„Szövetségi Nyomozóiroda” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →‎Az FBI küldetése: OH. 878.: kábítószer-kereskedelem
39. sor:
A fent felsorolt feladatkörök mellett azonban a testület sokkal szélesebb körű rendőri tevékenységeket is végez, szövetségi szinten gyakorlatilag a klasszikus értelemben vett (bűnügyi) rendőrség, mely minden bűntényt felderít, amely a szövetségi törvények hatálya alá esik, értve ezalatt emberrablásokat, bankrablásokat, több államban jelenlévő bűnszövetkezetek, szervezett bűnözői csoportok elleni antimaffia tevékenységet, több államban megfordult szökevények felderítését és elfogását stb. Nyomozásai során gyakran együttműködik nemcsak más szövetségi rendőri szervekkel, de állami rendőrségekkel, vagy akár sheriffhivatalokkal (önkormányzati rendőrség) is.
 
== Az FBI története idö, 04,06, FIUK miért tapossák el komonista kurvák segitségével a gyermekeimet, 1984, ota, ezért mondje ISTEN 30, éve komonista kurvák a VATIKÁN kérésére ártattlan gyermekeket taposnak el az anyjukat öletik le, Bizonyitsuk be,A venkurva ezért lopja el az AMERIKAIAK pénzét 11, éve a VATIKÁN kérésére bizomyitékok nélkül Mind az 5 gyermekem bizonyitja ISTEN ÉL e 5 gyermek ANYJA ISTEN kivállasztott ASSZONYA Ö SZÜZ MÁRIA , Ehez mit kell bizonyitaniuk pld, a nevük TÓth Zoltán =10, Tóth ISTVÁN=10, Tóth ANDRÁS =10, Tóth Károly =10 SZÜZ MÁRIA =10az ANYJUK van még Tóth KRISZTIÁN = 13+/János/5=18= Spanyolörökösödési háboru II, os tört, k, böl, és olyan magas mintt FÜLÖP pld, DE nézzük születésüket, 1975 11, 13, ejfél elött született a XIII ker, ben RObert Károly krt, 1975= 22, 11+13=24 22+24= 46 Krisztiánt baleset által is már meg akarta öletni GESZLER DOROTTYA amikor a balesete történtt Tiszakécske és Kecskemét között a RENDÖRÖK a sulyos báleset után nem mentött hivtak hanem letartoztatták és fogdába vitték , Hátha belsö vérzése van és ott meghal Geszler ekkor FRIDERIKUSZ szeretöje aki rendörtiszt volt, GESZLER meg az ujság cimoldalán tudatja ö volt,, ezt akkor is meg csinálja amikor gyermekorvos segitségéven Andriskát// öleti meg,// Az orvos bele oltja a tüdogyulladás virusát, Zoltán XXI, k, ben születik 1977 04,24, II, os tört k, 77, old, 1479 Kasztiliai Izabella és Aragoniai Ferdinand házasságot kötnek létre jön SPANYOLORSZÁG, 1479= 21 században a 4 es legyilkolását meg szervezik a 2004 ben házasságra lépö kurva segitségével LETICIA a VATIKÁN részéröl miért ???mert Zoltán = Romanov CÁR a vörösök által legyilkoltt uralkodo,,, akkor tegyék tönkre a komonisták Geszler D, ugyan igy mint teszi a vénkurva Hunyadiné minden munkahelyröl kirugatja, én ezt 30 év életemmel tudom bizonyitani élesbe 2, éve, a 2 SZABÓ segitségével Dr, NOVÁK és kurvája segitségével, 1977=24 04+24=28=10 24+28=52=7 Tehát miért kapja MÁRIA TERÉZIÁT hogy a VATIKÁN meg tudja öletni az ANYJÁT Baunger M, T, = Román = TRÁIJANUS CSÁSZÁR , DÁCIA elö jel SZÜZ MÁRIA teljes meg semmisitéséhez / 2, éve ezt bizonyitom , FKF