„Vincenzo Bellini” változatai közötti eltérés

| honlap =

}}

 

[[Szicília|Szicíliában]] született, régi muzsikus családból származott. Zenei tehetsége korán kibontakozott nagyapja magánóráinak köszönhetően.<ref name="Rosselini18-20">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=18-20|chapter=A young southerner}}</ref>[[1819]]-től a [[nápoly]]i San Sebastiano konzervatóriumban tanult [[Nicolò Zingarelli]] tanítványaként.<ref name="Rosselini24-26"/> Első jelentős szerzeménye az ''Adelson és Salvini'' című [[opera (színmű)|opera]] volt, amelyet vizsgaelőadásként [[1824]]-ben mutattak be hatalmas sikerrel a konzervatórium színházában.<ref name="Rosselip30">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=30|chapter=A young southerner}}</ref> Ezt követte ''Bianca és Fernando'' című operája, amelyet a [[Teatro di San Carlo]] számára írt.<ref name="Roseli30-35">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=30-35|chapter=A young southerner}}</ref> Ennek sikere nyomán meghívást kapott [[Milánó]]ba, hogy a [[Teatro alla Scala|La Scala]] számára komponáljon. Itt ismerkedett meg későbbi állandó szövegírójával, [[Felice Romani]]val. Első közös művük, ''A kalóz'' ([[1827]]) alapozta meg Bellini hírnevét Itáliában.<ref name="Rosseli4650">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=46-50|chapter=Storming La Scala}}</ref> Ezt követték további nagy sikerű művei: ''Az idegen nő'', ''Rómeó és Júlia'', ''Az alvajáró'', ''[[Norma (opera)|Norma]]'' és a ''Beatrice di Tenda''. A komponistaként sikert sikerre halmozó Bellini magánélete szerencsétlenül alakult: nem sikerült elnyernie nagy szerelme, Giuditta Turina kezét. A ''Norma'' után összeveszett szövegírójával is.<ref name="JR FS">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=115-117|chapter=False steps}}</ref> Bellini [[1833]]-ban [[Párizs]]ba költözött, [[Gioacchino Rossini|Rossini]] és [[Heinrich Heine|Heine]] barátja, a legjobb művésztársaságok kedvence lett. 1833-ban néhány hónapra [[London]]ba utazott, ahol fényes fogadtatásban részesült. [[1834]]-ben ismét visszatért Párizsba, ahol a párizsi [[Théâtre-Italien]] számára megírta ''[[A puritánok]]'' című nagyoperáját, amelyet rendkívüli lelkesedéssel fogadtak.<ref name="auto_8YqtLIUTekQTZxL7nD6kXQ">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=115-117|chapter=Paris and death}}</ref> Az ifjú kora óta betegeskedő zeneszerzőt néhány hónappal a bemutató után a Párizs melletti Puteaux-ban érte a halál – mindössze 33 éves korában.<ref name="JR146147">{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=146-147|chapter=Paris and death}}</ref>