„II. Mahmud oszmán szultán” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
48. sor:
Az államtanács – amelynek határozatát még titkokban tartották – néhány nap elteltével ismét összeült, s ekkor a diván Mahmuddal egyetértve, kimondta, hogy a janicsárok eltörlése az állam érdekében elodázhatatlan szükséggé vált.<ref name=pallas2/> [[Július]] közepén mintegy {{szám|30000}} janicsár gyülekezett össze a főváros különböző pontjain; a kávéházak hemzsegtek a dühös harcosoktól, kik az Atmeidán-téren ütötték fel rögtönzött hadi táborukat, amikor hírét vették az ellenük készülőben lévő csapásnak.<ref name=pallas2/> Mahmud személyesen, nagy körültekintéssel vezette az előkészületeket: az európai vezényszóhoz szoktatott és többnyire francia tisztek által vezényelt csapatok minden oldalról körülfogták az Atmeidán-teret és egy adott jelre golyózápor csapott le az összezsúfolt janicsárokra, akikre többé nem volt szükség.<ref name=pallas2/> Ezzel megindult a mészárlás: a janicsárok azonban nem küzdöttek olyan erővel és kitartással, amint gondolni lehetett volna.<ref name=pallas2/> Nemsokára különböző utakon kaszárnyáikba iparkodtak menekülni, de a szultán katonái ide is követték őket, és a vérengzés csak most vette igazán kezdetét.<ref name=pallas2/> Néhány óra elteltével több mint {{szám|20000}} halott hevert a főváros utcáin vagy égett porrá a felgyújtott kaszárnyákban, a janicsárok intézménye pedig nem létezett többé.<ref name=pallas2/> A szultán Mahmud nemcsak magát és birodalmát szabadította meg a múlt időknek veszélyes kinövésétől, hanem az egész művelt világ köszönetét is kivívta magának.<ref name=pallas2/>
===A görög szabadságharc vége===
Mialatt a fenti események Konstantinápolyban megtörténtek, a görög szabadságharc tovább folyt és a [[Balkán-félsziget]] többi ortodox-keresztény hitű népe is – Oroszország segítségére számítva – hadi lábon állott a törökkel.<ref name=pallas2/> [[1827]]-ben a francia, orosz és angol kormány közbelépett a görögök érdekében – mivel azonban a [[porta]] rájuk sem hallgatott, a szövetségesek hármas hajóhada a navarini öbölben körülzárt török flottát [[október 20.|október 20-án]] tönkre verte/levegőbe röpítette, majd a vérengző Ibrahim egyiptomi herceget rabló csapataival [[Morea]] elhagyására kényszerítette.<ref name=pallas2/>
De még be sem fejezte a hadsereg újjászervezését, midőn az oroszok újra hadat üzentek és az [[1828]] és [[1829]] között egészen [[Drinápoly]]ig nyomultak elő, mire Mahmud békét kötött velük, amelyben többi között [[Görögország]] függetlenségét elismerte. Azontúl is balsors kísérte Mahmud zászlóit, így különösen a [[Mehemed Ali]] [[egyiptom]]i [[alkirály]] ellen folytatott küzdelmekben. Ennek a háborúnak a befejezését Mahmud már nem élte meg, meghalt [[tuberkulózis]]ban [[1839]]-ben. Legidősebb fia, [[I. Abdul-Medzsid oszmán szultán|I. Abdul-Medzsid]] követte a trónon.
| |||