Ztr, segitségével akiket meg vásároltt ezért az UNIO, TARLOS , DEMSKY, ORBÁN stk, Miután ezt sikeresen véghez viszik tesznek a XIII,k, DOZSA GY, ut 152 be, hajléktalan szállora TARLOS ,,, Ö rugat ki az általa kinevezett uj FKF Zrt igazgato által 2, éve, //idö,04,58, // bizonyitsuk még egyszer a 7 tett= 1977,04,24=24+4+6=34=7 tehát kodolva letudjuk irni a 77=14 Anyja jele, illetve II, os tört, k, 77, old, vagyis a VATIKÁN kodolva veszi el FÜLÖP töl SZÜZ MÁRIÁT es kap helyette egy komonista kurvát majd LETICIAT A komonista kurvát HORN elvtárs adja, //IÁT, //ezt nem én irtam , 1975 11,13= 22+2+4=28=10= SZÜZ MÁRIA az ANYJA , Tóth István 1978,07,08=25+15= 40 = II, os, tört, k, 40, old SZENT ISTVÁN országa, a VATIKÁN tehát miért öleti le SZÜZ MÁRIÁT SISSIT a BAJOR hercegnöt , hogy történelmet tudjon ismételni csak förditva most nem egy országot kap a Bajor hercegnötöl most ISTEN TRONJÁT VILÁGHATALMAT de ehez meg kell öletni azt aki ezt ISTENTÖL KAPTA A 14, est e gyermekek ANYJA, ZAKAR ZSUZSANNA, = 14, bizonyiték 40, old, ISTVÁN király kökoporsoja 1038 ban elhunyt uralkodo, láthato , Tehát a BUDAi várban rendörtiszti avatáskor ORBÁN jelenlétében a 07, honapban miért viszik a koronát ezért,,, a 1138ban élö SZÜZ MÁRIÁT meg öljuk akit 11, éve öletünk HUNYADINÉ segitségével , és aki MEGVAN IRVA a SZENT KORÁNBA, akit el vettünk a 1938ban született Spanyol királytol és adtunk neki 2, kurvát helyette akik nekünk segitenek, //idö,05,25, // Van még bizonyitékunk GIZELLA NÉMET ROMAI BIRODALOM uralkodojának rokona A Spanyol király a NÉMET ROMAI Birodalom uralkodoi örököse igy gyermekei is, Gizella= Tóth János EGON édesanyja aa fiaim nagymamájuk apai ágon = 4+5+4=13, tehát mi a feladata SZÜZ MÁRIA férjének ???? segitsen az elvtársaknak és kurváknak meg gyilkolni , ezt bizonyitom a kocsmába GIZELLA fiával Tóth J, E, nal, 1954,03,15, én született LENIN városba most DUNAUJ város, = UJ VÁROS az mi ISTEN szerint ???? UJ VATIKÁN az ÉLÖ ISTENEK UJ SZENT HELYE, a VATIKÁN II, ezt lopja 30, éve a VATIKÁN a 14 es töl ZAKAR ZSUZSANNÁTOL amit Ö ISTENTÖL KAPOTT , 1954 03,15= 19+18= 37= 10= SISSi= //1837 12,24, // = 19+36=55= SZÜZ MÁRIA //idö,05,40,// 1918 ban végzik ki a ROMANOV családot a vörösök , 30, éve PAPP ISTVÁN segitségével mészárolják e családot amit igy is be tudunk kodolni a VATIKÁN ellen, Papp ISTVÁN = 10= SZÜZ MÁRIA, 1954,03,15= 19+3+6=28=10 ez mit jelent ???/// 2008 AMERIKAI ELNÖK vállasztás a család az elö jel hogy AMERIKÁT ugyan igy meg semmisitik mintt e családdal teszik 30, éve, AZ elnök meg öli SZÜZ MÁRIÁT VATIKÁN és elvtársak meg ölik az eelnököt és már is támadhatnak AMERIKA ellen és ezt senki nem tudja bizonyitani ellenünk mert mi midentt kodolva hajtunk végre 1917 OROSZORSZÁGot is mi semmisitjük meg és mindenki ugy tudja az ELVTÁRSAK hajtanak mindentt végre a CÁRI családott is a VATIKÁN ÖLETI meg, FATIMA joslatok elöjele a XXI, szászadra az ÉLÖ ISTENEK ellen, ES bárki is rájött az igazságra senki mégcsak