„Quattrocento” változatai közötti eltérés

A velencei főiskola igazi alapítójának Jacopo fiát [[Giovanni Bellinit]] (1430 k.-1516 k.) tekintjük. Művészetére idealizált szépségeszmény, lírai hangvétel és nem utolsó sorban harmonikus színkezelés jellemző. Hatással volt nem csak a fiatal művészekre és kortársakra, de még az idősebb mesterekre is. Képeit élettel teli alakokkal népesíti be, klasszikus felépítésű kompozíciót alkotva köréjük. Több új ábrázolásforma közül a félalakos megjelenítés is az ő nevéhez fűződik. Ilyen például: a [[Sacra Conversazione]] vagy Szűz Mária a gyerekkel, illetve a Halott Krisztus szintén félalakos megjelenítése. Botanikai hűséggel ábrázolja a növényzetet, ezzel fejezve ki a táj iránti hűségét, és érdeklődését. A század utolsó felében Bellini az elsők között volt, akik a [[tempera]] technikát lecserélve, az olajfestést kezdték alkalmazni, mely egyúttal a félalakos kompozíció és a táj iránti érdeklődéssel együtt északról származott.

Követői közé sorolhatjuk: [[Marco Basaiti]]-t (működött 1503-30 között), továbbá [[Vincenzo Veneto]]-t (1470 k.-1531).

 

A [[XV. század]]i itáliai reneszánsz az [[építészet]]ben az épületek arányainak klasszikus megszerkesztésére törekedett. A szobrok ettől az időtől kezdve már nemcsak épületdíszekként jelentek meg, hanem önálló életet élő, minden oldalról körüljárható [[szobor]]típusok kialakulása felé mutattak. A festészetben előtérbe került a figurák természet utáni festése, a [[fény és árnyék]], a [[perspektíva]] és a [[kompozíció]]k szerkesztési törvényeinek kutatása. Elindult diadalútjára a [[portré]]festészet, a [[biblia]]i témák mellett gyakran [[mitológia]]i témákat is feldolgoztak.