Küsin

A küszinek (hangul:귀신 - gwishin) a koreai népi hiedelemvilág szellemei. A küszinek halott emberek szellemei, nem pedig szörnyek vagy démonok, mint pl.: a Tokkebi. Az elhunyt szelleme jellemzően akkor bukkan fel, ha valami dolga még van a földön, például a családjának segítség kell, megölték vagy becsapták és ezért bosszút akar állni. „Haláluk után az emberekből küszinek lesznek.” (Hedon Csamnok: Vegyes feljegyzések a tengertől keletre fekvő országokból, 16-17. század)

Jellemzői

A közfelfogásban a küszinek is ugyanúgy érzékelik és fogják fel az emberi világot, mint mi, így részt tudnak venni mindenféle dologban, képesek funkciók betöltésére. Ugyanakkor, mindenhol jelen vannak, és mindenhová képesek bejutni. Kedvelik a sötét, zugos helyeket, leggyakrabban ilyen helyeken „találkozhatunk” velük. Elhagyott régi épületek, kolostorok, várak romjai, barlangok, folyópart sűrűje, temetők, elhagyott erdei ház, és a hasonló helyek lakói. Ezzel a tulajdonsággal nagyon jó alapot szolgáltatnak rémtörténetekhez, legendákhoz. Gyerekek szokták egymást ijesztgetni velük, a felnőttek történeteiben legtöbbször tanító, okító céllal szerepelnek. A modern kori küszin történetek és filmadaptációk leggyakoribb helyszíne az iskola, éjjel – üresen.

Külsőségek terén sokban hasonlítanak a nyugati szellemképzetekhez: átlátszóak, a föld felett lebegnek. A kuiszinokat általában vékony, nyúlt női alakkal képzelik el, hosszú fekete arcba lógó hajjal. A férfi kuiszin kifejezetten ritka. A jelenkori ábrázolások leggyakoribbja az ijesztő, fehér hanbok-ot viselő nőalak. A fehér hanbok jelentősége az, hogy ezt temetéskor öltik fel az emberek.

Írott forrásokban

Az emberek azonban nem csak rettegnek, tartanak a küszinektől, hanem tisztelik is, sőt imádják őket. A koreaiak küszin-tiszteletéről régi kínai forrásokat közöl a szócikk:

„A három han (koreai törzsszövetségek) közösségben imádta a küszineket.” (Csin-su: Csin állam története)

„A három állam (Kogurjó, Pekcse és Silla korában áldoztak a küszineknek. Amikor az 5. holdhónapban befejeződött a vetés, és a 10. holdhónapban az aratás, összegyűltek a férfiak és asszonyok, s miután áldozatot mutattak be az égnek, áldoztak a küszineknek is.” (Hou Hansu, A Kései Han-dinasztia története)

Kogurjó kori cserépedény ábrázolásokon a küszin félig állat, félig ember alakú (anyamedve női mellekkel). „A félsziget déli részén élő három han törzsszövetség, amikor a szellemeknek (Szatoszin) mutattak be áldozatot, cölöpöt állítottak fel, erre csengőket és dobot kötöttek.” Sillából is ismerünk hasonló rítusokat, amikor a sámánasszony közreműködésével gonosz szellemeket űznek el, vagy a falu pártfogó szellemének mutattak be áldozatot, rendszerint mindig a küszinnek is áldoztak és kérték tőle, hogy hárítsa el a veszélyt. Gyakran fordultak a küszinekhez a sámánasszonyok ráolvasások, varázsigék formájában. Az emberek pedig előszeretettel viseltek talizmánokat, kis rajzok, babák, amulett formájában, hogy így védve legyenek a küszinek esetleges ártó ténykedéseitől. A cserépkorsók különösen elterjedtek voltak. A küszinek dolguk végeztével is a földön maradhatnak, ha elég erősek ehhez. A közhiedelem úgy tartja, hogy ha az ember nem veszi észre a küszin jeleit, az agresszívabbá válik. Habár az emberek félnek tőle, egy beszámoló sem ismeretes olyan esetről, hogy egy küszin bántott vagy megölt volna egy embert.

Az alább „történet” egy koreai nyelvkönyvből való, és - bár minden bizonnyal csak egy anekdota - tökéletes példa a mai koreaiak küszinekhez való viszonyára:

A koreaiak előszeretettel túráznak vagy másznak hegyet. Egyszer egy túrázó túl későn indult el, és mire felért a hegyre, besötétedett, ő pedig elveszett az erdőben. Kis bolyongás után talált egy házat, ahol kedvesen fogadták, ételt és szobát adtak neki. Emberünk azonban nem tudott elaludni, az ablakok nyikorogtak, hirtelen hideg levegő járta át a szobát, és nagy csend lett. A túrázó suttogásra lett figyelmes. Odament az ajtóhoz, résnyire nyitotta és egy fehér hanbokos, hosszú fekete hajú alak állt kint. A „küszin” észrevette a hegymászót, aki becsapta az ajtót, és az ablakon kiugorva hanyatt homlok menekült ijedtében. A fehér ruhás alak üldözte, és közben kiabált, de ezt a túrázó csak akkor hallotta, amikor elesett és a „küszin” lihegve nyújtott neki egy oda egy papírt, mondva: „De hisz uram, még nem fizetett!” A papiros a szobaszámla volt, a fogadó neve „Gwishin-motel”, és az, aki nem ijed meg az éjszaka folyamán, annak fizetik a reggelijét…

Források

• Mitológiai enciklopédia, Tokarev, Sz.A., Budapest, Gondolat Kiadó, 1988. p. 467.
• Koreai sámánizmus – A gwishinek, Palik Zita dolgozata, ELTE-BTK, 2012
• Korean spirituality, Baker, Donald L., Honolulu, University of Hawaii Press, 2008.