|
== Élete ==
Apja Aegidius (Gilles) Lipsius [[Brüsszel|Brüsszelben]]ben a királyi magisztrátus hivatalnoka volt, anyját Isabella Durieunak hívták.
Justus Lipsius miután elemi iskoláit Brüsszelben és Ath-ban befejezte, 1559-ben a kölni jezsuita kollégiumba került. Itt intenzíven foglalkoztatta a kolostorba vonulás gondolata, ezért apja egyetemre küldte [[Löwen|Leuwenbe]]. Ott 1563-tól jogot tanult, de egyre jobban érdeklődött a [[Filológiafilológia|klasszika filológia]] iránt.
Családja nagyon jómódú volt, így apja halála után öröksége elegendő jövedelmet biztosított számára a nyugodt élethez. Anyagi gondoktól mentesen minden energiáját és idejét a kutatásnak és a tudománynak szentelhette.
Első munkáját, melynek címe „''Variarum lectionum libri II''”, [[Antoine Perrenot de Granvelle]] kardinálisnak ajánlotta, így Lipsius elnyerte a főpap támogatását. 1567-ben a kardinálissal mint annak titkára eljutott [[Róma|Rómába]] és ott több humanistával ismerkedett meg, többek között [[Paulus Manutius]]-szal és [[Marcus Antonius Muretus]]-szal. Kétévi római tartózkodása során a [[Vatikáni Könyvtár|Vatikáni Könyvtárban]]ban is tanult.
1569-ben tért vissza Leuwenbe. 1570-ben [[Bécs|Bécsbe]]be ment egy tanulmányútra, ahol [[II. Mátyás magyar király|II. Mátyás császár]] környezetében élő humanistákkal került kapcsolatba. Utazását folytatva átutazott [[Csehország|Csehországon]]on, [[Szászország|Szászországon]]on és [[Thüringia|Thüringián]]. 1572-ben elfogadta a Jénai Egyetem meghívását és ott az ékesszólás és a történelem professzora lett. De már 1573-ban elhagyta [[Jéna|Jénát]] – valószínűleg a kollégáival nem találta meg a közös hangot – és [[Köln|Kölnbe]]be ment, ahol még ugyanebben az évben feleségül vette Anna van den Calstere-t, Hendrik Lottyns kendőkereskedő özvegyét.
1576-ban már újra Leuwenben tartott előadásokat. Azután, hogy [[Don Juan de Austria]], németalföldi kormányzó 1578. január 31-én a [[gembloux-i csata|gembloux-i csatában]] legyőzte a felkelő [[Egyesült Tartományok|Egyesült Tartományokat]]at, Lipsius ortodoxiája miatt előbb [[Antwerpen|Antwerpenbe]]be, majd később [[Leiden|Leidenbe]]be ment. Ott még 1578-ban áttért a [[Protestantizmusprotestantizmus|protestáns hitre]] és a történelem tanszéken kapott állást. A következő évben a történelem tanszéket felcserélte a jogival és [[Isaac Casaubon]] és [[Joseph Justus Scaliger]] mellett ennek a kálvinista egyetemnek a sztárja lett. Ezen túlmenően 1579-81 és 1587-89 között rektor volt.
1581-ben jelent meg a „''Satyra Menippaea''” gúnyirata, melyben ellenfeleit csúfolta ki. De néhány évvel később, a „''De una religione''” és a „''Politicorum sive civilis doctrinae libri IV''” megjelentetése után, tarthatatlanná vált a helyzete, ezért elhagyta Leident és [[Mainz|Mainzon]]on keresztül [[Lüttich|Lüttichbe]]be távozott.
A [[katolikus]] hitre történt nyilvános visszatérése után minden katolikus államtól kapott tanszéki ajánlatot. Sőt [[VIII. Kelemen pápa]] a [[Vatikán|Vatikánba]]ba hívta. Ám Lipsius Leuwen mellett döntött és 1592-től történelem professzorként ott tanított, s [[II. Fülöp spanyol király]] udvari történetírónak nevezte ki. Lipsius az 1590-es évek végén fedezte fel a wachtendoncks-i zsoltárokat, egyikét a legrégebbi holland szövegeknek.
