Wikipédia

„Hajdu Gyula (jogász)” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a 1973-ban elhunyt személyek kategória hozzáadva (a HotCattel)
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
{{építés alatt}}
'''Hajdu Gyula''' (helyenként Hajdú) ([[Somogyszil]], [[1886]]. [[május 8.]] – [[Budapest]], [[1973]]. [[augusztus 21.]]) nemzetközi jogász, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok doktora (1957), [[A Magyar Népköztársaság Állami Díja|Állami díjdíjas]]as (1970).
 
==Tanulmányai és munkássága==
6. sor:
Jogi tanulmányait a [[pécs]]i [[Püspöki Joglíceum]]ban kezdte. Már egyetemistaként cikkeket írt a [[Pécsi Napló]]ba. 1906-ban a Munkás című lapban közölt vezércikkeket. Ugyancsak 1906-ban választották a [[Szabadgondolkodók Társasága]] Pécs városi titkárává. Munkásképző tanfolyamon tartott előadást, 1907-ben a Munkásképző Egylet elnökévé választották, majd csatlakozott a [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt]]hoz. 1910-től a párt pécsi végrehajtó bizottságának tagja.
 
1910-ben ügyvédi irodát nyitott. 1911-ben bekerült Pécs törvényhatósági bizottságába. 1915 végénbvégén bevinultbevonult a hadseregbe, az [[első világháború]]ban 1916 októbere és 1917 áprilisa között az orosz fronton szolgált, majd szabadságolták.
 
1918-ban az [[őszirózsás forradalom]] idején Pécsett a nemzeti tanács titkára volt. 1919 februárjában a szerb katonai parancsnokság ötödmagával Mitrovicára internálta a pécsi magyar közigazgatás megszüntetése elleni tiltakozó memorandum miatt. A pécsi általános sztrájk miatt a magyar közigazgatást visszaállították, a letartóztatottakat elengedték. A [[Magyarországi Tanácsköztársaság|Tanácsköztársaság]] idején a külügyi népbiztos délvidéki biztosa, a 44. vörös dandár politikai biztosa, [[Baranya megye]] kormányzótanácsi biztosa és a kaposvári 44. vörösdandár politikai megbízottja lett.
1918-ban a polgári demokratikus forradalom alatt Pécsett a nemzeti tanács titkára volt. 1919 februárjában a szerb katonai parancsnokság ötödmagával Mitrovicára internálták a pécsi magyar közigazgatás megszüntetése elleni tiltakozó memorandum miatt. A pécsi általános sztrájk miatt a magyar közigazgatást visszaállították, a letartóztatottakat elengedték. 1919. március 21. után a külügyi népbiztos délvidéki biztosa lett, irányította a megszálló csapatok körében a propagandamunkát; Baranya megye kormányzótanácsi biztosa és a kaposvári 44. vörösdandár politikai megbízottja lett. Küldöttként felszólalt a Tanácsok Országos Gyűlésén, beválasztották a szövetséges Központi Intézőbizottságba. 1919. augusztusban Olaszországba emigrált, Milánóban élt, majd az Avanti torinói, később római szerkesztőségében dolgozott. 1920 őszén térhetett vissza Pécsre, radikális szocialista szervezőmunkája miatt öt hónap múlva a szerb katonai hatóságok kiutasították. 1921 nyarán részt vett a Komintern III. kongresszusán Moszkvában, majd Bécsbe költözött, belépett az osztrák kommunista pártba. Közíróként tevékenykedett, majd az 1930-as évek elején a Szovjetunióban tartózkodott, könyvet írt az első ötéves tervről. 1933-tól Franciaországban élt, a fővárosban ügyvédi gyakorlatot folytatott, 1935-ben belépett a francia kommunista pártba. A párizsi magyar hetilapnak írt cikkeket, előadásokat tartott a Horizont Klubban. 1944-ben visszaköltözött Párizsba, részt vett az emigránsok által alapított Magyar Függetlenségi Mozgalom munkájában. 1945-benj tért haza Pécsre, belépett a Magyar Kommunista Pártba, bekerült az MKP dél-dunántúli bizottságába, majd 1945. decemberben a Baranya megyei pártbizottságba. 1945. november 4. és 1953. március 8. között a Baranya és Tolna megyei választókerület MKP–listáján nemzetgyűlési illetve országgyűlési képviselő volt, 1949. május 15-én a Magyar Függetlenségi Népfront országos listájáról szerzett újabb mandátumot. 1947. január 25-étől az Iparügyi Minisztérium politikai államtitkára volt, majd a koalíciós egyezmény értelmében 1947. november 15-én az Igazságügyi Minisztérium adminisztratív politikai államtitkára volt 1949. október 31-i felmentéséig. 1950-1951-ben az Állami Ellenőrzési Központ főosztályvezetője volt; 1949-től a budapesti tudományegyetem jogi karán a politikai tanszék vezetője volt. 1948-től a Magyar Jogászszövetség társelnöke. 1951 novemberétől főállásban oktatott, a nemzetközi jogi tanszék egyetemi rangú vezetője volt. 1957-ben a jogtudományok doktora tudományos fokozatot szerzett.
 
