„Velencei Köztársaság” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a link |
|||
50. sor:
A keleti birodalom hivatali rendszerét is átvette a város, és tribunokat neveztek ki a lagúnák népe, a velencei társadalom élére, akik a [[császár (uralkodó)|császárok]] nevében gyakorolták a bírói hatalmat. Eleinte egy tribun állt a szigetek élén, később tíz, majd tizenkettő és végül hét. Köztük már olyan családneveket találhatunk (pl.: Faliero, Candiano, Dandolo, Moro), amelyek a későbbi nagy dózsékat adják.
A környező városok ugyan irigykedve szemlélték az egyre növekvő Velence hatalmát, de ellene nem tehettek semmit. [[588]]-ban a [[longobárdok]] özönlötték el Itália északi részét. Az aquileiai [[pátriárka]] a lagúna egyik szigetére, [[Grado (Olaszország)|Gradó]]ra menekült. Ez ugyan nem állt Velence fennhatósága alatt, mégis igen közel volt a Heracleia és Malamocco szigetén lassan kialakuló központhoz. Ezzel tehát Velence még az egyházi hatalom örökösévé is vált. A kereskedelem egyre nagyobb bevételt hozott a városnak, a tenger nyújtotta biztonság pedig békét. A kereskedelmet gyakran korlátozó bizánci törvények kezdtek terhessé válni a velenceieknek, akik lassan kialakították önkormányzatukat. Ugyan Bizánc és először a longobárdok, majd a [[frankok]] szemét is szúrta az egyre inkább függetlenedő lagúna, de tenni semmit sem tudtak, ugyanis mindkét hatalomnak szüksége volt a velencei flottára az Adrián garázdálkodó [[Horvátország|horvátok]] féken tartására. [[697]]-ben ezek a körülmények vezettek az első [[velencei dózse|dózse]], [[Paolo Lucio Anafesto]] megválasztásához, aki ugyan hivatalosan a bizánci császár nevében uralkodott, gyakorlatilag igyekezett függetleníteni a várost a keleti uralom alól. A dózse jogköre sokkal szélesebb volt, mint a tribunoké: joga volt összehívni a népgyűlést, kinevezni a katonai vezetőket és a bírákat, valamint a kormányügyeket intézni. Miután [[751]]-ben a longobárdok elfoglalták [[Ravenna|Ravennát]] is, Bizánc utolsó közeli bástyáját, Velencének jóval nagyobb mozgástere lett.
==== Új állam születik ====
87. sor:
[[Fájl:Velközt.jpg|jobbra|350px|bélyegkép|A Velencei Köztársaság birtokai]]
Itália hatalmi viszonyai azonban átrendeződtek, ugyanis a több független városállamból álló félszigeten egyre nagyobb területeket foglalt el [[I. Frigyes német-római császár|I. Barbarossa Frigyes]] serege. A velencei diplomácia ugyan békés viszonyban állt a császárral, de a [[parma]]i birodalmi gyűlésen egyértelművé vált: a császár el akarja foglalni Velencét is. Ezért a dózse felhatalmazására [[1164]]-ben létrejött a ''Veronai Szövetség'', amelyben Velencén kívül részt vett [[Padova]], [[Vicenza]], [[Verona]] és a [[III. Sándor pápa]] vezette [[Szentszék]]. A háborút végül az [[aquileia]]i [[pátriárka]] indította el, hogy végleg elrendezze a [[Grado (Olaszország)|Gradóval]] fennálló vitát. Ez persze másrészről a császár támogatottja és Sándor pártfogoltja közötti harc is volt, nem is beszélve arról, hogy Grado ekkor már Velencéhez tartozott. A pátriárka elvesztette a harcot, és ekkor Frigyes seregei is megjelentek Itália északi részén. [[1167]]-ben megalakult több város szövetsége, a Lombard Szövetség, amely a veronai ötökkel egyesülve létrehozta a [[Lombard Liga|Lombard Ligát]]. Ennek célja a császári seregek kisöprése volt Itáliából. Ez a liga elvezetett a győztes legnanói csatához [[1176]]-ban, amit azonban Velence nélkül kellett megvívniuk.
A Serenissima ugyanis újabb gondokkal szembesült: [[I. Mánuel bizánci császár]], [[I. László magyar király|Szent László]] [[Magyarország|magyar]] király unokája egyesíteni akarta a valamikori Római Birodalomhoz tartozó területeket, és ezt Itália elfoglalásával akarta kezdeni. Mánuel Velencét tekintette a félszigetre nyíló bizánci kapunak, de miután a dózse elutasította a császár szövetségét, Mánuel [[1171]]-ben seregeivel lerohanta és lemészárolta a konstantinápolyi velencei kolóniát. Javaikat elkobozta és helyükre genovaiakat hívott be. [[II. Vital Michele]] dózse száz hajós flottával vonult Bizánc ellen, de átütő sikert nem tudott elérni. Utódja, [[Sebastian Ziani]] dózse a normannokkal szövetségre lépve békét kötött Bizánccal.
Frigyes bukása után Velence mindkét oldalról támogatást kapott, ugyanis mind a császár, mind a [[pápa (egyházfő)|pápa]] velencei pátriárkának nevezte a gradói egyház fejét. [[1155]]-től kezdve a pápa jóváhagyta, hogy a velencei pátriárka felvegye a [[Dalmácia]] [[prímás]]a címet, és később azt is, hogy a Konstantinápolyban és más [[Görögország|görög]] területeken álló velencei templomok élére püspököket nevezzen ki.
96 ⟶ 98 sor:
===== A Velencei Kongresszus =====
A Lombard Liga és a császári erők [[1176]]-ban összecsaptak [[Legnano|Legnanónál]]. A [[pápa (egyházfő)|pápa]] és az észak-itáliai városok hadereje fényes győzelmet aratott Frigyes seregei fölött, és mivel Velence ekkor [[bizánc]]i gondjaival volt elfoglalva tulajdonképpen nem vett részt a konfliktusban egyik oldalon sem. A harcok elültével tehát egyetlen államnak és helyszínnek tűnt a lagúnák városa, ahol a két hatalmas [[európa]]i vezető béketárgyalásokat kezdhet. [[1177]]. [[július 20.|július 20-án]] a városba érkezett III. Sándor pápa és I. Frigyes császár is. A pápa ellen egyes velencei nemesek ugyan merényletet terveztek, de ezt a dózse elfojtotta. Velence fényes diplomáciai diadalmenete négy nappal ezután kezdődött. [[július 24.|Július 24-én]] a [[Szent Márk-bazilika|Szent Márk-bazilikában]] került sor a béketárgyalásokra. A dózse saját díszgályáján vitte a térre Frigyes császárt, aki a legenda szerint a dózse lovát kantáránál fogva vezette a [[bazilika]] kapujáig, ahol letérdelt Sándor előtt és megcsókolta annak lábát. Ezt követően Frigyes a következőt mondta: „[[Szent Péter|Péter]] előtt, és nem előtted hajoltam meg.” Erre Sándor: „Előttem és Péter előtt.”<br />
A békét végül [[augusztus 1.|augusztus 1-jén]] írták alá, de ezzel a város fényes vendégei még nem végeztek a dolgukkal. A császár és a pápa is még megvitatták az aquileiai és a
<center>''Eljegyzünk téged, tenger, igaz és örök hatalmunk jeléül.''</center>
Ezt követően a díszes menet díszebéden vett részt, majd Lido szigetén szentmisét hallgattak meg. A köznép pedig két héten keresztül álarcos utcabált rendezett.
| |||