Galliában már [[ZoszimoszZószimosz pápa]] pontifikátusa óta rendezetlen viszonyok uralták az egyházat. Annak idején egy ''Patroclus'' nevű [[püspök]] szerezte meg a tartomány vikáriusi székét, ráadásul törvénytelenül. Az ő utódát ''Hilarius''nak hívták. Ő is örökölte az [[Arles]]-i [[püspök]]i címmel együtt egész Galliára vonatkozó hatalmát, és mindent megtett azért, hogy függetlenítse magát [[Róma|Rómától]]. ''Leó'' nem nézte jó szemmel ténykedését, és az ürügyet ''Celidonius,'' [[Besançon]] [[püspök]]e adta meg. Celidoniust ugyanis minden magyarázat nélkül leváltották. ''Leó'' [[Róma|Rómába]] hivatta Hilariust, hogy feleljen tettéért. A gyorsan összehívott zsinaton Hilarius nem akarta elismerni ''Leó'' jogát a [[pápa (egyházfő)|pápai]] trónra, de effajta védekezése nem sokat ért. ''Leó'' megfosztotta vikáriusi jogaitól, elvette [[Vienne (település)|Vienne]] területét, és saját egyházmegyéjébe szorította vissza Hilariust. Miután [[Róma]] befolyása ismét a régi volt [[Gallia|Galliában]], ''Leó'' attól tartott, hogy világi támogatás nélkül esetleg fellázadhatnak hatalma ellen. Így megkereste [[III. Valentinianus római császár|III. Valentinianus]]t segítségért. A császár belátta, hogy birodalmát csak úgy tudja egyben tartani, ha az egyház szervezete egységes. Ezért [[445]]. [[június 6.|június 6-án]] kiadta híres rendeletét, amely kinyilatkoztatta [[Róma]] [[püspök]]ének primátusát az egyházban, amelyet [[Szent Péter]] jogutódjaként gyakorolhat. Ennél azonban sokkal fontosabb volt a rendelet azon része, amely kimondta, hogy amit az ''Apostoli Szentszék'' meghatározott vagy a jövőben fog meghatározni, az törvényerővel bír. Vagyis az állam ettől kezdve összefonódott az egyházzal, és védte, segítette azt.