nem is gyanitják na hát akkor történelmet ismétlünk //idö,05.55, //csak forditva MOST AMERIKÁT az AMERIKAI kontinenset kebelezzük be, és senki nem jön ra az igazságra a családon kivül a másik elöjel 11, éve HUNYADINÉ aki KIVÁLOAN rabolja le az AMERIKAIAKAT pont ugy ahogyan mi fogjuk tenni velük az elnok segitségével amikor a ROMANOV család sorsára jut hogy elfoglaljuk borodalmát./// IDÉZTEM A VATIKÁNI HADMÜVELETÜKBÖL, SZÜZ MÁRIA családja bizonyitja BARACK OBAMÁT es teljes családját készülnek meg ölni és ezt bizonyitom családommal 30, éve, ezt manipulálja a VATIKÁN 2008 ota ezért ilyen bátrak e kurvák amikor ölnikell és lopni idö,06,03, na akkor bizonyitsunk tovább 1988 01,13 = 26+ 1+13= 40 itt az ismétléshez a bizonyiték ISTENTÖL , és az elvtársak meg kinoznak meg akartak márr ekkor ölni azota is bizonyithato mind ez, 26+1+4= 31= EGYIPTOM a VATIKÁN pontosan tudta VII, CLEOPÁTRÁT kinoztattja halálra, már ekkor el akarták pusztitani az ÉLÖ ISTENEKET de ISTEN oda küldte SZÉÉÉPP Dr, /Szép/ mentse meg az életemet , Amikor meg látott kikötözve infuzioval a karomba rögtön azt kérdezte / mitt müvelnek ezzel a terhesanyaval /??? és azonnal ki vette a karombol a fájdalmakat erösitö infuziot és ki kötözött , Szerintem nem voltt be avatva és az üvöltözésemre jött be ami már egy orája tartott , a IIIk, i szülészetröl van szó a lényeg meg mentette az életemet , ÉS ezek után el küld ISTEN FÜLÖPHOZ akinek meg szervezik le endö felesége meg gyilkolását pont ugy mint IV, FÜLÖP // SZÉP//Francia királyal történik elvesziti a feleségét a VATIKÁN meg arra használja segitsen teljesen lerabolni meg öletni a SZENT TEMPLOMOS LOVAGOKAT, Tehát az elvtársak e történelmet ismétlik FÜLÖP segitségével kurvákkal manipulálva , Bizonyithato bizonyitott/idö,06,20/, tehát 1988,01,13= 26=8+1+13=22=ZAKAR ZSUZSANNA DEBRECEN = 4 = tehát 2x le tudjuk irni a 4et = 40+4=44 Kr e, 44, március idusán = 03,15, én megölték JULIUS CAESÁRT,, BRUTUS és CASSIUS vezetésével tehát FÜLÖP miért kap ISTENTÖL 2, kurvát ???? NOVÁK miért kap ISTENTÖL 2 kurvát ??? mert ISTE IGY BIZONYITJA az ÉLÖ ISTENEK ELLEN a GYILKOSSÁGOT hogy a VATIKÁN és ELVTÁRSAK meg tudják szerezni ISTEN HATALMÁT, ÉS mi mid ezt kodoljuk tehát miben segitett GESZLER D, Andriska ellen irányulo támadásokba ami a mai nepig tartt csak most a vénkurva és szeretöje által,,, mert ISTEN ezt tudatja születési dátumával és LETICIA amikoer meg kapja a királynéi rangot egy oszlopra akarja fel kenni a gyermekemet, nem sikerültt a szajhának , idö,06,37, Tóth károly 1989,05,20, az 52 ot meg kodoljuk ZOLTÁNNÁL = 27+5+20=52= 7 27+5+2=34=7 7+7= édesanyja ZAKAR ZSUZSANNA, a 14 es számu, = 5,, Zakar =5 aki, 55ben született, UGYE milyen tökéletesen be van minden kodolva, ISTENI tett ,,, ezt a VATIKÁN IS TUDJA ezért pusztitja a családott II, os tört, k, 52, old ESZTERGOMI királyi vár kápolnája, a királyi palotába , TEHÁT HOVÁKULD ISTEN ha e palota III, BÉLA királyé, ??? A BOURBONdinasztia király palotájába amit az elvtársak és VATIKÁN el vesz egy komonista kurva segitségével és nekem adjék a HAJLÉKTALAN SZÁLLOT vagyis kibasznak a szemétdombra, Lecke cime A küzdelmes XII, század, al cim TRONVISZÁLYOK= 15 és 13 =28=10 a betük kodja, és ez történik 15évvel ezelött , alcim III, BÉLA uralkodása 1172_1196 =20+26= 46 = de mivel = még ???? 