„Harmadik generációs vadászrepülőgép” változatai közötti eltérés

[[Kép:F-14 breaks the sound barrier.jpg|thumb|300px|Amerikai [[F–14 Tomcat]] kisátlépi magasságon,a hangsebesség fölött repülhanghatárt]]

A '''harmadik generációs harci repülőgépek''' a hetvenes években szolgálatba állított katonai repülőgépek. Elődeik, a második generációs harci repülőgépek, elérték a racionálisan elérhető legnagyobb sebességet és repülési magasságot, de ennek komoly ára volt,: ezen repülőgépek fel- és leszállási tulajdunságaitulajdonságai csapnivalóak voltak. Ez nemcsak a pilóták és a repülőgépek épségét veszélyeztette, hanem az ilyen repülőgépeket alkalmazó légierőket rendkívül sebezhetővé tette, mert a repülőterek ideális célpontjai voltak az ellenség légicsapásainak, és a kifutópályák viszonylag kis sérülések esetén is használhatatlanná váltak a rendkívül nagy neki- és kifutási hosszal rendelkező repülőgépek számára. Ezért a hatvanas években szinte minden repülőgép-fejlesztő ország elkezdte keresni a repülőgépek repülőterektől való függetlenítésének módjait. Megjelentek a helyből felszálló repülőgépek, ezek egyáltalán nem igényeltek semmilyen repülőteret, a repülőgépek nagy többsége pedig az ekkor elterjedt változtatható nyilazású szárnnyal rendelkezett, amely, előrenyitva, lehetővé tette a kis fel- és leszállósebességet, erősen hátranyilazva pedig a nagy repülési debességetsebességet.

A repülőgépek fegyverzetébe az irányított légiharc-rakéták mellett visszakerült a gépágyú, a földi célok ellen pedig ekkor terjedtek el az első irányított rakétafegyverek és bombák. A repülőgépek fedélzei elektronikája egyre bonyolultabb lett, a sokféle irányított fegyver vezérléséhez akkora mennyiségű eletronikára volt szükség, ami fel sem fért volna egyetlen repülőgépre, ezért a harmadik generációs repülőgépek erősen specializáltak voltak, ugyanannak a típusnak gyakran gyártották több, eltérő feladatkörre optimalizált változatát ([[MiG–23]] és [[MiG–27]], [[Tornado]] IDS és F2, [[F–111 Aardvark|F–111]]A és B). A szárnnyilazástszárnynyilazást változtató mechanika és a tetemes tömegű fedélzeti elektronika együttesen a repülőgépeket nehézkessé, rosszul manőverezővé, bonyolulttá és drágává tette. A nehéz üzemeltethetőség miatt a hidegháború végeztével ezeket a repülőgépeket gyorsan kivonták a hadrendből, ma már csak néhány légierő alkalmazza őket.