„Ősrobbanás” változatai közötti eltérés

Az ősrobbanás elméletének fejlődésében egyaránt szerepet játszottak a megfigyelések és az elméleti megfontolások. A megfigyelések azt mutatták, hogy a legtöbb spirálgalaxis távolodik a Földtől<!--Milyen megfigyelések mutatták ezt Hubble előtt?-->, de a megfigyelők nem voltak tudatában a kozmológiai következményeknek, sem annak, hogy a „[[mélyégobjektum|ködök]]” a [[Tejútrendszer]]en kívül találhatóak.<ref>V. Slipher, által az [[American Astronomical Society]] számára benyújtott dolgozat, (1915).</ref>

[[1929]]-ben [[Edwin Hubble]] kísérleti bizonyítékot talált Lemaître elméletének igazolására. A [[vöröseltolódás]] mérésével megállapította, hogy a távoli galaxisok a Földhöz képest nagyjából a távolságukkal arányos sebességgel távolodnak. Ezt ma [[Hubble-törvény]]nek nevezzük.<ref>E. Christianson ''Edwin Hubble: Mariner of the Nebulae.''</ref> Ezt a [[kozmológiai elv]]vel összevetve – mely szerint a világegyetemben, azt nagy távolságskálán vizsgálva nincsenek kitüntetett irányok és helyek – úgy tűnt, hogy a világegyetem tágul, ellentétben az Einstein által eredetileg elgondolt végtelen korú és változatlan [[statikus univerzum]] forgatókönyvvel. Einstein eredetileg ugyanis a világegyetemben lévő csillagok saját gravitációjuk okozta egymásba zuhanását megakadályozandó egy ún. kozmológiai állandóval egészítette ki az eredeti egyenleteket, melyet Hubble felfedezése után élete legnagyobb tévedésének nevezett és kidobott az elméletből.

A [[világegyetem]] tágulásának [[szupernóva|I-es típusú szupernóvákon]] alapuló mérései, a [[kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás]] hullámosságának méréseiből és a galaxisok [[korrelációs függvény]]ének méréseiből [[a világegyetem kora|a világegyetem korára]] [[Nagyságrendek listája (idő)|13,7 ± 0,2 milliárd évet]] kaptunk. Ennek a három független mérésnek az egyezése komoly bizonyíték az úgynevezett [[Lambda-CDM modell|ΛCDM–modell]] mellett, mely a világegyetem összetételének részletes természetét leírja.

Nagyjából 10^-35 másodperccel a [[Planck-korszak]] után egy fázisátmenet a világegyetem [[exponenciális növekedés]]éhez vezetett, melyet [[kozmikus infláció]]nak nevezünk. Miután az infláció megállt, az anyag [[kvark-gluon plazma]]állapotban volt melyben az összetevő részecskék mind [[fénysebesség]]hez nagyon közeli sebességgel ([[relativitáselmélet|relativisztikusan]]) mozogtak. Ahogy a világegyetem tovább tágult, a hőmérséklet csökkent. Egy bizonyos hőmérsékleten, egy ma még nem ismert fázisátmenet, az úgynevezett [[bariogenezis]] során a kvarkok és gluonok olyan [[barion]]okká álltak össze, mint például a [[proton]] és a [[neutron]], valamiképpen létrehozva az anyag és az [[antianyag]] közötti aszimmetriát. Még alacsonyabb hőmérsékleten további [[szimmetriasértés|szimmetriasértő]] fázisátmenetek léptek fel, melyek [[alapvető kölcsönhatások|a fizika erőit]] és [[elemi részecske|elemi részecskéit]] a ma ismert alakra hozták. Később néhány proton és neutron összekapcsolódott az úgynevezett [[primordiális nukleoszintézis]] során, megalkotva a világegyetem [[deutérium]]- és [[hélium]][[atommag]]jait. Ahogy a világegyetem hűlt, az anyag egy része lelassult, már nem mozgott relativisztikusan, és a [[nyugalmi tömeg]]nek megfelelő energiasűrűséget főként már a [[gravitáció]] uralta a korábbi [[elektromágneses sugárzás|sugárzás]] helyett. Nagyjából a 380 ezredik évben az atommagok és az [[elektron]]ok [[atom]]okká (főként [[hidrogén]]né) álltak össze; ami által a sugárzás levált (lecsatolódott) az anyagról, és nagyjából zavartalanul folytatta az útját a térben. Ennek a maradványa a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás.

Mindezeket a megfigyeléseket a kozmológia [[Lambda-CDM modell|ΛCDM–modellje]] tartalmazza, amely az ősrobbanás egy [[matematikai modell]]je hat szabad paraméterrel. Furcsa dolgok történnek, ha valaki egészen a kezdeteket vizsgálja, amikor a részecskék energiája magasabb volt, mint amit jelenleg kísérletileg tanulmányozni tudunk. Nincs fizikailag igazán jó modellünk a világegyetem első 10^-33 másodpercére, az azelőtti időre, amelyre a [[GUT|nagy egyesítés elmélete]] egy fázisátmenetet jósol. Az „első pillanatra” Einstein gravitációelmélete [[gravitációs szingularitás]]t jósol. A paradoxon feloldásához a [[kvantumgravitáció]] még nem létező elmélete szükséges. A világegyetem történetének e korai szakaszának fizikai leírása egyike [[a fizika megoldatlan problémái]]nak.

1. ''Az elemek gyakorisága:'' az ősi [[nukleoszintézis]] alatt az ősrobbanás után nem sokkal (10^-2 s) az anyag nagyon forró volt, [[kvark]]okból és [[gluon]]okból állt, mely a hűlés során [[proton]]okká és [[neutron]]okká alakult. Az ezt követő 1 másodperc alatt összeállnak a legkönnyebb [[atommag]]ok ([[Deutérium]]=¹H, ³He, ⁴He, ⁷Li). Ez a folyamat nagyjából 3 perc alatt véget ér. Az akkor kialakult elemösszetétel megmaradt egészen az első csillagok születéséig.

* Planck-időszak; 10^-43 s-ig; nem vált szét a négy [[alapvető kölcsönhatások|alapvető kölcsönhatás]];

* Sugárzás-időszak; kb. 380 000 évig; [[hidrogén|H]], [[hélium|He]], [[lítium|Li]] jön létre;

== Források ==

=== Irodalom ===

* William J. Kaufmann: Relativitás és kozmológia, Gondolat, Budapest, 1985; ISBN 963-281-552-1 (középiskolás tudással érthető)

== Kapcsolódó szócikkek ==