10 = SZÜZ MÁRIA es ORBÁN elvtárs vállasztási gyözelme napja, van egy kép alávan irva ARADI mészárlás 1131= 6 és szinre lépp 6, FÜLÖP Spanyol király akihez ISTEN KÜLDOTT van egy táblázat KIRÁLYI JÖVEDELEM ami mitt bizonyit ki veszi el a fizetésemet 07,02, á tol ???? ide van irva, 72MEGYÉSISPÁNSÁGTOLa KIRÁLYT MEG ILLETÖ jövedelem idö 07, 10, vagyis aki MINDENHOL MEG VAN IRVA attol minden jövedelmet elvesznek, Meg történtt akkor ki az a kurva 6, FÜLÖP király mellett SZÜZ MÁRIA gyilkosa pont ugy mint HUNYADUNÉ a hivö kurva, a VATIKÁN KÉRÉSÉRE, SZÜZ MÁRIA meg ártattlanul él igy 30, éve, aki éhezik amikor a VATIKÁN kurvái aaaaaaaz életében élve halálra kinozzák , Na ezt bizonyitom 2, éve Dr, NOVÁK terrorista gyilkossal, , Miért a II, os tört,k, böl idézekm a bizonyitást, ??? mert 10 old kodolás után bekodoljuk a 0002 öt a SZÖVETSÉGI NY, I, kordinátáibol amit a VATIKÁN nem tudott elpusztitani, ÉS mart a kordináták 38, 53, 40, nyh, =77 01 28 kodok 131 = 5 106= 7 az 57 es jelemben kezdik meg el venni a jövedelmemet, = 12 ,,2012 ,,mert a VATIKÁN VILÁGHATALOMRA TÖRR, ISTEN TRONJÁRA, bizonyitsuk be 131_106= 025 = 7 VATIKÁN 10 old, keresztül kodoljuk SZÜZ MÁRIA lerablását legyilkolását es mind ez miért mert JÉZUS II, eljövetelét ö biztositja, , idö 07,27, ÁMEN SÁLE MÁLEJKU, SISSITEK aki megintt éhezik , es mindenki csodálkozik miért fogy mert éheztetik a terhesanyát miközbe a kurvák gazdagon élnek és királynék mert ilyen kibaszot hülyének nézik az EMBERISÉGET, , FBI eredete [[1908]]. [[július 26.|július 26-ára]] vezethető vissza, amikor is [[Charles Joseph Bonaparte]] igazságügy-miniszter egy különleges ügynökökből álló testületet hozott létre [[Theodore Roosevelt]] elnöksége alatt. A szervezetet először Bureau of Investigation-nek (nyomozóiroda, BOI) hívták, és csak 1935-ben vált FBI-já. ==
== Az FBI története ==
[[1924]]. [[május 10.|május 10-én]] [[John Edgar Hoover]] lett az iroda új, legtovább, [[1972]]-ben bekövetkezett haláláig hivatalban maradó, legmeghatározóbb és leghírhedtebb, mondhatni "emblematikus" igazgatója, aki alatt a szervezet rengeteg energiát fordított olyan politikai aktivisták utáni nyomozásra, akiket semmilyen köztörvényes bűnnel nem gyanúsítottak ([[Albert Einstein]] után például [[szocializmus|szocialista]] értékrendje miatt nyomoztak). Hoover [[Washington (főváros)|Washington]] egy viszonylag zárt, viktoriánus elveket valló társközösségébe született és nőtt fel, ezért mikor az FBI igazgatója lett tulajdonképpen ezen, számára fontossá és megkérdőjelezhetetlenné vált viktoriánus elvek FBI általi betartása és betartatása volt a legfontosabb cél