„Pietro Perugino” változatai közötti eltérés

'''Pietro Perugino''' ([[Citta della Pieve]], [[Umbria]], [[1450]]. körül - [[Fontignano]], [[1523]]. körül) itáliai festő. Eredeti nevén ''Pietro di Cristoforo Vannucci''. [[Perugia|Perugiában]] élt, itt lett céhmester. Az itáliai [[quattrocento]] egyik kiemelkedő képviselője.

Szegény családban született, apja inasnak adta egy perugiai fetőhözfestőhöz, a mester nem volt tehetséges, de azt a jó tanácsot adta Pietro Peruginónak, hogy menjen [[Firenze|Firenzébe]] tanulni, ott művelnek minden művészetet a legmagasabb szinten.

Az [[1480-as évek]] elején [[Firenze|Firenzében]], [[Andrea del Verrocchio|Verrocchio]] műhelyében dolgozott, mestere mellett még [[Piero della Francesca]] volt rá nagy hatással. Festett antik hősöket és isteneket, de főként oltárképeket, Madonna-képeket, szentek képeit festette lírai felfogásban. Művein jellegzetes arctípusokat használt, előre festett alak- és arctípusokat, s ha sok volt a megrendelése, rendszeresen alkalmazta azokat. Jól megfigyelhető például ''[[Sienai Szent Bernardin|Szent Bernadin]] látomása'' c. képén, hogy minden női mellékalak arca egyforma, az is gyakran megesett nála, hogy egy korábbi kompozíciójának figuráját felvitte egy újabb kompozícióba. [[Giorgio Vasari]] nem talált ebben semmi kivetni valót, hiszen a freskók vagy táblaképek egymástól távol eső templomokban, kolostorokban voltak megfestve vagy elhelyezve.<ref>Giorgo Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete. Budapest : Magyar Helikon, 1973. Pietro Perugino festő élete lásd 397-410. p.</ref> Oltárképeit és freskóit áttekinthető, kiegyensúlyozott csoportkompozíciók jellemzik. Ötvözte az umbriai iskolára jellemző, hangsúlyos architektúra-ábrázolást és a firenzei figurális stílust.

Festészete az [[1500-as évek]]től konzervatívnak számított, életének utolsó húsz évében mégis számos megbízást kapott és teljesített szülővárosában és környékén. Miután feltűnt Firenze egén