„Los Ingenios-völgy” változatai közötti eltérés

A '''Los Ingenios-völgy''' ([[spanyol nyelv|spanyolul]] ''Valle de los Ingenios'') három összefüggő völgy 12 kilométernyire [[Trinidad (Kuba)|Trinidad]] városától. A három völgy, [[San Luis]], [[Santa Rosa]] és Meyer a 18. század végétől a 19. század végéig a [[cukor]]termelés központja volt. A cukoripar csúcsidőszakában több mint ötven cukorgyár volt a három vögyben, ahol több mint 30 000 [[rabszolgaság|rabszolga]] dolgozott a gyárakban és a környező [[cukornád]]-ültetvényeken. A teljes terület 270 km² és hetven hajdani cukorgyár telephelyét foglalja magába.

A cukorgyártás [[Kuba]] fontos ágazata volt már a legkorábbi spanyol hódítók idején, akik [[1512]]-ben hoztál be a szigetre a cukornádat és a [[tőzsde]]i kereskedelem gazdaggá tette Trinidadod és környékét. A [[18. század]] végétől a [[19. század]] végéig Kuba a világ egyik vezető cukortermelője volt, és a cukorgyártás volt a sziget legfőbb iparága. Az [[éghajlat]] és a [[talaj]] egyaránt kedvezőek voltak a cukornád-termesztés szempontjából, és a kikötők és vasúti hálózat elősegítették a finomított cukor szállítását és exportját. Az [[1880-as évek]] végén külön vasútvonalat építettek ki, amely biztosította az összeköttetést a völgy, Trinidad és [[Casilda]] kikötője között, amely 6 km távolságra feküdt Trinidadtól. A völgyek vízellátását több folyó biztosítja, köztül a Rio Agabama, Rio Caracusey, Rio de Ay és Rio Tayaba.

Mivel a bennszülött kubaiak kihaltak az európaiak által behozott betegségek és a rabszolgákkal való rossz bánásmód következtében, a spanyol ültetvényesek [[Afrika|Afrikából]] importáltak rabszolgákat a cukornád-ültetvényekre és a gyárakba. A rabszolgaság eltörlése 1820-ban a rabszolgaimport gyakorlatát megnehezítette ugyan, de csak a 19. század végén a függetlenségi háborúk során sikerült véget vetni a spanyol uralomnak. Ekkor több cukorgyár csődbe ment vagy bezárták.

[[1988]]-ban az [[UNESCO]] a de los Ingenios-völgyet a szomszédos Trinidaddal együtt a [[Világörökség]] részévé nyilvánította. Noha a legtöbb cukorgyárnak csak a romjai maradtak meg, néhány helyen maradt még érintetlen épület. Ilyen például [[Guachinango]], ahol megmaradt az ültetvényes háza, vagy a [[Manaca Ignaza]] birtok, ahol még áll a tulajdonos háza, néhány rabszolgakunyhóval ''(barracones)'' együtt. A rossz állapotban levő rabszolgakunyhókat most is lakásként használják, a vendéglőként üzemelő ház és a torony viszont jó állapotban van. A 45 méteres tornyot valamikor 1830 és 1835 között építtette a tulajdonos, Alejo Iznaga. Szemmel láthatóan őrtoronynak szánták, amely 360 fokos rálátást biztosított az őröknek a nádmezőkre, ahol a rabszolgák dolgoztak. Egyúttal Iznaga hatalmát is jelképezte a rabszolgák felett és a cukoriparban – akkoriban ez a torony volt a legmagasabb építmény egész Kubában. A nagy harang, amely hajdan a toronyban jelezte a rabszolgák munkaidejének a végét, most a torony lábánál található.

{{Sablon:Kuba világörökségi helyszínei}}