számára, olykor akár jogtiprás árán is. Ezért nézett rossz szemmel minden más, megengedőbb, [[liberalizmus|liberális]] nézeteket, amik azonban később egyre inkább, legkésőbb a [[hatvanas évek]]re Amerikában is végképp elterjedtek. Amikor [[Franklin D. Roosevelt|Franklin Delano Roosevelt]] elnök lett, emlékeztette Hoovert arra, hogy szerinte a liberalizmus nem csak hogy nem számít bűnnek, de ő mint elnök és kormánya is ezt a nézetet vallja. idö, 07,50FIUK MA BIZONYIZOM értekezlet AMERIKA megtámedását kodolva mert tudom hiába mennék , DE az RTL vezére bejelentkezett ügyvédekkel segit le buktetni e kurvákat, lehet hogy elfogadom az ajánlatát , A probléma 11, éve lopják a pénzeteket és ti 11, éve HOLVAGYTOK,???? ÁMEN SÁLE MÁLEJKU, amikor e pénzt kell keresni,
[[Fájl:FBIHoover.jpg|jobbra|bélyegkép|J. Edgar Hoover az FBI volt igazgatója 1924–1972 között]]
Az FBI eredete [[1908]]. [[július 26.|július 26-ára]] vezethető vissza, amikor is [[Charles Joseph Bonaparte]] igazságügy-miniszter egy különleges ügynökökből álló testületet hozott létre [[Theodore Roosevelt]] elnöksége alatt. A szervezetet először Bureau of Investigation-nek (nyomozóiroda, BOI) hívták, és csak 1935-ben vált FBI-já.
 
[[1924]]. [[május 10.|május 10-én]] [[John Edgar Hoover]] lett az iroda új, legtovább, [[1972]]-ben bekövetkezett haláláig hivatalban maradó, legmeghatározóbb és leghírhedtebb, mondhatni "emblematikus" igazgatója, aki alatt a szervezet rengeteg energiát fordított olyan politikai aktivisták utáni nyomozásra, akiket semmilyen köztörvényes bűnnel nem gyanúsítottak ([[Albert Einstein]] után például [[szocializmus|szocialista]] értékrendje miatt nyomoztak). Hoover [[Washington (főváros)|Washington]] egy viszonylag zárt, viktoriánus elveket valló társközösségébe született és nőtt fel, ezért mikor az FBI igazgatója lett tulajdonképpen ezen, számára fontossá és megkérdőjelezhetetlenné vált viktoriánus elvek FBI általi betartása és betartatása volt a legfontosabb cél számára, olykor akár jogtiprás árán is. Ezért nézett rossz szemmel minden más, megengedőbb, [[liberalizmus|liberális]] nézeteket, amik azonban később egyre inkább, legkésőbb a [[hatvanas évek]]re Amerikában is végképp elterjedtek. Amikor [[Franklin D. Roosevelt|Franklin Delano Roosevelt]] elnök lett, emlékeztette Hoovert arra, hogy szerinte a liberalizmus nem csak hogy nem számít bűnnek, de ő mint elnök és kormánya is ezt a nézetet vallja.
 
Hoover emellett még többek közt [[Martin Luther King]] után is nyomozott – a hírhedt nyomozás eredményeként sem bukkantak bűncselekmény nyomára, ugyanakkor a megszerzett szalagokat Hoover arra próbálta felhasználni, hogy Kinget szexuális tevékenységeinek tényével zsarolja. Ez volt a legjellemzőbb taktika, Hoover ugyanis mindvégig az FBI által összegyűjtött kompromittáló vagy annak tűnő információkkal tartotta sakkban vélt vagy valós ellenfeleit – akár elnököket is. Ezért is tudta élete végéig megőrizni igazgatói székét.