„P–40 Warhawk” változatai közötti eltérés

| képaláírás = Pilótanövendékek gyakorlatoznak pilótavizsga előtt a Moore Field légi támaszpont felett Texasban, 1943-ban

| bombák = 2 db 114 kg-os (250 lb), 2 db 227 kg-os (500 lb), vagy 2 db 453 kg (1000 lb)

A '''P–40 ''Warhawk''''' a [[Curtiss-Wright|Curtiss gyár]] által tervezett egyszemélyes, teljesen fémszerkezetű, egymotoros [[vadászrepülőgép]], amely az [[USAF|Amerikai Egyesült Államok légiereje]] számára lett kifejlesztve a szintén Curtis gyártotta [[P–36 Hawk]]-ból, 1938 októberében szállt fel először. Mivel a sárkányszerkezet fejlesztése a ''P–36''-ból indult, ez lehetővé tette a szolgálatba állítási idő lerövidítését, illetve a fejlesztési és gyártási költségek minimalizálását is. A gyártást 1944 novemberében állították le a 13 738. példány elkészülte után. Az összes gépet a [[New York (állam)|New York]] állambeli ''Curtiss-Wright Corporation'' gyártotta és szerelte össze [[Buffalo]]-i üzemében.

A típus nem volt kimagasló képességű repülőgép, mégis 28 ország légiereje rendszeresítette és alkalmazta a [[második világháború]] összes hadszínterén és azt követően is. A háború utáni elemzések igazolták, hogy noha a német, olasz és japán vadászgépekkel szemben kevéssé volt hatékony,<ref>[[Hans-Joachim Marseille]] 101 darab P–40-est lőtt le rövid afrikai pályafutása során [[Messerschmitt Bf 109|Bf 109E]] vadászrepülőgépével.</ref> kis- és közepes magasságokban a nagyobb célok, mint az ellenséges bombázógép-erőknek és felderítőknek komoly veszteségeket okoztak. A világháború közepétől (1942. március 26-tól), a légifölény-képességük elavulását követően alacsonytámadó feladatkörben alkalmazták őket az európai hadszíntereken, a [[Hawker Hurricane]]-hez hasonlóan. Legismertebb gépek bizonyára a „[[Repülő Tigrisek]]” által repült cápaszájas P–40-esek.<ref>Maga az ötlet a brit RAF 112. Századának gépeiről származott (No.112 Sq, No. 239 Wing, Western Desert Air Force).</ref>

A legutolsó példányokat a [[Brazil Légierő]] vonta ki aktív állományából 1958-ban. 2008-ban még körülbelükörülbelül 19 példány maradt repülőképes állapotban és további 80 van különféle múzeumokban kiállítva.

A ''P–36 Hawk'' üzemeltetése során nyílvánvalóaknyilvánvalóak voltak a típus hiányosságai, ezért a Curtis a továbbfejlesztésébe kezdett. Tíz gépet építettek át különféle fejlesztési céllal. 1938. október 14-én szállt fel [[Edward Elliott]], a Curtis berepülőpilótája Buffalo-ban a tizedik géppel, melynek típusjelzése XP–40 lett. Ebbe a prototípusba már nem a korábbi sorozat PW R–1830 csillagmotorját, hanem a főkonstrüktőrfőkonstruktőr [[Donovan Berlin]] által tervezett vízhűtéses, turbofeltöltővelturbófeltöltővel felszerelt, tizenkét hengeres [[Allison V–1710]] soros V-motort építették be. A hűtőradiátort, amelyben glikol volt a hőcserélő közeg, a törzs alá építették be. Az [[USAAC]] ''„Vadászhivatalának” (Fighter Projects Officer)'' egyik tisztje, [[Benjamin S. Kelsey]] hadnagy (Lieutenant) ezzel a prototípussal 57 perc alatt körülbelül 300 mérföldet repült le, megközelítőleg 507 km/h-s sebességgel. A leszállás utáni interjúban közölte, hogy hibái ellenére a későbbi változatok körülbelül 100 mérfölddel gyorsabbak lesznek óránként. Kelsey értékelte az Allison motor kiegyensúlyozottságát, kiszámítható teljesítménymutatóit. A V–12-es motor akkora teljesítményt nyújt mint a csillagmotorok, azonban kisebb homlokellenállással rendelkezik, áramvonalasabb burkolatot lehet rá építeni, mellyel körülbelül 5%-kal növelni lehet a végsebességet.

** [http://www.airwar.ru/history/av2ww/allies/p40-2/p40-2.html P–40-nel a japán háborúban (a „Repülő tirgisek”tigrisek”)]