„Antinómia” változatai közötti eltérés

forma
(Formázandó)
(forma)
'''Antinómiának''' nevezzük a bizonyított tételek közötti látszólagos ellentmondást, vagy pedig a látszólag bizonyított tételek közötti valóságos ellentmondást (ti. feloldhatatlan ellentéteket<ref>NYÍRI Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése. Ötödik, javított kiadás. Szent István Társulat, Budapest, 1998. (a továbbiakban: NYÍRI, 1998) 279.</ref>).
{{forma|1=}}
{{nincs forrás}}
Antinómiának nevezzük a bizonyított tételek közötti látszólagos ellentmondást, vagy pedig a látszólag bizonyított tételek közötti valóságos ellentmondást (ti. feloldhatatlan ellentéteket<ref>NYÍRI Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése. Ötödik, javított kiadás. Szent István Társulat, Budapest, 1998. (a továbbiakban: NYÍRI, 1998) 279.</ref>).
 
Az ellentmondás látszatának lehetnek objektív alapjai, amennyiben [[Analógia|analógiák]] által megismerhető tárgyakról van szó. Habár az ellentmondás feloldása lehetővé teszi annak felismerését, hogy nem formális ellentmondásról van szó, azt már mégsem engedi felismerni, hogy magánvalóságuk alapján a tárgyak hogyan viszonyulnak egymáshoz. Így [[Isten]] szabadságának és változatlanságának fogalma nem zárják ki szükségszerűen egymást, viszont ez a nélkül igaz, hogy együttes fennállásuknak a lehetősége pozitív módon beláthatóvá válhatna.
 
[[Immanuel Kant ]] úgy vélte, hogy az emberi értelem szükségszerűen ellentmondásba kerül, amennyiben a feltétlen egység alapelvét a jelenségek világára kívánja alkalmazni. Az ennek eredményeként kapott [[Paradoxon|paradoxonok]] és ezek okainak vizsgálata [[Kant]] megfogalmazásában az antitetika, a [[paradoxon]] pedig az antinómia<ref>BRUGGER, Walter: Filozófiai lexikon. Szent István Társulat, Budapest, 2005. (a továbbiakban: BRUGGER, 2005) 59.</ref>. E mellett [[Kant]] nem akarta tagadni a lélek halhatatlanságát vagy Isten létezését, de – szerinte – ha az eszméket transzcendens dolgoknak gondoljuk el, akkor abból paralogizmus (téves következtetések) és antinómiák (feloldhatatlan ellentétek) következnek. Az antinómiákkal [[Kant]] a tradicionális [[metafizika]] abszurditását kívánta alátámasztani.
 
'''A négy antinómia ezek szerint:'''
 
1. # A világ lehet akár térben-időben véges, de feltételezhető ennek ellentéte is.
2. #Minden összetett test egyszerű kiterjedt testekből áll, de számba vehető az is, hogy nem létezik egyszerű test, mert akkor nem lenne elképzelhető a kiterjedés.
 
3. #A világon semmi sem történik szabadon, de ennek ellentéte is sejthető, vagyis hogy a szükséges okságon kívül van még szabad okság is.
2. Minden összetett test egyszerű kiterjedt testekből áll, de számba vehető az is, hogy nem létezik egyszerű test, mert akkor nem lenne elképzelhető a kiterjedés.
4. #A világon léteznek szükségszerű dolgok, de lehetséges az is, hogy nem.
 
3. A világon semmi sem történik szabadon, de ennek ellentéte is sejthető, vagyis hogy a szükséges okságon kívül van még szabad okság is.
 
4. A világon léteznek szükségszerű dolgok, de lehetséges az is, hogy nem.
 
Kant ezen antinómiák feloldásával kívánta transzcendentális filozófiájának helyességét: az első két – ún. matematikai – antinómia téves (mert állításaik a világ egészére vonatkoznak, ami viszont nem képzelhető el), a harmadiknál a szabadságot az észre, a szükségszerűséget pedig a jelenségekre kapcsolja, végül a negyediknél az ész eszménye a szükségszerű és a jelenségek világa az esetleges (ez utóbbi kettő volt az ún. dinamikai antinómia). A harmadik antinómia kérdését Kant A gyakorlati ész kritikájában<ref>KANT, Immanuel: A gyakorlati ész kritikája</ref>KANT, Immanuel: Az ítélőerő kritikája. Osiris–Gond-Cura Alapítvány, Budapest, 2003</ref>. <ref>Osiris–Gond-Cura Alapítvány, Budapest, 2004</ref>, a negyedik kapcsán pedig Az ítélőerő kritikájában dolgozza ki a célszerűség transzcendentális fogalmát<ref>NYÍRI, 1998: 279–280.</ref><ref>Filozófia. Főszerkesztő: BOROS Gábor. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. 827–828.</ref>.
 
Az antinómiákhoz hasonló típusú jelenségek az emberi ész kettős természetében gyökereznek: egyfelől mint ész a léthez tartozó feltétlenre, mint olyanra irányul, másfelől pedig mint emberi ész, közvetlenül az érzéki dolgokra korlátozódik, így még ha ezen felül is emelkedik, a fizikai-testi tárgyakat modellként használja. Bruger szerint Kantnak igaza van, hogy a látható világ mint egész sosem lehet egyetlen tapasztalat tárgya, és egy kiterjedt test feldarabolása nem képzeletben nem vihető végbe, de abban már nem, hogy a jelenségekből puszta képzeteket csinál ahelyett, hogy a magánvaló dolgok reprezentációjaként fogná fel őket<ref>BRUGGER, 2005: 60.</ref>.
 
==Jegyzetek==
{{jegyzetek}}