„Molnár János (jezsuita tanár, 1728–1804)” változatai közötti eltérés

Csécsényben született, hol atyja Szabó György molnármester volt és ezért közönségesen Molnárnak hívták, s e név maradt a fiúra is. Édesanyját korán elvesztette és atyja Győrbe küldte parvistának; onnét [[Pozsony]]ba került; mindkét helyen a jezsuiták vezetése alatt végezte a gimnázium négy alsó osztályát 17 éves koráig. 1745. október 15-én lépett a rendbe és [[Bécs]]be küldték, ahol két próbaévet töltött: azután [[Szakolca|Szakolcán]] tanulta a retorikát és poetikát, míg a filozófiára [[Graz]]ba küldték; innét [[Kassa|Kassára]] került, ahol a teológiát tanulta; nemsokára azonban tanítania is kellett: [[Sárospatak]]on, Kassán, [[Esztergom]]ban, [[Buda (történelmi település)|Budán]] és [[Nagyszombat]]ban. 1756-ban ismét Grazba küldték, hogy teológiai tanulmányait befejezze; négy évet töltött itt és a régiségek búvárlásába is belemerült. 1759-ben szentelték pappá Nagyszombatban. Tanuló évei alatt elsajátította a német és francia nyelvet, a görögön (melyben rendkívül jártas volt, és a zsidón kívül). Az iskola tárgyait is mind kiváló kedvvel tanulta; feljegyezték róla, hogy kedves tanulmányai voltak a költészet, a szónoklat, történet, természettan, bölcselet és teológia. 1759-ben elfoglalta a tanári katedrát Nagyszombatban, ahol 1767-ig tanította az etikát, ékesszólástant és bölcseletet; 1769-ben Kolozsvárt, majd 1772-ig a teológiát Győrött, azután Budán és újra Győrött adta elő. 1773-ban [[Patachich Ádám]] püspök elkérte rendjétől, mire [[Nagyvárad]]on teológus és könyvtárnok volt, a rend feloszlatása után 1774-ben Győr megyében születése helyén lelkészkedett. 1776-ban a budai akadémia igazgatójává nevezték ki; 1777-ben pedig, midőn az egyetemet áthelyezték Nagyszombatból Budára, királyi tanácsossá és az egyetemi tanács assessorává és egyidejűleg kinevezték szombathelyi kanonokká, 1780-ban bélakuti apáttá. 1764-től 1784-ig működött mint tanár és sok mindenféle tudományt tanított; legkivált filozófiát, teológiát és a latin meg a görög nyelvet; behatóan foglalkozott azonban a fizikával is. Mint tanárt rendkívül dícséri Ürményi József, aki tanítványa volt és kiemeli, hogy mindenkor a jeles tanító mintaképe volt. 1784-ben [[II. József császár]] kinevezte szepesi kanonokká. Husz évet töltött itt elvonulva, csendes, de folytonos munkában. A szepesi káptalan irattárában található feljegyzések szerint minden idejét, mely a kar-ima és más kötelességei elvégzése után maradt, könyvolvasással és írással töltötte. 1787-ben [[Kazinczy Ferenc]] is meglátogatta. Életének végén aggkora mellett, súlyosabb mellbaj is gyötörte és öt napi betegség után 1804. február 15-én Szepesváralján meghalt. A szegények iránt jótékony és bőkezű volt, mindazonáltal pénzének legnagyobb részét a tudományokra fordította; műveit többnyire saját költségén adta ki. Az a különös szokása volt, hogy minden társaságtól elvonultan otthon tartózkodott. Kazinczy is megjegyzi róla, hogy «igen nyájas, de sohasem nevet». A Tudományos Gyűjtemény szerint hatodfél lábnyi magas, inkább sovány, mint hízott, barna hajú ember volt. Mindig komoly, de nem mogorva, tekintete nyílt és élénk, társalgása nyájas volt.