„Fred Frith” változatai közötti eltérés

| hangszer = [[gitár]], [[hegedű]], [[basszusgitár]],<br />[[billentyűs hangszerek|billentyűsök]], [[ütőhangszerek|ütősök]]

'''Fred Frith''' ([[Heathfield]], [[Sussex megye (Anglia)|Sussex]], [[1949]]. [[február 17.]] –) [[Anglia|angol]] [[multi-instrumentalista]], [[zeneszerző]] és [[improvizáció]]s művész.

Valószínűleg leginkább [[gitár]]játékáról ismert. Először az angol [[avantgárd]] [[rock]] együttes, a [[Henry Cow]] egyik alapítójaként hívta fel magára a figyelmet. Ugyancsak tagja volt az [[Art Bears]], a [[Massacre]] és a [[Skeleton Crew]] együtteseknek. Számos kiváló művésszel dolgozott együtt, akik között megtalálható [[Robert Wyatt]], [[Brian Eno]], [[Lars Hollmer]], a [[The Residents]], [[Lol Coxhill]], [[John Zorn]], [[Bill Laswell]], [[Derek Bailey]], [[Iva Bittová]] és [[Bob Ostertag]]. Több hosszú darabot is komponált, mint például a ''Traffic Continues'' (1996., 1998-ban adta elő Frith és az [[Ensemble Modern]]), valamint a ''[[Freedom in Fragments]]'' (1993., előadta 1999-ben a [[Rova Saxophone Quartet]]).

Róla szólt Nicolas Humbert és Werner Penzel 1990-es, díjnyertes dokumentumfilmje, a ''[[Step Across the Border]]''. Számos zenei lapnak volt közreműködője, így a ''[[New Musical Express]]''-nek és a ''[[Trouser Press]]''-nek is, valamint jó néhány improvizációs workshopot vezetett a világ több pontján. Karrierje három évtizedet ölel fel és feltűnt több, mint 400 albumon. Mindmáig aktívan járja a világot.

Frith jelenleg a [[Mills College]] ([[Oakland, Kalifornia]]) zenei tanszékének professzora. Az [[Amerikai Egyesült Államok]]ban él, feleségével a [[Németország|német]] fényképésszel, Heike Liss-szel és gyermekeikkel, Finn Liss-szel (született: 1991. augusztus 22.) és Lucia Liss-szel (született: 1994. január 8.).

Frith 2008-ban elnyerte a Demetrio Stratos-díjat, az experimentális zene területén folytatott tevékenységéért. A díjat 2006-ban alapították az olasz [[Area (együttes)|Area]] együttes experimentális énekesének [[Demetrio Stratos]]nak az emlékére, aki 1979-ben halt meg.<ref>{{cite web |url=http://www.mills.edu/musicfestival/biography6.php |title=Fred Frith Biography |accessdate=2009-03-15 |date=2009-01-21 |format=PHP |work=Mills Music Festival 2009 |publisher=MILLS |location=[[Oakland, California|Oakland]], [[California]], U.S.}}</ref><ref>{{cite web |url=http://www.mills.edu/musicfestival/Frith_Program.pdf |title=THE MUSIC OF FRED FRITH |accessdate=2009-03-15 |date=2009-01-21 |format=PDF |publisher=MILLS |location=[[Oakland, California|Oakland]], [[California]], U.S.}}</ref><ref>{{cite web |url=http://www.boston.com/ae/music/articles/2008/12/12/every_which_way/ |title=Every which way |accessdate=2009-03-15 |author=Andrew Gilbert |date=2008-12-12 |work=Music |publisher=The Boston Globe |location=[[Boston]], [[Massachusetts]], U.S.}}</ref> Frith 2010-ben tiszteletbeli [[doktorátus|doktor]]i címet kapott a West Yorkshire-i ([[Nagy-Britannia]]) University of Huddersfield egyetemen a zenetudomány terén végzett munkájáért.<ref name="University of Huddersfield">{{cite web|title=The University of Huddersfield’s 2010 Honorary Award recipients|url=http://www.hud.ac.uk/awards/honorary_awards.html|publisher=The University of Huddersfield|accessdate=2010-06-11}}</ref>

