„Fémorganikus kémia” változatai közötti eltérés

Ipari jelentőségük a [[20. század]] közepére nőtt meg. Ekkorra a fémorganikus vegyületeket egyre szélesebb körben használták fel az iparban és a szintetikus kémiában, sztöchiometrikus és katalitikus reakciókban egyaránt. Sztöchiometrikus reakciókban főleg az [[alkálifémek]] illetve [[alkáliföldfémek]] organikus vegyületeit alkalmazzák (lásd alkil-lítium, Grignard vegyületek<ref>G. Egri, ''Gyógyszerkémiai Technológia'', egyetemi jegyzet, Műegyetemi Könyvkiadó(1995)</ref>), míg a katalitikus folyamatokban főleg átmenetifém-komplexeket alkalmaznak. Az első nagy sikerű átmenetifém-komplex a Wilkinson-katalizátor (RhCl(PPh3)3<ref>J. F. Young, J. A. Osborne, F. H. Jardine és G. Wilkinson, ''J. Chem. Soc. Chem. Commun.'', 131-132 (1965)</ref>) volt, mely főleg [[hidrogén]]ezési és hidroformilezési[[hidroformilezés]]i reakciók [[katalizátor]]aként szolgál. Érdekes felhasználási terület – amely a [[gyógyszeripar]]ban igen fontos – az enantioszelektív reakciók végbevitele királis katalizátorokkal. Itt az átmenetifémhez királis ligandumokat, mint például foszfánokat kapcsolnak, és így kiralitást visznek a rendszerbe.<ref>T.P. Dang, H.B. Kagan, ''J. Am. Chem. Soc.'', 94/6429, (1972)</ref><ref>B. D. Vineyard, W.S. Knowles, M.J. Sabacky, G. L. Bachmann, D. J. Weinkauff, ''J. Am. Chem. Soc.'', 99/5946 (1977)</ref>