„Munkás-paraszt Vörös Hadsereg” változatai közötti eltérés

 

== A második világháború ==

Az [[Téli háború|1940-es orosz-finn téli háború]] teljes egészében megmutatta a VH vezetésének súlyos hiányosságait, Vorosilov marsall katonai tehetetlenségét és az egész tisztikar silányságát és amatörizmusát. A merev, csak a felülről jövő parancsoknak engedelmeskedő és a kezdeményezőkészséget teljesen letörő vezénylési elv, karöltve a tisztogatások folyamán kialakult beteges bizalmatlansággal és félelemmel több tízezer felesleges emberáldozatot követelt. A finn hadsereg, amely túlnyomórészt tartalékosokból állt, remekül kihasználta a karéliai terep kínálta lehetőségeket, és vereségek egész sorozatát mérte a tagolt terepen gyors mozgásra képtelen nehézfegyverzettel ellátott szovjet hadseregre. A finn katonák bátorsága és harcolni tudása ha megállítani nem is, de késleltetni tudta a szovjet előrenyomulást. A Vörös Hadsereg végül is nehéz harckocsik és nehéztüzérség tömeges bevetésével tudott áttörést kierőszakolni a [[Carl Gustaf Emil von Mannerheim|Mannerheim]]-vonalon.

 

A téli háború mégsem volt teljesen haszontalan katonai szempontból: az itt szerzett tapasztalatok alapján nyerte el végleges formáját a [[T–34]]-es és a [[KV–1]]-es harckocsi, valamint a VH vezérkara némileg meggyengítette a politikai biztosok parancsnoki jogkörét, mert bebizonyosodott, hogy számos esetben hibás döntést hoztak és teljesen feleslegesen kergették a halálba a katonákat. Egészében véve azonban bebizonyosodott, hogy jól harcoló és tapasztalt ellenfél ellen a remekül felszerelt, de legénységileg teljesen szétzilált Vörös Hadsereg nem tud igazán eredményesen fellépni.

 

 

1941. június 22-én a [[Wehrmacht]] hatalmas hosszúságú fronton támadást intézett a Szovjetunió ellen. A felkészületlen Vörös Hadsereg már a támadás első napjaiban elképesztő anyagi és emberi veszteségeket szenvedett. A légierő nagy része a földön semmisült meg. Sztálin napokig képtelen volt új tervet adni, a Vörös Hadsereg irányítás nélkül maradt. A német hadsereg mellett azonnal hadba lépett a román, a finn, a szlovák, és néhány napos késéssel az olasz és magyar hadsereg. A Wehrmacht villámháborús taktikája beválni látszott: óriási katlancsatákban őrölte fel az ellenséget, több százezer szovjet katonát semmisített meg vagy kerített be. A szovjet hadsereg több tábornoka teljesen képtelennek mutatkozott feladatai ellátására. Az egyik legmagasabb beosztású parancsnokot, [[Dmitrij Grigorjevics Pavlov|Pavlov tábornokot]] Sztálin agyonlövette. (Ennek a kivégzésnek az volt a célja, hogy megfélemlítse a többi tábornokot. A háború hátralévő részében Sztálin többet nem végeztetett ki frontparancsnokokat.)