Frith [[Heathfield]]ben ([[Sussex megye (Anglia)|Sussex]], [[Anglia]]) született olyan családba, amelyben a zenét az élet meghatározó elemének tekintették. Öt éves korától hegedülni tanult és tagja lett az iskolai zenekarnak. 13 éves korában azonban a gitárra váltott, miután látott egy társaságot, amely a kor népszerű instrumentális együttesét a [[The Shadows]]t utánozta. Elhatározta, hogy megtanul gitározni és csatlakozik egy együtteshez. Egy, gitár [[akkord]]okat tartalmazó könyvből tanulta a játékot és hamarosan egy The Chaperones nevű együttesben találta magát, amint a Shadows és a [[The Beatles|Beatles]] [[feldolgozás]]ait játsszák. Aztán amikor elkezdett [[blues]]t hallgatni olyan előadóktól , mint [[Snooks Eaglin]] és [[Alexis Korner]], teljesen megváltozott a gitárzenéről vallott felfogása, és mikorra 15 éves lett, a The Chaperones már blues-együttessé vált. Első nyilvános fellépése egy észak-angliai klubban volt, 1967-ben. Ekkor Frith hagyományos és blues számokat játszott és énekelt.

A blues mellett minden olyan zenét elkezdett hallgatni, amelyben gitár szólt, úgy mint a [[folk zene|folk]], a [[klasszikus zene|klasszikus]], a [[Ragtime (zene)|ragtime]] és a [[flamenco]]. Emellett hallgatott [[Indiaindia]]i, [[Japánjapán]] és [[bali]]néz muzsikát is, és különös vonzalmat érzett a [[kelet-európa]]i zene iránt, miután egy [[Jugoszlávia|jugoszláv]] iskolatársa hazai népzenei ritmusokat tanított neki. Frith 1968-ben beiratkozott a [[University of Cambridge]]-re, és ott a zenei horizontja még inkább kitágult, megismerkedve [[John Cage]] [[filozófia|filozófiájával]] és [[Frank Zappa]] rockzenei manipulációival. [[Angol irodalom]]ból diplomázott 1970-ben, majd 1974-ben ''master'' fokozatot szerzett. Cambridge azonban leginkább azért volt meghatározó számára, mert ott jött létre a nagy hatású [[avantgárd]] [[rock]] együttes, a [[Henry Cow]].

1968-ban Frith találkozott [[Tim Hodgkinson]]nal, egyik diáktársával egy blues klubban a cambridge-i egyetemen. "Soha nem találkoztunk azelőtt, neki volt egy alt szaxofonja, nálam a hegedűm volt, és improvizáltunk valami szörnyű visító zörejt, úgy fél órán keresztül." <ref name="bbc">{{cite web |url=http://web.archive.org/web/20060215162125/http://www.bbc.co.uk/music/experimental/interviews/int_frith.shtml |title=Fred Frith interview |work=BBC Music |accessdate=2006-11-21}}</ref> De valami bekattant és - felfedezve mindkettőjük elfogulatlan hozzáállását a zenéhez - Frith és Hodgkinson ott és azonnal egy együttest alapított. Henry Cow-nak nevezték el, és az együttesben maradtak annak 1978-as megszűnéséig. Az 1970-es évek elején Fredék szürke Morros Minorja viselte az együttes címerszerű logóját, ami ugyancsak szórakoztatta annak a yorki gimnáziumnak a diákjait, melynek apja volt az igazgatója.

Megjelenése után a ''Guitar Solos'' albumot mérföldkőnek tekintették,<ref name="amg">{{cite web |url=http://www.allmusic.com/album/r637538 |title=''Guitar Solos'' |work=AllMusic.com |first=Sean |last=Westergaard |accessdate=2006-11-20}}</ref> a gitárjátékra való újító és kísérletező hatása miatt. A ''[[Down Beat]]'' magazin 1983 januári kiadása szerint a ''Guitar Solos'' "… elbódítja a hallgatókat. Az album még ma is egyedien innovatív és cáfolhatatlanul merész." <ref name="downbeat">"The Frith Factor: Exploration in Sound", ''[[Down Beat]]'' magazine, January 1983.</ref> Fölkeltette az úgynevezett "mainstream" zenészek figyelmét is, például [[Brian Eno]]ét, ami azt eredményezte, hogy Frith Eno két albumán is gitározott (''[[Before and after Science]]'', 1977. és ''[[Music for Films]]'', 1978.).

Az 1970-es évek közepén Frith egy cikksorozatot publikált az angol zenei hetilapba, a [[NME|New Musical Express]]be "Korunk nagy rock szólói" ("Great Rock Solos of our Time") címmel. Ezekben elemezte a meghatározó [[rock gitáros]]ok, többek között [[Jimi Hendrix]] és [[Eric Clapton]] játékát és hatásukat a rock gitár fejlődésére.

