Wikipédia

„John James Rickard Macleod” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Nincs szerkesztési összefoglaló
Xqbot (vitalap | szerkesztései)
botok
159 780 szerkesztés
a Bot: a(z) sl:John James Rickard Macleod kiemelt szócikk; kozmetikai változtatások
28. sor:
|PORT.hu =
}}
'''John James Rickard Macleod''' ([[Clunie]], [[1876]]. [[szeptember 6.]] – [[Aberdeen]], [[1935]]. [[március 16.]]) skót [[Élettan|fiziológus]] és [[Biokémia|biokémikus]]. 1923-ban [[Frederick Banting|Frederick Bantinggal]]gal közösen [[Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj|orvosi Nobel-díjat]] kapott az [[inzulin]] felfedezéséért.
== Tanulmányai és munkahelyei ==
John Macleod a skóciai Clunie-ben született 1876. szeptember 6-án. Nem sokkal születése után apját, Robert Macleod lelkészt áthelyezték Aberdeenbe. John itt végezte iskoláit és a helyi egyetemen tanult orvostudományt. 1898-ban PhD fokozatot szerzett és utána egy évig a [[Lipcsei Egyetem|Lipcsei Egyetemen]]en biokémiával foglalkozott. Miután visszatért Nagy-Britannáiba, a [[London Hospital Medical School]] demonstrátora, majd előadója lett.
 
1903-ban az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államokba]] költözött és a [[Cleveland|clevelandi]] [[Western Reserve University|Western Reserve University-n]] adott elő élettant. Az első világháború után a kanadai [[Torontói Egyetem|Torontói Egyetemen]]en lett a fiziológia professzora, dékánhelyettes és az élettani laboratórium vezetője. Kutatási témáihoz tartozott a ''Mycobacterium tuberculosis'', az elektrosokk hatása, a [[kreatinin]] anyagcsere és az agy vérellátása. A szénhidrátok anyagcseréjével és a [[Diabétesz|diabétesszel]] már 1905 óta foglalkozott, több cikket és monográfiát publikált ebben a témakörben.
== Az inzulin felfedezése ==
[[Fájl:Banting and Best.jpg|160px|bélyegkép|bal|Frederick Banting és Charles Best]]
1920 végén Macleodot felkereste egy fiatal kanadai kutató, [[Frederick Banting]], akinek az az ötlete támadt, hogy a cukorbetegséget lekötött kimenetű [[Hasnyálmirigy|hasnyálmirigy]] kivonatával lehetne kezelni. Macleod nem fogadta lelkesen a felvetést, ismerte a korábbi sikertelen próbálkozásokat ezen a téren. Véleménye szerint a vércukorszintet az idegrendszer szabályozta. Banting ennek ellenére meggyőzte őt, és helyet biztosított számára a laboratóriumában, rendelkezésére bocsátotta a szükséges felszerelést és kísérleti állatokat, valamint segítőül melléadta a demonstrátorként dolgozó [[Charles Herbert Best|Charles Herbert Bestet]]et. Macleod segített Bantingnak megtervezni a kísérleteket, segédkezett az első kísérleti kutya műtétjénél, utána pedig szabadságra utazott Skóciába. Távolléte alatt Banting és Best áttörést értek el, sikeresen izolálták a hasnyálmirigy szekrétumát amit egy másik, hasnyálmirigyirtott kutyának beadva, csökkentették annak vércukorszintjét.
 
A visszatérő Macleod szkeptikus volt és további kísérleteket javasolt, amit Banting személye elleni támadásnak vett. Bár eleinte sokat vitatkoztak, a kísérleteket jobb körülmények között többször megismételték, pozitív eredményekkel. Először az egyetem élettani klubjában ismertették az eredményeket, ahol Mcload bevezetőjében a "mi munkánkról" beszélt és minden következtetést ismertetett, így Banting gyanakodni kezdett, hogy el akarja tulajdonítani a felfedezést. A kísérletet 1922 februárjában publikálták. Bár Macleod segített a cikk megírásában, ahhoz ragaszkodott, hogy ne legyen annak szerzői között. Ezután közösen kidolgoztak egy hatékonyabb módszert a hasnyálmirigykivonat készítésére és Macleod az egész laboratóriumot az inzulin kutatására állította át.
 
