„Apollo–15” változatai közötti eltérés

A leszállóhelyek kiválasztásánál az [[Apollo–12]]-t követően – amikor is sikerült igazolni a holdkomppal a hajszálpontos leszállás képességét – előtérbe kerültek a geológiailag érdekes térségek. A holdjáró nyújtotta mozgékonyság pedig tovább növelte az igényt egy bonyolult leszállóhely iránt. Az űrhajósok geológiai képzése azonban nem volt elégséges egy sok és összetett jellemzővel rendelkező hely felderítésére, ezért a NASA – elsősorban [[Harrison Schmitt]] geológus űrhajós és [[Eugene SchoemakerMerle Shoemaker|Eugene Shoemaker]] holdgeológus nyomására – megváltoztatta az űrhajósok képzését. Először is bevonták [[Leon Silver|Lee Silver]]t, a Caltech geológiaprofesszorát, aki teljesen átalakította a képzés rendszerét,<ref>{{cite web|url=http://history.nasa.gov/alsj/lee_silver.html|title=A little science on the Moon|author=Marcy Drexler|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2010-01-02}}</ref> elsősorban a külső helyszíneken végzett terepgyakorlatokra helyezve a hangsúlyt. Bár korábban is voltak külső gyakorlások, az oktatás zöme hagyományosan, tantermekben zajlott, kisebb kőzetdarabokat és -metszeteket használva szemléltetőeszközként, az új módszer forradalmi javulást hozott a geológiai megfigyelések hatékonyságában a holdjárós expedíciókon.<ref name="Dancsó 2004 436">{{cite book|last=Dancsó|first=Béla|title=Holdséta|origyear=2004|publisher=Novella Kiadó|pages=436|accessdate=2010-01-01}}</ref>