„Fémorganikus kémia” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
+hiv |
|||
4. sor:
== Története ==
Az első fémorganikus vegyület felfedezése [[1760]]-ra tehető, amikor [[Cadet]] előállította a kakodil-oxidot [(CH<sub>3</sub>)<sub>2</sub>As–O–As(CH<sub>3</sub>)<sub>2</sub>].<ref>Faigl F., Kollár L.,Kotchy A.,Szepes L. ''Szerves fémvegyületek kémiája'', Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, (2001)</ref> A fémorganikus kémia fénykora [[1912]]-ben kezdődött, amikor [[Victor Grignard|Grignard]] [[Nobel-díj]]at kapott munkásságáért. A róla elnevezett szerves magnézium-halogenidek (más néven [[Grignard-reagens|Grignard-vegyületek]]), rendkívül nagy hatással voltak a szerves kémia fejlődésére.<ref>V. Grignard, ''Comp. Rend.'', 130/1322, (1900)</ref>
Ipari jelentőségük a [[20. század]] közepére nőtt meg. Ekkorra a fémorganikus vegyületeket egyre szélesebb körben használták fel az iparban és a szintetikus kémiában, sztöchiometrikus és katalitikus reakciókban egyaránt. Sztöchiometrikus reakciókban főleg az [[alkálifémek]] illetve [[alkáliföldfémek]] organikus vegyületeit alkalmazzák (lásd alkil-lítium, Grignard vegyületek<ref>G. Egri, ''Gyógyszerkémiai Technológia'', egyetemi jegyzet, Műegyetemi Könyvkiadó(1995)</ref>), míg a katalitikus folyamatokban főleg átmenetifém-komplexeket alkalmaznak. Az első nagy sikerű átmenetifém-komplex a Wilkinson-katalizátor (RhCl(PPh3)3<ref>J. F. Young, J. A. Osborne, F. H. Jardine és G. Wilkinson, ''J. Chem. Soc. Chem. Commun.'', 131-132 (1965)</ref>) volt, mely főleg [[hidrogén]]ezési és
== Kötések ==
|