„Cservenka Ferencné” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a 1918-ban született személyek kategória hozzáadva (a HotCattel)
Nincs szerkesztési összefoglaló
2. sor:
 
== Életpályája ==
Édesapja bőrgyári munkás volt. 1936 óta tagja volt a kommunista pártnak. 1945-től az újpesti pártapparátusban, majd 1948 és 1955 között az MDP Központi Vezetőségének apparátusában dolgozott. 1956 - 1957-ben az MSZMP Központi bizottsága agitációs-propaganda osztályvezetőjének helyettese volt. 1957 és 1962 között az MSZMP budapesti bizottságának titkára volt. Az egyik volt azon 17 személynek, akik az MSZMP pártvezetőségének ülésén Nagy Imre és társainak ügyében hozzászólt. 1989-ben országgyűlési képviselői tisztségéből való visszahívását kezdeményezték. A rendszerváltás utáni életszakasza nem ismert. Az Index 2011-es cikke <ref>http://index.hu/belfold/2011/11/02/az_idovel_fut_versenyt_a_lex_biszku/</ref> részletesen foglalkozott a halálával kapcsolatos különböző híresztelésekkel, majd - biztosnak nevezett, de pontosan meg nem jelölt forrásra hivatkozva - közölte, hogy Cservenkáné 2010-ben elhunyt.
 
 
== Források ==
* [http://index.hu/belfold/2011/11/02/az_idovel_fut_versenyt_a_lex_biszku/ Index.hu]
* Ki kicsoda? Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975. 120. old.
 
{{jegyzetek}}