„Hugo Grotius” változatai közötti eltérés

}}

Előkelő családból származott és tizennégy évesen már a leideni egyetem tanítványa volt, ahol a híres [[Joseph Justus Scaliger]] felfigyelt rá. 1598-ban [[Johan van Oldenbarneveld]] magával vitte [[Franciaország]]ba. Ugyanebben az évben nyerte el a doktori oklevelet. [[1607]]-ben kinevezték Holland, Seeland és nyugati Friesland közügyészévé. Nemsokára a tenger szabadságáról és a Batáviai köztársaságról írt könyveket. [[1613]]-ban Angliába küldték rendkívüli követként. Miután innen visszatért, [[Rotterdam]] város jogi képviselője lett. Szabad idejében [[Lucanus]] kiadásán és a holland háború történelmén dolgozott. [[1616]]-ban a holland rendek megbízásából többedmagával Amszterdamba ment a türelmi ediktum elfogadtatása végett, azonban fáradozásai hiábavalók voltak. Móric, a ravasz orániai fejedelem csel és erőszak által annyira megerősítette pártját, hogy [[1618]]-ban Oldenbarneveldet, Grotiust és Hogerbeetset a törvényes formák mellőzésével halálra itéltékítélték. Grotiust ugyan felmentették, de élethosszig tartó fogságra és javainak elkobzására itéltékítélték. Felesége 1621-ben csellel, egy könyves ládában szabadította ki [[Löwenstein]] várából. Ekkor [[Antwerpen]]en át [[Párizs]]ba menekült, ahol 3000 livre évi járadékot nyert. [[1631]] októberében visszatért Rotterdamba. Hazája olyan hidegen és bizalmatlansággal fogadta, hogy csakhamar eltávozott. Egy ideig [[Hamburg]]ban tartózkodott, végül 1634 májusában a svéd kancellár, [[Axel Gustafsson Oxenstierna]] meghívására [[Frankfurt am Main|Frankfurtba]] távozott, majd a svéd korona követe volt a francia udvarnál. Törekvései a katolikusok és a többi keresztény [[felekezet]]ek egyesítésére gyanúba keverték és emiatt elvesztette Oxenstierna bizalmát. [[1645]]-ben elbocsáttatását kérte és ekkor [[Stockholm]]ba, majd [[Lübeck]]be ment. A vihar azonban [[Danzig]]tól nem messze partra vetette és súlyos betegen ért Rostockba, ahol meghalt.

A szekularizált természetjog alapja a tulajdonhoz való jog. ebből vezeti le Grotius az összes többi jogot, még azt is, hogy az ember — mivel a test is a tulajdona — eladhatja magát rabszolgának, a meghódított országok lakosai rabszolgasággal vásárolhatják meg jogukat az élethez, hiszen a győzteseknek jogukban állt volna kivégezni őket.

Grotius átveszi [[Bellarmin]] és [[Suarez]] tanait a népfelség elvéről. Az uralkodó hatalma nem Istentől, hanem a neptőlnéptől van. A hatalmat a nép kapja Istentől, és a nép bízza meg a királyt a hatalom gyakorlásával. Nem vonja le azonban a nepfelségnépfelség elvének következményét, s visszautasítja J. De Mariana elméletét az ellenállás jogáról.<ref name="Nyíri">Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése. Szent István Társulat, Budapest, 2001. 203-4.</ref>

== JegyetekJegyzetek ==