„Henry Hudson” változatai közötti eltérés

1609-ben a [[Holland Kelet-Indiai Társaság]] megbízásából indult útnak [[Halve Maen]] ''(Félhold)'' nevű hajóján, ismét csak az [[Északkeleti átjáró]] felkutatására.<ref>Willard Sterne Randall "First Encounters," American Heritage, Spring 2009.</ref> Ezúttal is útját állta a jég (nem sokkal Norvégiától északra), ám ekkor Hudson saját hatáskörében nyugatnak, az ugyancsak felderítésre váró [[Északnyugati átjáró]] felé fordult. Végighajózott [[Észak-Amerika]] partvidékén [[Új-Skócia|Új-Skóciától]] a [[Cheasepeake-öböl]]ig, és eközben csak érintette a [[Delaware-öböl|Delaware-öblöt]], amit a következő évben [[Samuel Argall]] kapitány térképezett fel és nevezett el.

 

 

1610-ben immár angol zászló alatt, a [[Virginia Társaság]] és a [[Brit Kelet-indiai Társaság]] megbízásából északabbra próbálkozott: végighaladt a később ugyancsak róla elnevezett [[Hudson-szoros|tengerszoros]]on, és Kanada északkeleti partvidékén fölfedezte az ugyancsak az ő nevét viselő, hatalmas, tenger méretű [[Hudson-öböl|öblöt]]. Ennek keleti partján haladt dél felé abban a hiszemben, hogy már a [[Csendes-óceán]]on jár. Eljutott az öböl legdélibb részéig, a [[James-öböl]]ig, ahol hajója befagyott.<ref>Mendöl Tibor: A földrajztudomány az ókortól napjainkig. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1999. ISBN 963 463 246 7 p. 130.</ref> A partvidéken telelt át embereivel fölöttébb sanyarú körülmények között. Tavasszal, amikor az idő javultán folytathatták volna útjukat, legénysége megtagadta a parancsot, és föllázadt. Hudsont fiával és hét, hűségén maradt matrózzal minden élelem nélkül mentőcsónakba ültették, és sorsukra hagyták őket. A lázadók visszatértek Angliába, Hudsonéknek pedig nyomuk veszett.