„Félix Vallotton” változatai közötti eltérés

Egy konzervatív középosztály-béli családba született Lausanne-ban, és ott végezte iskoláit is. Tizenhét éves korában Párizsba ment, ahol művészeti tanulmányokba fogott, és a [[Julian Akadémia|Julian Akadémián]] tanult ''Jules Joseph Lefebvre''-nél és ''Gustave Boulanger''-nál. Rengeteg időt töltött a [[Louvre]]-ban, ahol [[Hans Holbein, ifj.|Holbein]], [[Albrecht Dürer|Dürer]] és [[Jean Auguste Dominique Ingres|Ingres]] műveit tanulmányozta és másolta; ezek a festők maradtak egész életében a példaképei. Első képein még határozottan felismerhetők az akadémikus tradíciók. ''„Portrait of Monsieur Ursenbach”'' című képét az 1885-ös Szalonon mutatta be. A következő évben saját ''Önarckép''ét állította ki (lásd alul a Művei között), amit elismeréssel fogadtak. A következő években festett, kritikákat írt a ''Gazette de Lausanne'' számára és rézkarcokat készített. 1891-ben a ''Salon des Indépendants''-on [[Henri de Toulouse-Lautrec|Toulouse-Lautrec]], [[Vincent van Gogh|Van Gogh]], [[Henri Rousseau]] képeire figyelt fel, és ezek hatása alatt festette meg első jelentős képeit. A következő ''Indépendants''-on [[Georges Seurat]] [[Pointillizmus|pointillista]] stílusát követve állított ki.

1891-ben készítette első [[fametszet]]ét [[Paul Verlaine]]-ről. A számára új magasnyomásos technikát alkalmazó médium (az addig alkalmazott [[rézkarc]] mélynyomásos technika) megtetszett neki, és módszerét folyamatosan tökéletesítve az évtized folyamán fametszetek sorozatát készítette, amik folyóiratokban és könyvekben jelentek meg. A fametszetet, ami addig az újságillusztráció és a kereskedelmi reklám fantáziátlan eszköze volt, ő ismét a művészet szintjére emelte. Fametszetei új megoldásokat mutattak az addigi gyakorlattal szemben: a [[rajz]]ok körvonalait idéző kontúrokat és hangsúlyos fekete-fehér foltokat alkalmazott nyomatain, a vonalkázós stílust nem alkalmazta. A [[posztimpresszionizmus]] és a [[szimbolizmus]] hatása mellett a japán fametszetek befolyása is felfedezhető rajtuk. Utóbbit az ''École des Beaux-Arts'' 1890-es kiállításán fedezte fel magának. Az 1896-ban megjelent ''Maszkok könyvé''t ''(Livres de masques)'', Rémy de Gourmont kötetét, egy sor szimbolista [[Arckép|portréval]] illusztrálta.

[[Festőművészet|Festményeire]] is a nagy technikai felkészültség jellemző, ugyanakkor a szinte száraz realizmus is a sajátja, amely még a meghitt jeleneteket ábrázoló képein is felfedezhető. Az 1890-es években a fametszetei is visszahatottak a festményeire: kontúrokat és – a részleteket leegyszerűsítendő – nagyobb, összefüggő színfoltokat festett. A [[Nabis]]-hoz tartozott (deklaráltan 1892-ben csatlakozott hozzájuk, és [[Pierre Bonnard]], [[Ker-Xavier Roussel]], [[Maurice Denis]] és [[Édouard Vuillard]] életük végéig a barátai maradtak), de stílusa mégis érezhetően más, mint ami a csoportra jellemző, ő sokkal „fakóbb” színeket használt. A korszak jellemző alkotásai az ''Úrnő és szolgálója'' és a ''Vörös szoba''. Sokáig sajátos hangulatú zsánerképeket ''(A beteg)'', míg később inkább aprólékosan kidolgozott portrékat, női [[akt]]okat és csendéleteket[[csendélet]]eket festett (''Akt'', 1906). Nem hagyott fel az írással sem, kritikai cikkeket jelentetett meg (általában igen szigorú bírálatokat írt), de voltak színdarabjai is (ezek közül kettőt be is mutattak 1904-ben és 1907-ben).

Az [[első világháború]] kitörése után, 1914-ben, önként jelentkezett a francia hadseregbe, de életkora miatt (majdnem ötvenéves volt) nem vették fel. A háború annyira megérintette, hogy minisztériumi engedéllyel ellátogatott a [[Champagne-Ardenne|champagne-i]] frontra, élményeit, érzéseit festményeken és egy [[fametszet]]-sorozaton örökítette meg. Utolsó éveiben [[csendélet]]eket és [[tájkép]]eket festett, de még az utóbbiak is emlékezetből, műteremben készültek (''Tájkép'', 1918). Félix Vallotton termékeny festő volt: több mint 1700 festményt, mintegy 200 nyomatot, több száz rajzot és számos [[Szobrászat|szobrot]] hagyott hátra 1925-ben bekövetkezett halálakor.