„Harmadik generációs vadászrepülőgép” változatai közötti eltérés

A '''harmadik generációs harci repülőgépek''' a hetvenes években szolgálatba állított katonai repülőgépek. Elődeik, a második generációs harci repülőgépek, elérték a racionálisan elérhető legnagyobb sebességet és repülési magasságot, de ennek komoly ára volt, ezen repülőgépek fel- és leszállási tulajdunságai csapnivalóak voltak. Ez nemcsak a pilóták és a repülőgépek épségét veszélyeztette, hanem az ilyen repülőgépeket alkalmazó légierőket rendkívül sebezhetővé tette, mert a repülőterek ideális célpontjai voltak az ellenség légicsapásainak, és a kifutópályák viszonylag kis sérülések esetén is használhatatlanná váltak a rendkívül nagy neki- és kifutási hosszal rendelkező repülőgépek számára. Ezért a hatvanas években szinte minden repülőgép-fejlesztő ország elkezdte keresni a repülőgépek repülőterektől való függetlenítésének módjait. Megjelentek a helyből felszálló repülőgépek, ezek egyáltalán nem igényeltek semmilyen repülőteret, a repülőgépek nagy többsége pedig az ekkor elterjedt változtatható nyilazású szárnnyal rendelkezett, amely, előrenyitva, lehetővé tette a kis fel- és leszállósebességet, erősen hátranyilazva pedig a nagy repülési debességet.