„I–16” változatai közötti eltérés

A '''I–16''' egy korszakalkotó konstrukciójú [[Szovjetunió|szovjet]] [[vadászrepülőgép]] volt. Ez volt a világ első huzalmerevítés nélküli egyfedelű (monoplán) vadászgépe behúzható [[Futómű (repülőgép)|futóművel]]. Az I–16 vadászgépet az [[1930-as évek]] közepén állították hadrendbe és a [[Szovjet Légierő]] gerincét képezte a [[második világháború]] kezdetén. A kisméretű vadászgép, melynek beceneve ''Isak'' (szamár) volt a szovjet pilótáknál, kiválóan teljesített a [[második kínai–japán háború]]ban<ref name="Liss 1966, p. 10">Liss 1966, p. 10.</ref>, a [[halhin-goli csata|Halhin-goli csatában]]<ref name="Liss 1966, p. 10"/> és a [[spanyol polgárháború]]ban<ref>Abanshin and Gut 1994, p. 38.</ref><ref>Léonard 1981, pp. 18–22.</ref>, ahol a nacionalisták a ''Rata'' (patkány), a köztársaságiak ''Mosca'' (légy) nevet adták a gépnek. Az I–16 finn beceneve ''Siipiorava'' (repülő mókus) volt.

A '''CKB–12''' prototípus tényleges tervezési munkája 1933. júniusában indult be és a repülőgépet 1933. november 22-én fogadták el gyártásra, egy hónappal első felszállása előtt. A CKB–12 sárkánya vegyes szerkezettel épült. Az önhordó törzs fából készült, a szárny króm-molibdén acélból gyártott főtartóból és duralumíniumdúralumínium bordákból állt, melyeket a belépőéleknél és a profil közepén D1 jelű alumíniumötvözetű lemezzel burkoltak, a szárny többi része vászonburkolatot kapott. A szerkezet másik újdonsága a csűrőlapok voltak, melyek csaknem az egész kilépőélen végigfutottak és egyben ívelőlapként is működtek (15°-ra lehetett eltéríteni). A pilótafülkét 40 cm széles tető borította, melybe egy Aldis hengeres célzókészüléket szereltek. A pilótafülke tetejét sínen lehetett előre-hátra mozgatni, és gumikötél húzta a helyére. A 225 literes üzemanyagtartály közvetlenül a pilótaülés előtt helyezkedett el. A főfutómű teljesen behúzható volt egy kézi fogantyú segítségével. A fegyverzet két 7,62&nbsp;mm-es [[SKASZ]] géppuskából állt, melyet a szárnyba építettek a futómű mellé 900 lőszerrel.

AZ I–16 fő ellenfele a német [[Messerschmitt Bf 109]] vadászgép volt<ref name="Drabkin p.142">Drabkin 2007 p. 142.</ref>. Az I–16 egy kicsit jobban irányítható volt, mint a korai Bf 109, és fordulóban egyenlő feltételekkel tudott harcolni a Bf 109 "Emillel". A gyakorlott szovjet pilóták előnyt tudtak kovácsolni a Polikarpov kiváló vízszintes mozgékonyságából és annyira szerették, hogy vonakodtak átülni jóval modernebb vadászgépekre. A német repülőgép azonban felülmúlta szovjet ellenfelét a csúcsmagasságával, emelkedési sebességével, gyorsulásával, és legfőképpen a vízszintes és zuhanó sebességével, melyet jobb aerodinamikai kialakításával és erősebb motorjával értek el. Az I–16 fő verziói legfeljebb 450–470 km/h sebességet értek el, míg a Bf 109E sebességgesebessége 560–570 km/h volt, a Bf 109F-é pedig 600 km/h. A fölényes sebesség alapvető volt közelharcban, így a német pilóták tudtak kezdeményezni és dönthettek, hogy felülről és hátulról támadják ellenfelüket, majd magasságot gyűjtsenek egy esetleges második támadáshoz. Ezalatt a Polikarpov gépek legfeljebb védelmi kört tudtak alkotni vagy elmenekülni, kihasználva vízszintes mozgékonyságukat<ref name="Drabkin p.142">Drabkin 2007 p. 142.</ref>. Az I–16 fegyverzete is gyengébb volt. Az "Emil" két szárnyba épített 20 mm-es [[MG FF]] gépágyúval és két, légcsavarkörön át lövő 7,92 mm-es [[MG–17]] géppuskával volt felszerelve, melyekből egy másodperc alatt 2,37 kg össztömegű lövedéket tudott kilőni. A legelterjedtebb I–16 változat ugyanakkor két szinkronizált és két, szárnyba épített 7,62 mm-es SKASZ géppuskával rendelkezett, melyeket csak 1,43 kg össztömegű lövedék hagyhatta el egy másodperc alatt <ref name="Drabkin pp.142-143">Drabkin 2007 pp. 142-143.</ref>.<ref name="Drabkin pp.142-143"/> Ezen felül a Messerschmitt lőszerkészlete géppuskánként 1000 lőszer, a gépágyúké 60 lőszer volt, míg a Polikarpovba mindössze géppuskánként 450 töltényt lehetett tölteni<ref name="Drabkin p.143">Drabkin 2007 p. 143.</ref>.