„Led Zeppelin IV” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
29. sor:
A ''[[Led Zeppelin III]]''-at ért meglehetősen negatív kritikák után [[1970]] őszén [[Jimmy Page]] elhatározta, hogy a következő albumnak nem lesz igazi címe; kíváncsi volt, hogy a zene önmagában el tudja-e adni az albumot. Az eredeti kiadáson nem volt látható sem cím, sem a zenekar neve. Ehelyett a borító belső oldalán négy, kézzel rajzolt szimbólum és a kiadó neve volt látható; az adott jelet az a tag választotta (Jimmy Page maga rajzolta a sajátját), akit az reprezentált. Van egy ötödik, kisebb szimbólum is, amit [[Sandy Denny]] választott, mert ő is énekelt a ''The Battle of Evermore''-ban; ez csak a közreműködők listáján található meg. A négy szimbólum az album hivatalos címe, az Atlantic Records pedig formákat készített belőlük (több méretben), és elküldte a nyomdáknak, hogy a cikkekhez vagy listákhoz fel tudják használni. Ez volt az első album, melyet nem lehetett egyezményesen azonosítani (eltekintve a négy jeltől); ez a zenekar reklámellenes álláspontját tükrözte, amivel akkoriban sokan nem értettek egyet (főleg az Atlantic Records felsőbb köreiben).
 
A [[Kép:Zoso.svg|75px]] még mindig a klasszikus rockot játszó rádióállomások egyik kedvence; ezen hallható a ''Stairway to Heaven'', az egyik legnépszerűbb rockdal, amit valaha is felvettek. Ha annyiszor akarnánk meghallgatni, ahányszor megjelenése óta a különböző rádiók leadták (csak az USA-ban), több, mint ötven évre el tudnánk foglalni magunkat.
 
Míg az USA-ban a második lett – és 259 hétig maradt a listákon –, az Egyesült Királyságban ez lett a zenekar harmadik albuma, melyamely első lett. A [[Kép:Zoso.svg|75px]] az Amerikai Egyesült Államokban a harmadik helyen áll a RIAA legtöbbször eladott albumainak listáján. [http://www.riaa.com/gp/bestsellers/topalbums.asp] Az országban 23 millió példányban kelt el, míg világszerte több mint 32 millió darabot adtak el belőle.<ref>{{cite web |url=http://www.ledzeppelin.com/news/2010/01/08/led-zeppelins-1971-fourth-album-cover-featured-new-royal-mail-uk-stamp-collection |title=Led Zeppelin's 1971 Fourth Album Cover Featured in new Royal Mail UK Stamp Collection|date=8 January 2010 |publisher=ledzeppelin.com |accessdate=3 January 2011}}</ref> [[2006]]-ban a Classic Rock Magazine ''100 Legjobb Brit Album'' szavazásán első helyet ért el. Az album bemutatkozó koncertjének lehet tekinteni az 1971. március 5-én, a [[belfast]]i ''Ulster Hall''-ban tartott előadást, amelyen a ''Black Dog'', a ''Stairway to Heaven'', a ''Going to California'' és a ''Rock and Roll'' is először hangzott el nyilvánosan.<ref>[http://ledzeppelin.com/show/march-5-1971 Led Zeppelin shows: 1971. március 5.]</ref>
 
Megjelenése után 40 évvel, 2011. novemberében az album újra felkerült a [[Billboard 200]] lemezeladási listára.<ref>[http://www.roadrunnerrecords.com/blabbermouth.net/news.aspx?mode=Article&newsitemID=166269 LED ZEPPELIN's 'IV' Re-Enters Billboard Top 200 Chart After Nearly 25 Years] – Blabbermouth.net</ref>