„Szentpétery Zsigmond (színművész)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Atobot átnevezte a(z) Szentpétery Zsigmond (színész) lapot a következő névre: Szentpétery Zsigmond (színművész): Bot: átmozgatott lap
a egyértelműsítés, színész, színésznő → színművész AWB
38. sor:
Az akkori táblabíró, gróf [[Széchenyi István]] segítségével a hatóságok megengedték a kassai színtársulatnak, hogy hosszabb ideig és rendszeresen [[Buda (történelmi település)|Budán]] játszhasson. Az ekkor már elismert Szentpéteryt nejével együtt leszerződtették ide, majd három évvel később, [[1837]]-ben, a [[Nemzeti Színház]] megnyitásakor az első igazgató, [[Bajza József (költő)|Bajza József]] szerette volna, hogy csatlakozzék a színházhoz, hiszen Szentpétery híre akkorra már hozzá is eljutott. Először a társulatnál a ''Belizár'' című bemutató előadásban szerepelt, amelyben [[I. Justinianus bizánci császár|Justinianus keletrómai császárt]] játszotta. Ezután inkább vígjátékokban játszik apák, nagyapák szerepkörében.
 
[[Megyeri Károly (színészszínművész)|Megyeri Károly]] (1799–1842) halálával szerepeinek többségét Szentpétery vette át a [[Nemzeti Színház]]nál. Annak ellenére, hogy az előző színész hogy játszott, mindig megőrizte eredetiségét.
 
=== Utolsó évei ===
53. sor:
== Színházi szerepei ==
Színházi szerepei ábécésorrendben:
*[[Eötvös József]] - [[Szigeti József (színészszínművész)|Szigeti József]]: ''Viola'' – Nyúzó
*[[Eötvös József]]: ''Éljen az egyenlőség'' – Perlegi
*[[Victor Hugo|Hugo]] - Birch - Pfeiffer: ''A Notre Dame-i toronyőr'' – Quasimodo