„Csün-ce” változatai közötti eltérés

A „nemes ember” {{kínai|''junzi''|''csün-ce''}} kifejezést [[Konfuciusz]] a szó korábbi vérségi és társadalmi jelentésével (‘arisztokrata származású személy fia’) szemben erénytani értelemben használja. Érdekes, hogy az eredeti, ‘társadalmi pozíció’ értelmű {{kínai|''junzi''|''csün-ce''}} egyik tulajdonsága korábban is az emberség, emberségesség {{kínai|''ren''|''zsen''}} volt, bár akkor ez utóbbi szó még a ‘férfias, vitézi bátorsággal rendelkező, nemes kinézetű’ jelentéssel bírt. Ezzel szemben létezik a „kis embert”, vagy „kisszerű embert” ({{kínai|''xiaoren''|''hsziao-zsen''}} 小人), aki erényeiben alacsonyrendű, és a fenti tulajdonságokat nélkülözi.{{refhely|Kósa 2013|47., 48. o.|}}

{{idézet|A mester mondotta: »A nemes ember az igazságossághoz ért jól, a kis ember pedig a haszonleséshez (''li'' 利).«}}<ref group="m">''[[Beszélgetések és mondások]]'' (IV. 16).; [[Tőkei Ferenc]] fordítása.</ref>{{refhely|Tőkei 1984|89. o.|}}}}

{{idézet|Konfuciusz mondotta: »A nemes ember három dolgot tisztel. Tiszteli az égi elrendelést ({{kínai|''tianming''|''tien-ming''}} 天命), tiszteli a nagy embereket és tiszteli a szent emberek szavait. A közönséges ember nem ismeri az égi elrendelést, tehát nem is tiszteli, tiszteletlen a nagy emberekkel szemben, és gúnyt űz a szentek szavaiból.«}}<ref group="m">''[[Beszélgetések és mondások]]'' (XVI. 8).; [[Tőkei Ferenc]] fordítása.</ref>{{refhely|Tőkei 1984|141. o.|}}}}

A {{kínai|''junzi''|''csün-ce''}} által gyakorolt konfuciánus erények: emberség ({{kínai|''ren''|''zsen''}} 仁), méltányosság vagy igazságosság ({{kínai|''yi''|''ji''}} 義), szertartásosság (''li'' 禮), szülőtisztelet ({{kínai|''xiao''|''hsziao''}} 孝), kötelességtudás vagy lojalitás ({{kínai|''zhong''|''csung''}} 忠), kölcsönösség ({{kínai|''shu''|''su''}} 恕). Egy másik összefüggésben – [[Menciusz|Mengzi]] nyomán – négy alapvető erényről : az emberségességről, a méltányosságról, a szertartásosságról és a bölcsességről ({{kínai|''zhi''|''cse''}} 智) beszélnek. Mindezen erények az egyéni adottságok és a gondolkodás szűrőjén keresztül interiorizált tanulással sajátíthatók el, hogy végül az úton járó a tanulás folyamán nemes emberré váljék. Ez a folyamatos figyelmet igénylő önművelés vagy öntökéletesítés azonban nem pusztán az adott ember érdekét szolgálja, hanem a körülötte élő családot, a kortársakat, az állam lakóit mintegy spontán módon valamilyen mértékű benső átalakulásra készteti, így a hagyományt magában felépítő, megtestesítő, az önnevelésben példát mutató személy hatása messze túlnyúlik önmaga határain. Az egyes embernek első lépésként önmagát kell átalakítania, és ezáltal lesz képes valódi hatást gyakorolni a világra. Erre a folyamatra értelemszerűen Konfuciusz maga a legjobb példa.{{refhely|Kósa 2013|46-55. o.|}}

Konfuciusz olyankor beszélt „szent ember”-ről ({{kínai|''shengren''|''seng-zsen''}} 聖人), ha egy nemes ember ({{kínai|''junzi''|''csün-ce''}}) abba a helyzetbe kerül, hogy nagyobb tömegek számára képes segítséget nyújtani a tökéletesedés folyamatában, ezért ebbe a kategóriába Konfuciusz lényegében a mitikus uralkodókat ({{kínai|Yao|Jao}}, {{kínai|Shun|Sun}}) sorolta (VI.28, VII.25). Habár az utókor Konfuciuszt megtisztelte a „Legnagyobb Bölcs” ({{kínai|''zhisheng''|''cse-seng''}} 至聖) titulussal, ő saját magát soha nem nevezte szentnek, sőt még emberségesnek sem.{{refhely|Kósa 2013|47., 49. o.|}}