KGyST
Pihenő
szerkesztésKár. Ha belegondolsz, „mindössze” a kiemelési eljárás lett a probléma. Ha ezt kihúzod a listá(d)ból (azaz pl. többet nem terjesztesz fel cikket), egész jól elvagy itt (repülési, csillagászati, hadtudományi műhelyek). Gondold át majd, nevezett műhelyek kapui nyitva állnak előtted továbbra is! --Gyantusz vita 2010. június 28., 22:50 (CEST)
Nem tudom az okát, de sajnálnám, ha nem szerkesztenél többet. Egy kisebb-nagyobb pihenő és kikapcsolódás persze nem árt. misibacsi*üzenet 2010. június 29., 12:51 (CEST)
- Kilépésének oka a Szu–22 cikk kiemelési eljárása során felmerült események:
- A régi repülős fősablon lecserélése az újra. Ez nem lett volna komoly probléma, hiszen nem érzem égbekiáltónak egyik-másik meglétét, hiányát. Ez pusztán forráskód-kérdés csupán, a többi kiemelt repülős cikk is a régit használta. A lényeg, hogy egy robot lecserélte az összes rep.cikkben a régit az újra. Amiket eztán majd lehet ismét átbányászni, hogy ne nézzenek ki felemásan.
- Ami komolyabb, az a Sablon:Repcsiadat KGyST megkérdezése nélküli – Teemeah admin általi – letörlése. Programozástechikailag nem tudom, de lehettek benne értékes dolgok. Attól függetlenül, hogy már nem használt sablonná vált, nem kell letörölni, pláne úgy nem, hogy a készítője tudta nélkül lett törölve, nyilván mert ellenezte volna a radírt. --Gyantusz vita 2010. június 30., 00:23 (CEST)
A sablon vissza lett állítva, ez KGyST-nek is egyetlen kérésébe került volna... - RepliCarter Wormhole 2010. június 30., 07:53 (CEST)
Pontosan, mint ahogy az se került volna sokba, ha egyáltalán nincs törölve. ;) Bennó iroda 2010. június 30., 12:10 (CEST)
- Az, hogy én 61 évesen, bolondként, depressziósként, figyelmetlenként stb. néha-néha bedobom a törölközőt, rendben van, de az már nincs rendben, hogy egy ilyen kaliberű szerkesztő húzza le a rolót, mint Te! Mi, újak (a nejem, a lányom és én) Tőled (is) rengeteget tanultunk, hát ne csapj be bennünket... Gondold át újra a döntésedet, kérlek! – Ronastudor a sznob 2010. július 10., 17:56 (CEST)
- Várunk vissza a pihenő után. Én is felelősnek érzem magam, mert a kedved ellen kékítettem a zöld linkjeidet, de nem tudtam, hogy ez Neked ennyire fontos. A kiemelési eljárások idegesítőek, de ezt egyszerű elkerülni. A Te cikkeid csillag nélkül is kiemelt minőségűek, egyszerűen hagyd ki ezt a vesszőfutást, ha nincs kedved hozzá, de azért alkoss továbbra is, kérlek.– Szilas vitalapom 2010. július 25., 10:11 (CEST)
Űrrepüléses sablonok
szerkesztésSzia. Sajnálom, ha neked ennyire erőteljes problémát jelent egy régi sablon modernebbre, könnyebben kezelhetőbbre cserélése, de a repülőgép/űrrepülés stb sablonok cseréjét már hosszú hónapokkal ezelőtt megkezdtük, többek között veled is többször konzultáltam ez ügyben, egyáltalán nem mondhatod, hogy semmit nem tudtál az egészről. Épp ellenkezőleg, az egységesítés tudta melett' is folyamatosan a régi sablonokat pakolgattad a szócikkekbe, holott tisztában voltál vele, hogy le lesznek cserélve.
Ma lecseréltem a szócikkekben az űrhajós és az űrrepülés sablonokat, így ezek törlésre kerültek. Az új sablonok ugyanazt tudják, mint a régiek, csak csinosabban néznek ki, ugyanúgy van sablonmesteres leírásuk, tehát egyszerűen nem értem, mi a bajod azzal, hogy lecserélem őket... Továbbra is fenntartom, hogy ha bármi változtatásra, kiegészítésre van szükség az új sablonokkal kapcsolatban, bármikor szívesen állok bárki rendelkezésére. Az egyedüli módosítás az volt, hogy az űrrepülés infoboxban nem szerepel beépítve az űrhír sablon, ezt feleslegesnek éreztem, de minden lecserélt szócikkben kitettem az űrhír sablont a cserék során, így semmilyen adat nem veszett el.
Tényleg sajnálom, ha megbántottalak ezekkel a cserékkel, nem áll szándékomban senkinek gondot okozni, de az egységesítés nem értem vagy érted van, hanem mindekiért. Egy szerkesztő kívánságai helyett a közösség érdekeit kell nézni. A közösségnek pedig az új sablonok tesznek nagyobb szívességet, mert nekik könnyebben kezelhetőek. Egyszerűbb a kódjuk, könnyebb őket javítani, nem csak az tud belenyúlni, aki eredetileg csinálta, tisztább a kód, szebb a végeredmény, amit az olvasó lát a szócikkben.
Maradok tisztelettel, – Bái Táng a házisárkány barlangja 2010. október 7., 11:38 (CEST)
K.k.ü.!
szerkesztésTagsági sablon
szerkesztésHali! A Csillagászati műhelyhez jó lenne készíteni egy tagsági sablont, (lásd a profilom) ami jelzi, hogy egy illető tagja a műhelynek. ;)
Üdvözlettel:Sutka99 Üzenet 2012. április 9., 21:25 (CEST)
Karácsony Szilveszter
szerkesztésSzia KGyST!
Kellemes ünnepeket: boldog szentestét, boldog karácsonyt, még egyszer boldog karácsonyt, boldog szilvesztert és boldog új évet kívánok neked, (szívesen). --Vakondka vita 2013. december 20., 18:20 (CET)
Sárkány
szerkesztésKedves Szerkesztőtárs! Nem adtál forrást a cikkhez, ha tudod, kérlek pótold! Üdv:--Petej vita 2014. október 19., 16:50 (CEST)
Elavult "document.write" van a javascriptedben!
szerkesztésA Szerkesztő:KGyST/monobook.js oldalad a document.write függvényt tartalmazza, aminek a támogatása a MediaWiki szoftverben megszűnt, és működési problémákat okozhat. Erősen javasolt az eltávolítása vagy lecserélése.
- További információk a WP:BÜ-n.
- Egy lehetséges javítási minta (Nem biztos, hogy neked is működik.)
Tgr megbízásából és Bináris közreműködésével: BinBot vita 2015. augusztus 6., 22:22 (CEST)