„Ars poetica Erdélyben” változatai közötti eltérés

1932-ben, költői kifejezőképességének csúcsán, [[Dsida Jenő]] a gondolatmenetet nem korlátozó lírai riport (''Kóborló délután kedves kutyámmal'') egyik fejezetében, egymást űző hexameterek pergő nyelvén beszéli el, hogy "...sunyi macska a Szépség, / tisztafehér, pamacsos cica, hirtelen ugrik, elillan, / olykor szembe lapul, köpködve, sziszegve nyivákol / s újra futásnak ered. – Nincs, kiskutya, más hivatásunk, / mint macskára vadászni, vidáman inalni utána, / meg-megfogni, ereszteni, játszani véle, magasra / tartani felnevetőn, komor emberek arca elébe / villogtatni: kacagjon a lelkük, látva, milyen szép, / mily kecses állat a Szépség, hó-cica, furcsa bohó Vers." Majd hozzáfűzi: "Senki fiának nincs joga kérdeni minket egyébről, / számotadáskor is egy kérdésre felel csak a költő / s egy kérdésre kutyája: Hogyan sikerült a vadászat?"

 

 

Az agitatív ars poetica forradalmi hagyományokra tekinthet vissza nálunk is ([[Petőfi Sándor|Petőfi]] [[dés]]i barátját, [[Medgyes Lajos]]t 1944-ben ezért idézte a baloldali sajtó); egyik jelentős művelője, [[Méliusz József]], ''Légy európai'' c. versében (1937) "népfronti üzenet"-ként fogalmazta meg a humánumot: "Fuss fel a kilátóhoz és tekints a füstökön túl, / a négy égtáj felé s amerre vadként űzött embert látsz, / acélos szíveddel segíteni siess, / ott hol bitót ácsolnak éppen s szabad embert nem találsz, / oda vidd fegyveredül kénköves tüzét haragodnak." 1958-ban ez a forradalmi magatartás a szocialista építést hirdeti: "Propaganda a versünk, agitálunk" (''A kommunista költészetről'') Méliusz lírájában a szenvedély elégikus emlékezéssé izzik át, jajongássá és vádbeszéddé népirtást elfelejtőkkel szemben: "...nem rebbenő szemetekbe kiáltom a nagy Jitgadallal: / a bűn néma / és láthatatlan letagadói vagytok mindahányan / akik hallgattatok [[Európa|Európában]]" (''A Jitgadal elégia''). S mindhárom szakaszában ez az ars poetica a szabad képzettársítások korszerű művészetével fogalmazza meg magát, pozitív társadalmi töltést adva az eredendő [[avantgárd]]ból elindult s mára költészetünk jellegzetes fő irányává vált [[neoavantgárd]]nak.