A Henry Cow utolsó albumának felvétele során az együttes tagjai között nézeteltérések alakultak ki az album tartalmára vonatkozóan. Frith és [[Chris Cutler]] az inkább ének-orientálta zenét helyezte volna előtérbe, míg Hodgkinson és [[Lindsay Cooper]] egyszerű instrumentális kompozíciókat szeretett volna. Kompromisszumként Frith és Cutler beleegyezett 1978 elején, hogy a korábban már megkomponált dalokat saját albumban adják ki. A lemez ''[[Hopes and Fears (Art Bears album)|Hopes and Fears]]'' címmel, [[Art Bears]] név alatt jelent meg és [[Dagmar Krause]] működött közre rajta. Az instrumentális anyagot a Henry Cow jelentette meg ''[[Western Culture (album)|Western Culture]]'' címmel, később, még abban az évben, de már az együttes feloszlása után. Az Art Bears trió egyszerű stúdió zenekarként folytatta 1981-ig, két további albumot kibocsátva. A ''[[Winter Songs]]'' 1971-ben jelent meg, míg a ''[[The World as It Is Today]]'' 1981-ben.

Ez idő alatt Frith kiadta a ''[[Gravity (Fred Frith album)|Gravity]]'' című albumát 1980-ban, mely második szóló albuma volt. A felvételek a Norrgården Nyvlánál készültek [[Uppsala|Upsallában]], [[Svédország]]ban, a svéd [[Samla Mammas Manna]] együttes közreműködésével, valamint a Catch-a-Buzz stúdióban [[Rockville]]-ben, [[Maryland]]ben az [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] [[The Muffins]] együttessel. A lemez megmutatta, hogy Frith elszakadt a Henry Cow erősen strukturált és zenekar-szerű muzsikájától és a folk, valamint a dance zene felé közeledett. Az album egyik számának ugyancsak "Norrgården Nyvla" volt a címe és ez bizonyult Frith egyik legmeghatározóbb darabjának.

1979 végén Frith átköltözött [[New York City]]be, ahol azonnal összeakadt a helyi [[avantgárd]]/[[Downtown music]] szcénával. A hatás felemelő volt: "… New York mélységesen felszabadító tapasztalat volt számomra. Először éreztem azt, hogy saját magamat adhatom, és nem próbáltam úgy élni, ahogy szerintem az emberek ezt elvárták tőlem." <ref name="paristransatlantic">{{cite web |url=http://www.paristransatlantic.com/magazine/interviews/frith.html |title=Fred Frith interjú, 1998. március |work=Paris Transatlantic Magazine |first=Dan |last=Warburton |accessdate=2006-11-22}}</ref> Frith találkozott és felvételeket kezdett készíteni jó néhány zenésszel és társasággal, olyanokkal, mint [[Henry Kaiser]], [[Bob Ostertag]], [[Tom Cora]], [[Eugene Chadbourne]], [[Zeena Parkins]], [[Ikue Mori]], a [[The Residents]], a [[Material]], a [[The Golden Palominos]] és a [[Curlew]]. Nagyjából 14 évig élt New Yorkban, ezalatt csatlakozott több együtteshez, mint [[John Zorn]] [[Naked City]]je (melyben Frith basszusozott) és a [[French Frith Kaiser Thompson]] (tagjai: [[John French (zenész)|John French]], Frith, Henry Kaiser és [[Richard Thompson]]). Három saját együttest is alapított, név szerint a [[Massacre]]-ot, a [[Skeleton Crew]]-t és a [[Keep the Dog]]ot.

A Massacre 1980-ban alakult a basszusgitáros [[Bill Laswell]]-lel és a dobos [[Fred Maher]]rel. Nagy energiájú [[experimentális rock]]ot játszottak, turnéztak az Államokban és Európában, 1980-ban és 1981-ben, valamint kiadtak egy, ''[[Killing Time]]'' című albumot 1981-ben. A lemezt [[Martin Bisi]] később legendássá vált [[brooklyn]]i stúdiójában vették fel. A Massacre 1981-ben, Maher kilépésével oszlott fel, de később, 1998-ban újra megalakult, mikor csatlakozott hozzá a dobos [[Charles Hayward]]. Az új Massacre három további albumot adott ki.

