Az empirizmus nemcsak szorosan az újkorhoz kapcsolódó rendszer. Az irányzatot meghatározó nagy nevek közül van, aki még a [[reneszánsz]] korban kezdte tevékenységét, és többen is már a [[felvilágosodás|s]] filozófusai, sőt mi több, bár mára veszített tekintélyéből, több kortárs filozófus is követi a rendszer sajátosságait. Az empirista mozgalomhoz több név is hozzátartozik. Nehéz egybefoglalni a mozgalom legfőbb gondolatait anélkül, hogy ismernénk az ide tartozó filozófusok munkásságát. A korai empiristák közül ki kell emelnünk [[Francis Bacon]], [[Thomas Hobbes]], [[John Locke]], [[George Berkeley]], [[David Hume]] és [[John Stuart Mill]] nevét. Közülük is Bacont tekintjük a legkorábbinak. Az empiristák legfontosabb módszertani nézete a megfigyelés elsődlegessége. Az egyes jelenségeket meg kell figyelni, minél többször, és a megfigyelés eredményei mentén kell következtetést levonni az általános jelenségről, ez az indukciós következtetés alapja. Úgy vélik, hogy lelkünk születésünkkor olyan, mint egy üres tábla, amelyre életünk során folyamatosan, az [[észlelés]]en keresztül íródnak a fogalmak, gondolatok. A tudás tehát a megfigyelésen keresztül jut el hozzánk és ez az igazság megismerésének egyetlen módja. Csak akkor kapunk igazán gazdag és valós képet az empirizmus irányzatáról, ha a legfontosabb szerzőket egyenként elemezzük.
