„Nagai Kafú” változatai közötti eltérés

Szinte teljes szépprózája a tokiói „demimonde”, a kihalóban-letűnőben levő régi gésavilág, a Josivara vöröslámpás negyed és általában a ''sitamacsi'', a [[Szumida (folyó)|Szumida folyó]] környéki óváros végső, nosztalgikus megidézése, megelevenítése jegyében született, ily módon „a japán [[Krúdy Gyula|Krúdynak]]” is bízvást nevezhető.<ref>Gy. Horváth: ''Japán kulturális lexikon''.</ref> Ugyanakkor ő volt az egyik első modern japán író, akinek a nyugati világ ismeretében sikerült a japán hagyományt egyetemleges jelleggel ötvöznie. Szokás elítélni őt az általa „meghamisított” régi világ iránt táplált nosztalgiájáért, mégis többek között neki köszönhető, hogy az [[1923-as nagy kantói földrengés|1923-as tokiói földrengés]], a [[második világháború]]s pusztítás, majd a rákövetkező újjáépítés nyomán megsemmisülő tokiói városrészek, látványok mintegy megőrződtek az irodalomszerető közönség számára (akárcsak Krúdynak hála a magyar számára a [[Tabán]]). Azon kritikusok, akik rendre összekeverik a művész életét a művével, dilettánsnak, őszintétlennek bélyegzik, de Kafún kívül kevés modern japán író törekedett oly kitartóan arra, hogy olyan irodalmi világot teremtsen, amely se nem provinciális, se nem felületesen, majmolóan nyugatias.