A Skeleton Crew, a Tom Corával közösen alapított együttes 1982-től 1986-ig működött, [[experimentális zene|experimentális zenét]] játszó banda volt, az élő imprivizációkról volt nevezetes, melyeket Frith (gitár, hegedű, billentyűsök, dobok) és Cora (cselló, basszus gitár, házilag készített dobok és egyéb szerkentyűk) játszott, több hangszeren párhuzamosan. Gyakran felléptek Európában, Észak-Amerikában és Japánban, valamint 1984-ben kiadták a ''[[Learn to Talk]]'' című lemezüket. Zeena Parkins (elektromos hárfa és billentyűsök) 1984-ben csatlakozott hozzájuk, és a trió 1986-ban mejelentette a ''[[The Country of Blinds]]'' című albumot. 1983 októberében a Skeleton Crew csatlakozott a [[Duck and Cover]]hez, a [[Berlin Jazz Festival]] felkérésére, egy [[Nyugat-Berlin|nyugat-berlini]], majd egy azt követő, 1984. februári, [[Kelet-Berlin|kelet-berlini]] előadás erejéig.

Frith 1989-ben hozta létre a ''Keep the Dog'' nevű [[szextet]]et, egy visszatekintő együttest, a megelőző 15 év kompozicióinak széles repertoárjából való válogatások előadására. A felállás a következő volt: Frith (gitár, hegedű, basszus), [[René Lussier]] (gitár, basszus), [[Jean Derome]] (fúvósok), Zeena Parkins (zongora, szintetizátor, hárfa, tangóharmonika), Bob Ostertag (billentyűsök) és [[Kevin Norton]] (dobok, ütősök). Később Charles Hayward váltotta Nortont a doboknál. A társaság 1991 közepéig létezett, koncerteztek Európában, Észak-Amerikában és a korábbi [[Szovjetunió]]ban. 2003-ban megjelent egy dupla CD-jük ''[[That House We Lived In]]'' címmel, az 1991. májusi és júniusi utolsó fellépéseikről [[Ausztria|Ausztriá]]ban, [[Németország]]ban, valamint [[Olaszország]]ban.

Az 1980-as években Frith elkezdett tánc-, film- és szinházi zenéket írni, s több szóló albuma is erre a műfajra reflektált, például a ''[[The Technology of Tears|The Technology of Tears (And Other Music for Dance and Theatre)]]'' (1988.), a ''[[Middle of the Moment (soundtrack)|Middle of the Moment]]'' (1995.), az ''[[Allies (Fred Frith album)|Allies (Music for Dance volume 2)]]'' (1996.) és a ''[[Rivers and Tides (soundtrack)|Rivers and Tides]]'' (2003.). A zeneszerzés új formáit kutatva ugyancsak gyakran kísérletezett véletlen zenei kompoziciókkal, gyakran hozott létre zenét a ''talált hangok'' és a ''helyszíni felvételek'' technikájával. Jó példákat találhatunk ezekre az ''[[Accidental (album)|Accidental (Music for Dance volume 3)]]'' (2002.) és a ''[[Prints (album)|Prints: Snapshots, Postcards, Messages and Miniatures, 1987–2001]]'' (2002.) című albumokon.

Az 1980-as évek végén Frith zeneszerzőként elkezdett más muzsikusok vagy együttesek számára is zenét írni, olyanoknak, mint a [[Rova Saxophone Quartet]], az [[Ensemble Modern]] és az [[Arditti Quartet]]. Az 1990-es évek végén megalakította saját, [[Fred Frith Guitar Quartet]] nevű együttesét René Lussier, [[Nick Didkovsky]] és [[Mark Stewart]] részvételével. Gitárzenéjük, melyben váltakozott a "dallamos és a szép a zajossal, agresszívvel és egészen kihívóval" <ref>{{cite web |url=http://everything2.com/index.pl?node_id=851876 |title=Fred Frith Guitar Quartet |work=everthing2.com |accessdate=2007-10-31}}</ref>, két albumon jelent meg: ''Ayaya Moses'' (1997.) és ''Upbeat'' (1999.), mindkettő Lussier saját [[Ambiances Magnétiques]] kiadójánál.

