„Albert de Broglie” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
37. sor:
Karrierjét diplomataként kezdte. 1845-ban [[Róma|Rómában]] volt követségi első titkár édesapja mellett. 1848-ban leköszönt, [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]] államcsínye után pedig visszavonult birtokára, és történelmi kutatással foglalkozott.
 
A császárság bukása után 1871-ben tért csak vissza a politikai életbe. [[Eure (megye)|Eure megye]] képviselőjeként bekerült a nemzetgyűlésbe, ahol a monarchista ellenzék vezetője lett. [[Adolphe Thiers]] [[London]]ba küldte követnek, hogy eltávolítsa a politikai színtérről. 1872-ben Broglie lemondásra kényszerült egy angol–francia kereskedelmi szerződést ért bírálatok miatt. Júniusban visszatért, s a liberális monarchia híveivel szövetkezve azzal vádolta Thiers-t, hogy a köztársaságpártiakkal tart. Thiers november 13-án tartott híres felszólalásában kijelentette, hogy kizárólag a konzervatív köztársaságot támogatja. A végrehajtó hatalmat gyakorló Harmincak Bizottságával szembesülve kénytelen volt lemondani május 24-én. Még az este folyamán Broglie [[Patrice de Mac-Mahon]]t választtatta meg az elnöki posztra, új koalíciós kormányt alakított, és a külügyminiszteri tárcát is átvette.