Főmenü megnyitása

Módosítások

A legegyszerűbb módszer, mint például a gravitáció egyszerű, újabb részecskemező-problémaként való kezelése a [[renormalizáció]]ként ismert probléma miatt akad el. A renormalizáció akadémikus értelmezése szerint a gravitáció-részecskék vonzzák egymást, ami az összes részecske esetében összegezve végtelen erőhatásokat eredményez. Ez matematikailag nehezen kezelhető, egyszerűsíthető és így nehéz értelmezhető, véges erőhatásokat előrejelezni. Ezzel ellentétben a jóval sikeresebb [[Kvantum-elektrodinamika]] csak kevés esetben vezet végtelen nagy értékekhez és ezek is kezelhetőek renormalizálással.
 
Az elmúlt néhány évtizedben a [[renormalizáció]] régi elméletét az [[effektív térelmélet]] váltotta le. Az összes kvantumtérelmélet esetében feltételezzük egy felső energiaszint létezését, mely felett az elmélet érvényességét veszti. A „végtelen” fogalma ennek megfelelően véges, a határértéknek megfelelő nagy energiájú folyamatokhoz kötődik. Az összes ilyen folyamat összefoglalható csatolási állandók végtelen sorozataként, mely jelentősen a határértékek alatti energiaszintek esetén véges számú állandót tartalmazó rendszerré egyszerűsíthető. Vagyis, véges számú állandó értékét kell méréssel meghatározni a kvantummechanikai modellek készítéséhez. Ugyanaz a logikai menet segített a kis energiájú [[pion]]ok elméletének kidolgozásához, amit a kvantumgravitáció esetében is követni lehet. Ez alapján készült el az első, graviton-graviton szórással kapcsolatos előrejelzés, illetve így sikerült a gravitációs [[Newton törvényei|Newton-törvények]]et explicite számítani (bár ezek olyan kis méretekre érvényesek, hogy talán soha nem lehet őket pontosan mérni), ám meglehetősen sok természeti alaptörvényt kell előrejelezni ahhoz, hogy az eljárás komolyan vehető legyen. Tulajdonképpen a gravitáció sok szempontból jobb kvantumtérelmélet mint a [[standard modell]], hiszen jelenlegi tudásunk szerint a [[Planck-hossz]]ig érvényes. Összehasonlításképp, a standard modell a jóval alacsonyabb TeV nagyságrend felett érvényét veszti.
 
Ugyanakkor, noha ez a gondolatmenet igazolja, hogy a kvantummechanika és a gravitáció elmélete konzisztens közepes energiaszinteken, szintén egyértelműen jelzi egy új természeti modell kidolgozásának szükségességét a jelenleg ismert kvantumgravitációs elmélet érvényességének felső határa közelében, illetve felette (a határ értékét a Planck-hossz nagyságrendjére szokás helyezni). Vagyis a jelenlegi ismeretek alapján a kvantummechanika és a gravitáció egyesítése nagy energiákon teljesen új gondolkodásmódot igényel.