„Zala György (szobrász)” változatai közötti eltérés

 

[[München]]ben Knabel tanárnak lett a tanítványa, és az ő vezetése alatt mintázta meg a ''„Fél a baba”'' című kedves idillt, amely megalapozta jövőjét. A müncheni kritika igen rokonszenvesen foglalkozott a kis munkával, amely később eredeti felfogásával és kivitelének szabatosságával a budapesti képzőművészeti társulat kiállításán is figyelmet keltett. Knabel halála után [[Max Wittmann]] tanárhoz került, aki korábban [[Izsó Miklós]]nak is tanára volt, és Zala tehetségét is azonnal felismerte. Wittmanntól [[Michael Wagmüller]]hez, ennek halála után pedig [[Eberle Sirius]]hoz ment, akinek iskolájából már mint kész művész került ki.

Münchenből [[1884]]-ben tért haza [[Budapest]]re, és Epreskert utcai műtermében jeles művek hosszú sorát mintázta meg. Így Szent Benedek szobrát, Von der Tann tábornok síremlékét és számos társadalmi és politikai kitűnőség portréját. Mindezek a művek tisztult ízlésről és a jellemzési képesség nagy fokáról tesznek tanúbizonyságot. Mindezeknél hatalmasabb, meglepőbb volt az a szoborcsoport, amely Máriát és Magdolnát ábrázolta egészen új felfogásban. Az isten anyja magához emeli a lábaihoz boruló szerencsétlen nőt, és a vallás szent igéivel vigasztalja. A rendkívül kifejezésteljes csoport a müncheni képzőművészeti akadémia kiállításán általános feltűnést keltett. Még Zala tanárai meglepődtek, és az akadémia elsőrendű érmét kicsiny jutalomnak találták, és a tanári testület külön elismerését csatolták hozzá. A szoborcsoportot később kiállították a budapesti [[Műcsarnok]]ban is, ahol megkapta a képzőművészeti társulat 200 aranyas művészi díját. [[Habsburg–Lotaringiai József Károly főherceg|József főherceg]] és neje, Klotild főhercegnő, akkoriban rendelték meg nála Mária Dorottya főhercegnő arcképét és [[József nádor]] térdelő szobrát az [[alcsút]]i főhercegi kápolna számára.