Albert főherceg kinevezte az államtanács tagjává.
Lipsius 1606. március 23-énán 58 éves korában hunyt el Leuwenben, ahol 1853-ban emlékművet kapott. Brüsszelben az épületet, ahol az [[Európa Tanács]] ülésezik, róla nevezték el.
== Tevékenysége ==
[[Fájl:Justus Lipsius South.jpg|bélyegkép|A Justus Lipsiusról elnevezett épület Brüsszelben]]
[[Rotterdami Erasmus]] mellett Lipsius számít a [[humanizmus]] legjelentősebb levélírójának. Nemcsak sok, korának szellemi életét meghatározó egyéniséggel állt levelezésben, hanem egyben egy, az uralkodó „ciceroizmus”-sal szemben álló stílust is igyekezett meghonosítani, ami Tacitus „rövidsége”, lényegre törése felé orientálódott. Lipsius mindkét irányzatra hatással volt. Leveleit ő maga ( Leiden, 1586-90, két kötet) és Pieter Burmann (Amszterdam, 1725, öt kötet) gyűjtötte össze.
Lipsius dolgozott továbbá fontosabb ókori szövegek kiadásán. Akkor vált ismertté, amikor első [[Publius Cornelius Tacitus |Tacitus]] kritikáját jelentette meg (Antwerpen, 1574, új kiadások 1581., 1585., 1588); további kiadások hozzáférhetővé tették [[Livius]] (1579), [[Caesar]] (1585) és [[Velleius Paterculus]] (1591) történelmi tárgyú írásait. További érdemeket szerzett különösen a latin szövegek kritikájával. Ebben a vonatkozásban [[Plautus]], [[Nonius]], Velleius Paterculus, [[Valerius Maximus]], [[Lucius Annaeus Seneca|Seneca]] és [[Idősebb Plinius|Plinius]] műveihez kapcsolódó teljesítménye emelkedik ki.
Lipsius latin nyelvű írásmódja az archaikus latin nyelvet olvasztotta össze [[Apuleius]], [[Tertullianus]], [[Cyprianus]] és [[Arnobius]] latinságával és több tudós nézete szerint negatív befolyást gyakorolt a későbbi filológusok stílusára. Mások Lipsiust ezzel ellenkezőleg a modern „Tacitizmus” példaképének tartják.
Lipsius a kiadói tevékenysége mellett filozófiai írások egész sorát is megjelentette. A „''De constantia in malis publicis libri duo''” (AmtwerpenAntwerpen 1584) című műve egy párbeszédes értekezés a kitartásról és a sztoikus gondolkodás fontos elemeit emeli át a kortársi jelenbe, hogy a válságos időkben vigaszt és állhatatosságot nyújtson. A szórakoztató mű nagy sikert aratott és befolyást gyakorolt többek között a barokk szomorújátékra, melynek mártír alakjai maguk az állhatatosság eszményképében tűnnek fel. Lipsius későbbi munkái („''Manuductio ad Stoicam Philosophiam''” és „''Physiologiae stoicorum''”) arra tesznek kísérletet, hogy a sztoikus gondolkodást még rendszerezettebben mutassák be. A „''Politicorum libri''” egy politikai-etikai tan, ami az államjog fontos alapkövének és az abszolutizmus szellemi szálláscsinálójának számít.
További munkái többek között az „''Epistolicarum quaestionum libri V''” (Antwerpen 1577) és az „''Opera omnia''” (Antwerpen 1585. nyolc kötet, bővített kiadás [[Wesel]] 1675. négy kötet.)
Katonai tárgyú írásaival, melyekben az állandó haderő szükségességére mutatott rá, lerakta a hadviselés tudományos tárgyalásának az igényét.
| 