Az első humán kísérletek sikertelenek voltak és a többi kutató bevonása után a fiatal Banting is kezdte úgy érezni, hogy félre akarják szorítani. A feszült légkör ellenére folytatták a munkát és 1923 januárjában a klinikai próbák sikerrel jártak. Májusban az Amerikai Fiziológiai Társaság éves ülésén Macleod előadását felállva tapsolták meg (a kutatók közti elmérgesedett viszonyra jellemző, hogy Banting és Best el sem ment).
 
1923 nyarán Macleod halak hasnyálmirigyét tanulmányozva bebizonyította, hogy az inzulint nem az acináris, hanem az inzuláris (a Langerhans-szigetekben) sejtek termelik. A [[Nobel-díj Bizottság]] [[August Krogh]] javaslatára igen gyorsan reagált és 1923 őszén Bantingnak és Macleodnak ítélte az az évi orvosi Nobel-díjat. Banting rendkívül dühös volt, mert véleménye szerint Bestnek kellett volna megkapnia vele együtt a díjat és fontolgatta is, hogy visszautasítja a kitüntetést. Végül elfogadta és a pénzjutalom felét Bestnek adta (Macleod pedig a velük együtt dolgozó biokémikus [[James Bertram Collip|James Collipnak]]). A Nobel-díj Bizottság 1972-ben hivatalosan is elismerte, hogy Charles Bestnek is meg kellett volna kapnia a díjat. Banting soha többé nem volt hajlandó szóbaállni Macleoddal.
== Késői évei ==
John Macleod 1928-ban visszatért Skóciába, ahol az [[Aberdeeni Egyetem]] orvostudományi tanszékének élettanprofesszora, később dékánja lett. Nem folytatta az inzulinkutatást, viszont bebizonyította, hogy a központi idegrendszer is fontos szerepet játszik a szénhidrátok anyagcseréjében.
 
Tagja volt a brit [[Royal Society|Royal Society-nek]], és 1921-ben az Amerikai Élettani Társaság elnökévé választották.
 
Johm Macleod Mary W. McWaltert vette feleségül, gyermekük nem született. Szabad idejében golfozott, motorozott és festett. Idősebb korában sokat szenvedett ízületi gyulladásától. 1935. március 16-án halt meg Aberdeenben, mindössze 58 évesen.
 
Sokáig csak az inzulin felfedezésének Banting-féle változata volt ismert a nagyközönség előtt, ami szerint Macleod hozzájárulása csak annyi volt, hogy "odaadta a laboratórium kulcsát és utána elment szabadságra". Csak a nyolcvanas évek óta ismerik el tényleges hozzájárulását. Róla nevezték el a Torontói Egyetem Orvosi Kutatóközpontjának előadótermét és 2012-ben felvették a Kanadai Orvostudományi Pantheonba ''(Canadian Medical Hall of Fame)''.
 
Az inzulin felfedezését kísérő másik vitaforrás, hogy nyolc hónappal Banting és Best cikkének megjelenése előtt, a román [[Nicolae Paulescu]] már közölte saját kísérletét, melyben marha-hasnyálmirigy kivonatával csökkentette a vércukorszintet. Bantingék még hivatkoztak is a cikkére, de egy fordítási hiba miatt hibásan értelmezték az eredményeit.
== Források ==
* Cathcart, E. P. (1935). "John James Rickard Macleod. 1876-1935". Obituary Notices of Fellows of the Royal Society 1 (4): 584–589.
* [http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/medicine/laureates/1923/macleod-bio.html John Macleod - Biographical] Nobelprize.org
* Rosenfeld, Louis (2002). [http://www.clinchem.org/cgi/content/full/48/12/2270 "Insulin: Discovery and Controversy".] Clinical Chemistry 48 (12): 2270–2288.
* Shampo, M. A.; Kyle, R. A. (2006). "John J. R. Macleod--Nobel Prize for Discovery of Insulin". Mayo Clinic Proceedings 81 (8): 1006.
* Bliss, Michael (1989). "J.J.R. Macleod and the discovery of insulin". Quarterly Journal of Experimental Physiology 74: 87–96.
* [http://cdnmedhall.org/dr-john-james-rickard-jjr-macleod "Dr. John James Rickard (J.J.R.) Macleod".] The Canadian Medical Hall of Fame
* Murray, Ian (1971). "Paulesco and the Isolation of Insulin". Journal of the History of Medicine and Allied Sciences 26 (2): 150–157
{{fordítás|en|John James Rickard Macleod|oldid=586236290}}
{{OrvosiNobelDíj}}
69. sor:
[[Kategória:1876-ban született személyek]]
[[Kategória:1935-ben elhunyt személyek]]
 
{{Link FA|sl}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/John_James_Rickard_Macleod”