„Johann Georg Hamann” változatai közötti eltérés

Teológiát és filozofiát tanult. Állami szolgálatban működött [[Varsó]]ban és Königsbergben, de folyton szükséggel küzdött és céltalanul hányódott. Végül 1784-ben egy ismeretlen tisztelője kedvező anyagi helyzetbe juttatta, úgy hogy élete utolsó éveit gondtalanul tölthette volna, de ekkor folytonos betegeskedése keserítette meg napjait. Fő művei: ''Sokratische Denkwürdigkeiten'' (1753), és ''Kreuzzüge der Philologen'' (1762), rendszertelen és zavaros, de új és mély eszmékben gazdag könyvek. Homályos és jósló modorú előadása miatt Észak maguszának nevezték őt. A nagy közönség nem értette őt és nem is tudott róla, viszont annál nagyobb hatással volt kora jeleseire, első sorbanelsősorban [[Johann Gottfried Herder|Herder]]re, aki a szó igazi értelmében Hamann tanítvány, de [[Johann Wolfgang von Goethe|Goethére]], [[Johann Georg Jacobi]]ra, [[Jean Paul Richter]]re és másokra is. Főhatással volt korára azzal, hogy a költészetre mély felfogása volt: az emberiség nyelvének tekintette és nem akarta, hogy a költőt elavult, idegentől származó szabályokkal korlátozzák, nézeteivel ő volt az első megindítója annak a forradalmi mozgalomnak a német irodalomban, melyet már a kortársak [[Sturm und Drang]] névvel jelöltek. Munkáit kiadták Roth: Sämmtliche Schriften (1821-43, 8 kötet) és Petri (1872-74, 4 kötet) Életét megírták Gildemeister: ''Johann George Hamanns Leben und Schriften'', műveinek uj kiadásával, 1857-72. 6 kötet) és Poel (1874-76, 2 kötet). Jelentőségét legjobban kifejtette Minor (1881); levelezését Herderrel kiadta Hoffmann (1889).