„Charlie Parker” változatai közötti eltérés

Az egyik legnagyobb hatású jazz-zenészként tartják számon [[Louis Armstrong]] és [[Duke Ellington]] mellett. Elismertségét és hírnevét mi sem bizonyíthatja jobban, mint a szakmai kritika hangját megszólaltató Scott Yanow jazz kritikus véleménye: „Parker vitathatatlanul minden idők legnagyobb szaxofonosa volt.” Beceneve a „Yardbird” (fegyenc, csirke/baromfi) vagy „Bird” (madár) még karrierje kezdetén ragadt rá és többféle magyarázat is született róla. Beceneve sok művében visszaköszönt, például: „Yardbird Suite”, „Chasin’ the Bird”, „Blue Bird” vagy „Bird Feathers”. Többek között a nevét viseli egy nightclub New Yorkban (Birdland) George Shearing híres száma a Lullaby of Birdland, illetve Wayne Shorter, [[Jaco Pastorius]] és Joe Zawinul zenekarának a Weather Reportnak, „Birdland” című kompozíciója.

 

 

Parker szárnyaló, gyors és ritmikailag aszimmetrikus rögtönzései könnyen ámulatba ejtheti azt, aki hallgatja. Mindazonáltal ha közelről vizsgáljuk a játékát hallhatjuk, hogy minden szólója teljes, tudatosan felépített frázis, ahol minden hangnak megvan a maga helye. Parker ötletei a harmóniákról forradalmiak voltak, bemutatva egy új hangzást, használva a skálák 9. 11. és 13. fokait, valamint egész sor új alterált akkordot és skála behelyettesítéseket (például tritónusz behelyettesítés). Szaxofonjának hangja egyszerre volt tiszta, metsző és szomorúan édes. Habár rengeteg felvétele demonstrálja Parker szikrázóan virtuóz és harmóniailag bonyolult játékát, -a korai „Ko-Ko” remek példa erre- bluest is ugyanolyan jól játszott. Téma nélküli blues improvizációja a „Parker’s Mood” egyike a legmélyebb hatású felvételnek, hasonlóan, mint Armstrong „West End Blues” vagy [[Miles Davis]] „Flamenco Sketches” című száma. Számos alkalommal keverte a jazzt más műfajokkal, a klasszikus zenén át a latin zenéig, kikövezve az utat a jövő jazz generációinak.