Mikola is állítja, úgy akkor miért van a nemzetiség között oly hosszú tradicíója a kéziratos munkáknak, illetve miért vettek nagyszámban akár anyanyelvi, akár a szlovén területekről, vagy Horvátországból jövő könyveket és újságokat? Mindezek csak az anyanyelvükhöz való ragaszkodást bizonyították, így Mikola állításainak ellenkezőjét.▼
▲Mikola bőszen állítja, hogy a vendek önkéntesen magyarosodnak és nem ragaszkodnak anyanyelvükhöz, mialatt Mikola még a vend nyelv megtartása mellett is kardoskodik. Ha valóban magyarosodni kívánt volna minden vend, mint azt Mikola is állítja, úgy akkor miért van a nemzetiség között oly hosszú tradicíója a kéziratos munkáknak, illetve miért vettek nagyszámban akár anyanyelvi, akár a szlovén területekről, vagy Horvátországból jövő könyveket és újságokat? Mindezek csak az anyanyelvükhöz való ragaszkodást bizonyították, így Mikola állításainak ellenkezőjét. Olyannyira, hogy [[17. század]]ban keletkezett árendákról szóló szerződéseket (mint hivatalos dokumentumokat) is már vendül és nem magyarul, vagy bármely más nyelven írták, az első ilyen a martyánczi egyezség [[1643]]-ból, vagy [[Mária Terézia]] idei urbáriumok során külön vend nyelvű kérdőíveket készítettek a lakosságnak anyagi helyzetüket illetően, melyek csak azt mutatják, hogy nem beszéltek magyarul a helyiek még akkor sem, nemhogy a [[16. század|16.]] vagy [[17. század]]ban.
Mikola a vend folklórt kizárólag a magyarból származtatja, a vend népdalokat és versikéket közönségből magyarból történt átiratnak titulálja, illetve az egész vend kultúrát a magyar egylényegűnek tartja. A népdalokat és verseket illetően alföldi és erdélyi párhuzamokat keres, holott [[19. század]]i gyűjtések és publikációk kimutatták, hogy a német és magyar átfedések mellett (ez utóbbiak sokkal inkább dunántúli, semmint kelet-magyarországi behatások) a vend folklór jelentős hányada önálló, más részére pedig éppúgy hatott a Murán inneni szlovén kultúra és a horvát kultúra is. Többek között [[Szijjártó István (lelkész)|Szijjártó István]] evangélikus lelkész a vend házassági szokásokról szóló ''Sztarisinsztvo i zvacsinsztvo'' c. [[1807]]-es könyve tartalmaz egy [[Štefan Modrinjak]] stájer-szlovén római katolikus pap és költőtől átvett verset is. Mind evangélikusok, mind katolikusok fordítottak le szlovén és horvát nyelvekből verseket, énekeket, amely kultúrális életük szerves részévé vált aztán. Mikola viszont több ízben úgy próbálta aggitálni az evangélikus szlovénokat, hogy Szlovénia, mint katolikus ország korlátozni, illetőleg meg fogja tiltani vallásuk gyakorlatát, ami sohasem következett be.
| |||