„Padányi Biró Márton” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
hivatkozások, elírások jav., nem idevaló szöveg törlése |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
35. sor:
Padányi Biró Márton az ellenreformáció szellemi igényeire szabott - ma úgy mondanánk: "nagy formátumú" - barokk főpapi egyéniség volt. Csallóközi protestáns nemesi családból származott, a katolikus hitre megtérve - a megtérők türelmetlen fanatizmusával vetette bele magát a hitviták küzdelmeibe. Nyitrai és nagyszombati teológiai tanulmányai és pappá szentelése után Bicskén lett plébános, majd Batthyány Lajos alkancellár felsőőrsi préposttá, s egyben veszprémi kanonokká neveztette ki. Az 1741-es országgyűlésen a korona és a rendek szoros egymásrautaltsága mellett érvelt. Egyik életrajzírója (Levárdi) szerint ''már szinte az udvaronc mesgyéin jár, ahogy [[Mária Terézia magyar királynő|Mária Terézia királynőt]] II. Máriának nevezi, aki a Boldogasszony, a magyarok I. Máriája példájára védi és pártfogolja országát és katolikus magyarjait''. 49 éves korában lett Veszprém püspöke (1745), Pázmány nyomdokain járva, fanatikus hittel harcolt a török hódolltság utáni országban már-már teljesen elvesztett katolikus vallás megerősítéséért, újraszervezéséért.
Beiktatásakor egyházmegyéje 141 községében csak protestáns lelkész volt. Egyházi (világi) kormányzása tizennyolc éve alatt nyolcvannyolc új templomot építtetett (köztük a [[zalaegerszeg]]i [[Mária Magdolna római katolikus templom (Zalaegerszeg)|Mária Magdolna templomot]]), százkilencet felújíttatott, negyvenháromból kiűzte a protestánsokat, negyvennyolc új plébániát szervezett. Az ''eretnekség'' kiirtására a világi hatalmat is mozgósító rendszert dolgozott ki 1750-ben megjelent ''Enchiridion''-jában. Azonban elmúlt már Pázmány kora. [[II. Frigyes porosz király|II. Frigyes]] sugalmazására, Lambertini [[XIV. Benedek pápa]] és a racionalista udvari körök befolyására Mária Terézia betiltatta a könyvét.
Az élete értelmét a szenvedélyes barokk élet bőségében, erőben és nagyságában, hatalomban kereső főpapot a bécsi udvari körök megváltozott szemléletét tükröző királyi ítélet megtörte. Egyre gyakrabban vonult vissza sümegi kastélyába, úgy tűnik, maga is megfáradt, a túlfokozott, agyonfeszített munka felőrölte lendületét. A harcok helyett inkább a megbékélést, az ellentmondást nem tűrő keménység helyett pedig az Isten akaratán való megnyugvást kereste.
| |||