„Édouard Vuillard” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
Hkbot (vitalap | szerkesztései)
a jóhírű -> jó hírű, OH 871.
14. sor:
== Élete, munkássága ==
[[Fájl:Ker-Xavier Roussel, Édouard Vuillard, Romain Coolus, Felix Vallotton 1899.jpg|bélyegkép|260px|[[Ker-Xavier Roussel]], Édouard Vuillard, [[Romain Coolus]] és [[Félix Vallotton]] 1899-ben]]
Édouard Vuillard egy kis faluban született Saône-et-Loire megyében. Apja nyugdíjas hajóskapitány volt. A gyerek tízéves korában a család [[Párizs]]ba költözött, meglehetősen szerény körülmények közé. 1884-ben meghalt az apa, és a fiú tanulmányainak folytatását csak egy ösztöndíj elnyerése tette lehetővé, amelynek révén a jóhírűjó hírű Condorcet líceumban tanulhatott. Itt találkozott és barátkozott össze a majdani festőkkel, Ker-Xavier Roussellel (aki később a sógóra lett) és [[Maurice Denis]]-vel, a leendő zenész Pierre Hermant-nal és a később írói pályára lépő Pierre Véberrel és Lugné-Poëvel. A felajánlott katonai pálya helyett ő inkább a művészi pálya iránt vonzódott, beiratkozott az ''École des Beaux-Arts''-ra, ahol akkor tanult [[Pierre Bonnard]] is. 1885-ben Diogène Maillart műtermében szerezte meg alapvető művészeti ismereteit, ahova legjobb barátjával, Roussellel együtt járt. Édesanyjánál lakott, egészen hatvanéves koráig.
 
Látogatta [[Stéphane Mallarmé]] nevezetes „keddjeit” és a ''Revue Blanche'' szerkesztőségében rendezett összejöveteleket. Itt ismerkedett meg [[Paul Sérusier|Sérusier-vel]], majd [[Paul Gauguin|Gauguinnel]], [[Pierre Bonnard|Bonnard-ral]], [[Aristide Maillol|Maillollal]], [[Félix Vallotton|Vallottonnal]], [[Rippl-Rónai József]]fel és másokkal. 1888-ban csatlakozott a [[Nabis]]-hoz, Bonnard pedig megosztotta vele és Maurice Denis-vel a műtermét. Az 1890-es években díszletfestő volt Lugné-Poë ''Théâtre de l'Oeuvre'' színházában. 1888 körül festett képein észrevehető volt érzéke a megfigyelés, a komponálás és a harmónia iránt. A harsogó színvilág irányába tett rövid kitérője után visszatért a finom, visszafogott kolorithoz. Kis enteriőr-jeleneteket festett, amolyan „intim freskók”-at, meg dekorációkat, például a a ''Théâtre des Champs-Elysées''-be. Az utolsó ilyen jellegű megbízásai a párizsi Chaillot-palota (1937) és a [[genf]]i Palais des Nations (1939) volt.