A '''búr felkelés''', amelyet egyes források a vezető után '''Maritz-felkelés'''nek, vagy '''Öt shillinges felkelés'''nek neveznek ([[afrikaans nyelv|búr nyelv]]en ''Maritz-rebellie''), [[Dél-Afrika|Dél-Afrikában]] zajlott, a még 1902-ben leigázott [[búrok]] részéről. A [[második búr háború]]t követő békeszerződés megszüntette a búrok két államát és beolvasztotta őket a [[Brit Birodalom]]ba. A háború okozta pusztítást követően a búrok angolok iránti ellenszenve a brit korona alatt létrejövő új állam, a [[Dél-afrikai Unió]] létrejötte után is megmaradt. Az ellenszenvet fokozta aza elnökminiszterelnök, [[Louis Botha]] és [[Jan Christian Smuts]] politikája. Az [[első világháború]] kitörését követően brit követelésre a Botha vezette kabinet hadat üzent a [[Német Birodalom]]nak és csapatokat küldött [[Német Délnyugat-Afrika]] elfoglalására. A búrok jelentős része azonban nem támogatta a németek elleni háborút és a angolok iránti ellenszenv miatt nyílt felkelés tört ki [[1914]]. [[Szeptember 15.|szeptember 15]]-én. A vezető, [[Manie Maritz]] célja az 1902 előtti búr függetlenség visszaállítása, ami nem [[Oranje Szabadállam|Oranje]] és [[Transvaal Köztársaság|Transvaal]] államokra oszlott volna, hanem egy egységes dél-afrikai búr köztársaságként ([[Dél-Afrikai Köztársaság (1914–1915)]]) jött volna létre. A felkelőkhöz rövid időn belül több mint 12 000 ember csatlakozott, köztük több híres tábornok, mint [[Christiaan de Wet]] vagy [[Jan Kemp]]. A felkelők államuk kikiáltását követően megpróbáltak segítséget kérni a német csapatoktól, de a Dél-Afrikába betörő kis létszámú német alakulat visszavonulásra kényszerült. A felkelést a többszörös túlerőben lévő kormánycsapatok a következő év februárjáig leverték, ennek ellenére a bíróság csak enyhébb büntetéssel és pénzbírsággal sújtotta a felkelésben résztvevőket.
