„Viking–1” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
37. sor:
A szonda [[leszállóegység]]ét a marsi [[Belépés a légkörbe|légkörbe való belépés]] túlélésére, sima talajtérésre és végül tudományos program elvégzésére tervezték. A szonda teste egy szabálytalan hatszög alakú vázszerkezetre épült: a hatszög hosszabbik oldalon 1090 mm, a rövidebb oldalon 560 mm volt. A talajon három, lökéscsillapítóval felszerelt, 1,3 méter magas láb tartotta meg a szondát, amelyek kör alakú talpakban végződtek. A földi felszállás előtt gondosan sterilizálták a leszállóegységet, majd hermetikus burkolattal látták el, amely az ellen védte az egységet, hogy valamilyen földi [[mikroorganizmus]] hozzáférkőzhessen és azt elvigye a Marsra (és esetleg azt mutassa ki marsi élőlényként a kísérletek során). Ilyen földi mikrobafertőzés egyébként korábban a Surveyor-programban is történt, a [[Surveyor–3]] a [[Hold]]ra vitt ''streptococcus mitis'' baktériumokat.
A leszállást [[ejtőernyő]] és fékezőrakéták kombinált alkalmazásával hajtotta végre a Viking–1 (egy 16 méter átmérőjű fő fékezőernyő lassított 1,5 km magasságig, majd ott fékezőrakéták kapcsolódtak be automatikusan és egészen a talajtérésig működésben maradtak). A fékezőernyők egy szokatlanul hosszú, 30 méteres függesztéken kapcsolódtak a szondatesthez. A marsi [[légkör]] ugyan ritka, de még mindig komoly hőterhelést jelent a leszállás – a Viking szondák 1500 °C-ra hevültek a légköri súrlódástól így a szondát [[hőpajzs|hőpajzzsal]] is felszerelték. (Összehasonlításul: a földi [[Belépés a légkörbe|légköri visszatérés]]nél elméletileg 7500 [[°C]] is kialakulhat, a megszokott hőmérsékleti csúcsérték is 2000 °C fölött van.) Az egység energiaellátását két darab SNAP-19 [[plutónium]] [[generátor]] biztosította. Ez az eszköz – hivatalos nevén radioizotópos termoelektromos generátor ([[Radioizotópos termoelektromos generátor|RTG]] – a plutónium-238 izotóp felhasználásával termel elektromos áramot. A viszonylag kisméretű (28 cm magas, 58 cm átmérőjű) generátorokat a szonda két átellenes oldalán rögzítették. Ez az energiaforrás 30 W teljesítményt szolgáltatott folyamatosan, 4,4 V feszültség mellett. Ennek az energiaforrásnak egy másik altípusát, a SNAP-27-et használták az [[Apollo-program]] során az [[ALSEP]] műszerkészlet energiaellátásához. Tervezői azért választották ezt az energiatermelési módot, mert így folyamatos működést lehetett biztosítani, nem függött a szonda a megvilágítási viszonyoktól és a portól – a [[napelem]] ugyanis éjszaka nem termel áramot, és ahogy koszolódik, úgy romlik a hatásfoka. A választás sikeres volt, a szonda áramellátása 6 évig folyamatos volt.
[[Fájl:Mars Viking 12a001.png|bélyegkép|balra|350px|Az első fotó a [[Mars (bolygó)|Mars]] felszínén]]
| |||