Az ex-Henry Cow-tagok mindig közeli kapcsolatban maradtak egymással és Frith többükkel is együttműködött, például Chris Cutlerrel, Tim Hodgkinsonnal vagy Lindsay Cooperrel. Cutler és Frith 1978. óta turnéztak Európában, [[Ázsia|Ázsiában]] és Amerikában, több tucat koncertet adva duó formációban. Ezekről a koncertekről három albumuk jelent meg a [[Recommended Records]]nál. 2006 decemberében Cutler, Frith és Hodgkinson együtt léptek fel a [[The Stone]]-ban, New York Cityben, ez volt az első koncertjük, mióta a Henry Cow 1978-ban szétment.<ref>{{cite web |url=http://www.thestonenyc.com/calendar.php |title=The Stone calendar |work=The Stone, New York City |accessdate=2006-12-18}}</ref><ref>{{cite web |url=http://punkcast.com/1086/ |title=Fred Frith - Tim Hodgkinson - Chris Cutler, The Stone NYC, Dec 16 2006 |work=Punkcast |accessdate=2007-04-10}}</ref>

1995-ben Frith [[Stuttgart]]ba, Németországba költözött, hogy ott éljen feleségével, a német fényképész Heike Liss-szel és gyerekeikkel, Finnel és Luciával. 1994 és 1996 között Frith Composer-in-Residence (házi zeneszerző) volt a L’Ecole Nationale de Musique-nál [[Villeurbanne]]-ban, [[Franciaország]]ban.

Frith 1997-ben létrehozta az [[Elektroakusztikus zene|elektroakusztikus]], [[improvizáció|improvizatív]] és [[experimentális]] zenét játszó [[trió]]t, a [[Maybe Monday]]-t, a [[szaxofon]]os [[Larry Ochs]] ([[Rova Saxophone Quartet]]) és a [[koto|kotón]] játszó [[Miya Masaoka]] társaságában. 1997 és 2008 között az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában turnéztak, közben három albumot megjelentetve. 2008 máciusábanmárciusában Frith megalakította a [[Cosa Brava]] együttest, egy [[experimentális rock]]ot játszó és improvizációs [[kvartett]]et, [[Zeena Parkins]] ([[Skeleton Crew]] és [[Keep the Dog]]), [[Carla Kihlstedt]] és [[Matthias Bossi]] ([[Sleepytime Gorilla Museum]] és [[The Norman Conquest]]) társaságában. 2008 áprilisában Európában turnéztak, majd részt vettek a 25. [[Festival International de Musique Actuelle de Victoriaville]] fesztiválon ([[Victoriaville]], [[Quebec]], [[Kanada]]) 2008 májusában.<ref>{{cite web |url=http://www.fimav.qc.ca/en/edition/horaire/ |title=25th Festival international de musique actuelle de Victoriaville |work=International Festival Musique Actuelle Victoriaville |accessdate=2008-04-24}}</ref>

Frith a korai,nem strukturált muzsikájához, mint például a [[Henry Kaiser]]rel készített ''With Friends Like These'', és a korai, asztali gitáros szóló előadásaihoz egy házi készítésű, hat és nyolc húros, duplanyakú gitárt használt, amit egyik barátja, Charles Fletcher hozott össze. Frith mesélte a ''[[Down Beat]]'' magazinnak 1983-ban: "Ez volt az első és egyetlen gitár, amit csinált… főleg az én régi gitárjaim darabjait használta fel, a teste viszont, azt hiszem, egy öreg ajtóból készült." <ref name="downbeat" /> A házi készítésű hangszerek lehetőségei arra ösztönözték Frith-t, hogy hozzáfogjon saját gitárjának elkészítéséhez, amelynek alapja egy falap volt, erre szerelte a [[hangszedő]]t, a hidat és a [[húr]]okat, melyeket fém csavarokkal feszített. "A hangszer alapkoncepciója az volt, hogy legyen olyan elemi és rugalmas, amennyire csak lehetséges," mondta Frith "így például villanyfúrót használtam, hogy lyukakat fúrjak a testbe, bizonyos hangok elérése érdekében… ." <ref name="downbeat" />

*1994 ''[[Pacifica (album)|Pacifica]]'' – meditáció 21 zenészre, [[Pablo Neruda]] szövegére

*1991 ''Streetwise'' – [[Charles Castella]] dokumentumfilmje Frith [[Marseille]]-i produkciójáról "állástalan rockzenészekkel".

*2000 ''Le Voyage Immobile'' – a [[France 3]] állami TV dokumentumfilmje Frith triójáról [[Louis Sclavis]]szel és [[Jean-Pierre Drouet]]-val.

*2004 ''Touch the Sound'' – Thomas Riedelsheimer dokumentumfilmje a [[Skócia|skót]] ütőhangszeresről, [[Evelyn Glennie]]-ről és Frith-ről.