„Dalnoki Jenő” változatai közötti eltérés

j
(j)
Szülei Dalnoki Jenő, pék és Nagy Terézia voltak. Felesége Subecz Ilona, lánya [[Dalnoki Ildikó]] kosárlabdázó, veje [[Berényi János (közgazdász)|Berényi János]], közgazdász, sportvezető
 
== Pályafutása ==
=== Ferencváros ===
1947-ben tizenötévesentizenöt évesen kezdett a zöld-fehéreknél focizni. Három év múlva már az első csapat tagja volt. Kétszeres bajnok egyszeres MNK győztes. 1963-ban VVK elődöntős, 1965-ben győztes. Összesen 439 mérkőzésen szerepelt a Fradiban, ebből 283 bajnoki, 132 nemzetközi, 24 egyéb hazai díjmérkőzés. Góljainak száma: 21 (9 bajnoki, 12 egyéb), amit fölegfőleg 11-esek rugásávalrúgásával szerzett, mivel szinte mindig balhátvédként játszott. Idejében a területvédelem elve érvényesült a hátvédek játékában, szemben a mai emberfogásos taktikával. Ezáltal a védökvédők alig mentek át az ellenfél térfelére.
 
Ami játékstílusát illeti, méltán tekinthetjük a mai eröfutballerőfutball egyik elöfutáránakelőfutárának. Szorosan fogta a területére betöröbetörő csatárt és kompromisszumok nélkül, testi erejének bevetésével próbálta szerelni öt illetve akadályozni mozgásában. Ezáltal az akkori futballban idönkéntidőnként durvának tünttűnt. Visszafogott játéka esetén a szurkolók az akkor szállóigévé vált "puha vagy JenöJenő" bekiáltással buzdították.
 
=== Válogatott ===
1952-ben a helsinki olimpián aranyérmes az alakuló [[Aranycsapat]]tal. 1952 őszén politikai nyomásra sem volt hajlandó nevelő klubjából átigazolni a biztos válogatottságot igérőígérő Honvédba. 1960-ban a római olimpián bronzérmes. A válogatottban 1952 és 1961 között összesen 14 alkalommal szerepelt, 1959-60-ban nyolcszoros olimpia válogatott.
 
=== Edzőként ===
* Olimpiai bajnok: [[1952. évi nyári olimpiai játékok|1952]], Helsinki.
* Olimpiai bronzérmes: [[1960. évi nyári olimpiai játékok|1960]], Róma.
 
===Edzőként===
* Magyar bajnok:bajno 1973-1974, 1975-1976, 1977-1978.
* MNK[[KEK]] győztes2.: 1973-1974,k: 1975-1976, 1977-1978.
* [[KEK]]MNK 2.győztes: [[1974–1975-ös Kupagyőztesek Európa-kupája|1974-1975]].
 
==Statisztika==