1919. augusztusban Olaszországba emigrált, [[Milánó]]ban élt, majd az [[Avanti]] [[torinó]]i, később [[róma]]i szerkesztőségében dolgozott. 1920 őszén tért vissza Pécsre, de radikális szocialista szervezőmunkája miatt öt hónap múlva a megszálló szerb katonai hatóságok kiutasították. 1921 nyarán részt vett a [[Komintern]] III. kongresszusán Moszkvában, majd Bécsbe költözött, belépett az osztrák kommunista pártba. Bécsben közíróként tevékenykedett.
A Tanácsköztársaság idején a 44. vörös dandár politikai biztosa, Baranya vm. kormányzótanácsi biztosa, a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja volt. 1919-ben Olaszo.-ba, Milánóba emigrált, az Avanti torinói, majd római szerkesztőségében dolgozott. 1920-ban a bányászok követelésére visszatérhetett a megszállt Pécsre, ahonnan azonban a szerb katonai hatóságok fél év múlva kiutasították. Bécsbe ment, majd 1935-től Franciao.-ban a Francia Kommunista Párt tagjaként vett részt a nemzetközi munkásmozgalomban és a francia ellenállási mozgalomban (1944). Hazatérése után, 1945-től az MKP képviselője Baranya vm. Végrehajtó Bizottságában, ngy.-i és ogy.-i képviselő (1945–53), iparügyi (1946), majd igazságügyi államtitkár (1947–50), az Áll. Ellenőrzési Központ főosztályvezetője (1950–51). 1949-ben megbízták az ELTE jogi karán a politikai tanszék vezetésével, 1951-től 1969-ig, nyugalomba vonulásáig az ELTE-n a nemzetközi jog tanszékvezető egy.-i tanára. Az ELTE diszdoktora (1966), Pécs és Somogyszil tb. polgára. A háború és béke, a fegyverkezés és leszerelés, a szuverenitás jogi lehetőségeinek kérdései foglalkoztatták. E témákból több könyve jelent meg. Szerk. a Nemzetközi jogi tanulmányokat (Bp., 1953), a Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikont (Bp., 1959), és Az állam és jogtudományok c. sorozatot 1960-tól. – F. m. Schuman-terv és a szuverenitás (Bp., 1953); Nemzetközi jog (Búza Lászlóval és Vitányi Bélával, Bp., 1958); A semlegesség (Bp., 1958); Harcban elnyomók és megszállók ellen. Emlékezések a pécsi munkásmozgalomról (Pécs, 1957); A leszerelés (Bp., 1961); A semlegesség a hidegháborúban. A pozitív semlegesség kialakulása (Bp., 1963). – Irod. Horváth Pál: Dr. H. Gy. (Jogtud. Közl., 1973. 11. sz.).▼
 
Az 1930-as évek elején a Szovjetunióban élt, könyvet írt az első ötéves tervről. 1933-tól Franciaországba költözött, Périzsban ügyvédi gyakorlatot folytatott. 1935-ben belépett a francia kommunista pártba. Részt vett a párizsi magyar baloldali emigráció életében, cikkeket írt a párizsi magyar hetilapnak, előadásokat tartott a Horizont Klubban. Részt vett az emigránsok által alapított Magyar Függetlenségi Mozgalom munkájában.
 
