„Cziráky-kastély (Lovasberény)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
egyért2 sablon
Been (vitalap | szerkesztései)
26. sor:
Az épületegyüttes legkorábbi része a [[Buzlay család]] birtoklása idején a [[15. század]] végén épült, amely ma a délnyugati épületrészek alatt található. A kastély és a birtok [[1698]]-ban gróf Siegbert Heister generális tulajdonába került, aki felújíttatta az épületet. Az ő nevéhez fűződik az egykori plébánia templomocska építése is. A gróf [[Cziráky család]] [[1730]]. januárjában szerezte meg a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot. Gróf Cziráky György [[1763]] – [[1767]] között bővíttette az épületet, az építőmester a székesfehérvári [[Rieder János]] volt. Cziráky György [[1775]]-ben bekövetkezett halálát követően, birtokai és kastélya fivérére szálltak. Cziráky László további bővítéseket végzett az épületen, ekkor alakították ki az U alaprajzú épület [[barokk]] díszudvarát is. A kastély mai képét [[1804]] – [[1810]] között gróf [[Cziráky Antal Mózes]] idején nyerte el, az építész ekkor már a Rieder János fia [[Rieder Jakab]] volt, aki [[klasszicista]] stílusban álmodta meg a kastélyt. Ekkor készült el a kastély körüli nagy kiterjedésű (22 öl széles és 36 öl hosszú) angol tájképi park is, melyben bonyolult alaprajzú mesterséges tavat alakítottak ki kis vízeséssel, szigettel. Amely mellett a kitermelt földből halmozott dombok őrzik uruk és úrnőjük nevét (Antal és Rózsa domb). A parkban pálmaházat, vadászlakot, a patakon kőhidat, a tó partján romantikus halászkunyhót építettek. A kastélyt Cziráky Antal Mózestől fia, [[Cziráky János|János]] örökölte. Az udvari szárnyak és sarokpavilonok [[1850]] körül épültek, az akkori építész [[Ybl Miklós]] volt. A kastélyt [[1943]]-ban renoválták. Az [[államosítás]] után megindult a kastély és a park állapotának leromlása. A növényállomány nagy részét kivágták, kivéve a kastély előtt álló két hársfát, a park berendezéseit pedig széthordták. [[1951]]-től gépállomás és irodák voltak benne. Felújítása [[1996]]. óta folyik.
 
== Leírása ==
Szabadon álló, téglalap alakú főszárnyán és a szárnyvégi pavilonoknál egyemeletes, az L-alakú pavilonokhoz hátranyúló mellékszárnyaknál földszintes, U-alaprajzú épület. Sávozott főhomlokzata 5+3+5 osztású, középen négy füzérdíszes ion oszlop által tartott portikusz található, melyet fogazatos-párkányos timpanon díszít, benne a füzérdíszekkel övezett Cziráky és Illésházy kettős címerrel. A középső rész földszinti nyílásai félkörívesek, melyek közül a két szélső ablak-, a középső ajtónyílás. A homlokzat többi ablaka egyenes záródású. A földszint ablakai felett egyenes, álkonzolos díszű szemöldökpárkány húzódik. Az emelet négyzetes ablakai keretelés nélküliek. A portikusz mögött a félköríves záródású nyílások felett fríz van rajta mitológiai domborművekkel. Hátsó homlokzata 2+3+2 tengelyes, közepén enyhén előrelépő rizalittal. A rizalit földszinti részén a három nyílás közül a középső az ajtó, a szélsők az ablakok, melyek egyenes záródásúak. A földszint további nyílásai szegmensíves záródásúak. Baloldali hátranyúló szárnyának, külső oldalának nyílásritmusa 4+2+3+A+5, a belső oldalon A+9 tengelyes. A jobboldali szárny külső oldala 4+5+3+3+3, belső oldala 11 tengelyes. Az emeletes sarokpavilonok háromtengelyesek. A kastély mögött egykor két szimmetrikus, földszintes, L-alakú szárny épült. A jobboldali részben már megsemmisült.
== Források ==
* Magyarország műemlékjegyzéke, Fejér megye (KÖH, 2008)