„Antal István (politikus, 1896–1975)” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Antal István (politikus) lapot átneveztem Antal István (politikus, 1896) névre: van másik is |
|||
3. sor:
== Élete ==
[[Kenderes]]en született, innen ismerte [[Horthy Miklós]]t, aki ugyancsak ebben a faluban született és tengernagyként néha hazajárt. Az [[
Elvégezte a jogi egyetemet, majd [[Gömbös Gyula]] miniszterelnök sajtófőnöke lett, később pedig az Igazságügyi Minisztérium államtitkára lett. [[1942]]-ben tagja lett a [[Kállay-kormány]]nak, mint tárca nélküli nemzetvédelmi propagandaminiszter. A németek oldalán vívott háború mellett agitált, teljes sikerrel. A [[Margarethe hadművelet|német megszállás]] után a [[Sztójay-kormány]]ban az igazságügy-, illetve a vallás- és közoktatásügyi miniszteri pozíciókba nevezték ki, amit egészen [[1944]]. [[július 29.|július 29-éig]] viselt. Ez idő alatt tevékenyen részt vett az újabb zsidótörvények megalkotásában és bevezetésében. A nyilas hatalomátvételt követően már nem töltött be politikai szerepet, sőt egy rövid időre börtönbe is került, mert bírálta [[Szálasi Ferenc]] szellemi képességeit.
|