1945-ben hazatért Pécsre, belépett a [[Magyar Kommunista Párt]]ba, bekerült az MKP dél-dunántúli bizottságába, majd 1945. decemberben a Baranya megyei pártbizottságba. 1945. november 4. és 1953. március 8. között a Baranya és Tolna megyei választókerület MKP–listáján nemzetgyűlési illetve országgyűlési képviselő volt, 1949. május 15-én a Magyar Függetlenségi Népfront országos listájáról szerzett újabb mandátumot. 1947. január 25-étől az Iparügyi Minisztérium politikai államtitkára volt, majd a koalíciós egyezmény értelmében 1947. november 15-én az Igazságügyi Minisztérium adminisztratív politikai államtitkára volt 1949. október 31-i felmentéséig. 1950-1951-ben az Állami Ellenőrzési Központ főosztályvezetője volt; 1949-től a budapesti tudományegyetem jogi karán a politikai tanszék vezetője volt. 1948-től a Magyar Jogászszövetség társelnöke. 1951 novemberétől főállásban oktatott, a nemzetközi jogi tanszék egyetemi rangú vezetője volt. 1957-ben a jogtudományok doktora tudományos fokozatot szerzett.
 
▲A Tanácsköztársaság idején a 44. vörös dandár politikai biztosa, Baranya vm. kormányzótanácsi biztosa, a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja volt. 1919-ben Olaszo.-ba, Milánóba emigrált, az Avanti torinói, majd római szerkesztőségében dolgozott. 1920-ban a bányászok követelésére visszatérhetett a megszállt Pécsre, ahonnan azonban a szerb katonai hatóságok fél év múlva kiutasították. Bécsbe ment, majd 1935-től Franciao.-ban a Francia Kommunista Párt tagjaként vett részt a nemzetközi munkásmozgalomban és a francia ellenállási mozgalomban (1944). Hazatérése utánán, 1945-től az MKP képviselője Baranya vm. Végrehajtó Bizottságában, ngy.-i és ogy.-i képviselő (1945–53), iparügyi (1946), majd igazságügyi államtitkár (1947–50), az Áll. Ellenőrzési Központ főosztályvezetője (1950–51). 1949-ben megbízták az ELTE jogi karán a politikai tanszék vezetésével, 1951-től 1969-ig, nyugalomba vonulásáig az ELTE-n a nemzetközi jog tanszékvezető egy.-i tanára. Az ELTE diszdoktora (1966), Pécs és Somogyszil tb. polgára. A háború és béke, a fegyverkezés és leszerelés, a szuverenitás jogi lehetőségeinek kérdései foglalkoztatták. E témákból több könyve jelent meg. Szerk. a Nemzetközi jogi tanulmányokat (Bp., 1953), a Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikont (Bp., 1959), és Az állam és jogtudományok c. sorozatot 1960-tól. – F. m. Schuman-terv és a szuverenitás (Bp., 1953); Nemzetközi jog (Búza Lászlóval és Vitányi Bélával, Bp., 1958); A semlegesség (Bp., 1958); Harcban elnyomók és megszállók ellen. Emlékezések a pécsi munkásmozgalomról (Pécs, 1957); A leszerelés (Bp., 1961); A semlegesség a hidegháborúban. A pozitív semlegesség kialakulása (Bp., 1963). – Irod. Horváth Pál: Dr. H. Gy. (Jogtud. Közl., 1973. 11. sz.).
 
==Források==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Hajdu_Gyula_(jogász)”